Kim Dzsong Un nagyobb nukleáris elrettentést sürget

  • narancs.hu
  • 2021. január 13.

Külpol

Meg országa katonai képességeinek kiépítését.

Kim Dzsong Un országa katonai képességeinek kiépítését és nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján – közölte szerdán a KCNA állami hírügynökség.

"Mindent meg kell tennünk a nukleáris elrettentés további növelése érdekében miközben kiépítjük a legerősebb katonai képességeket" – idézte az észak-koreai vezetőt a kommunista állam hírügynöksége.

A pártkongresszus hétfőn választotta meg a Koreai Munkapárt új főtitkárává Kim Dzsong Unt. A szakértők szerint a nagyrészt szimbolikus jelentőségű lépés célja, hogy jobban bebetonozza Kim egyeduralmát. A tisztség betöltetlen volt a 2011-ben elhunyt apja, Kim Dzsong Il halála óta.

Kim Jo Dzsong – Kim Dzsong Un – húga, aki maga is magas tisztséget tölt be a pártban a Központi Bizottság tagjaként szerdán élesen bírálta a dél-koreai hadsereget, amiért hírt adott arról, hogy vasárnap késő este Phenjan belvárosában katonai díszszemlét tarthattak. A KCNA-nak nyilatkozva kijelentette, hogy ez Szöul "ellenséges hozzáállását" mutatja északi szomszédjával szemben. Kim Jo Dzsong nem sokkal azt követően nyilatkozott, hogy Mun Dzse In dél-koreai elnök újévi beszédében ígéretet tett, áttörést fog elérni a megfeneklett nukleáris leszerelési tárgyalásokban.

Megfigyelők szerint Kim Jo Dzsong gyakorlatilag a második számú vezető testvére mellett, és nyilatkozata, amelyben semmibe vette Mun párbeszédet sürgető törekvéseit, bizonyítja szerepét a rezsimben.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.