Kulturális hírek

  • 2005. február 3.

Külpol

MEGHALT KISHON "Nem vagyok író. Humorista vagyok.
Csak halálakor lesz az emberből író" - mondta Efrájim Kishon, azaz Kishont Ferenc, a világ egyik legolvasottabb magyar származású írója, aki életének 81. évében Svájcban elhunyt. Budapesten született, a szlovákiai munkaszolgálatból hazaszökött. 1949-ben Ausztriából vándorolt ki Izraelbe, ahol a pesti zsidó humor tradíciójából táplálkozó szatirikus szövegeivel írta be magát a születő izraeli irodalomba. Dolgozott Hollywoodban is. Több mint harminc nyelvre lefordított művei világszerte 40 millió fölötti példányszámban keltek el. Kiemelkedő sikere volt német nyelvterületen (képünkön egy német tévéműsorban látható). Az utóbbi időkben magyarul megjelent kötetei: Alma a fa alatt: a Tízparancsolat használati utasítása; Hiszi a piszi: fejesugrás a magas politika pocsolyájába; Az eszed tokja; Kész színház; Veszett ernyő nyele; Hajvédők; A tengeribeteg bálna: Útikalauz ától cetig. Önéletrajza Volt szerencsém címmel olvasható.

MEGHALT TAR SÁNDOR 64 éves korában elhunyt Tar Sándor író. A 70-es évek végén szociográfiáival tűnt fel, szépirodalmi művei a 80-as évek elején, majd az évtized végétől jelentek meg. Közben gépésztechnikusként dolgozott Debrecenben, 1992-ben száznál több kollégájával együtt elbocsátották. 1999-ben fény derült arra, hogy "Hajdu" fedőnéven jelentéseket írt a Mozgó Világban megismert barátairól - utóbb filmforgatókönyv és regény formájában látott e téma feldolgozásához (Az árulót a litera.hu közölte, legtöbb kötetét a Magvető). Elbeszéléskötetei: A 6714-es személy (1981), Miért jó a póknak (1989), A te országod (1993), Ennyi volt (1993), Lassú teher (1998), Nóra jön (2000), A térkép szélén (2003), Az alku (2004), regényei: Minden messze van (1995), A mi utcánk (1995), Szürke galamb (1996). (Nekrológunk a 27. oldalon olvasható.)

FILMSZEMLE ELÕTT Még nem állnak rendelkezésre a teljes tavalyi moziforgalom adatai, de a Nemzeti Filmiroda kimutatása szerint az év első tíz hónapjában 11,43 millió néző 9,17 milliárd Ft-ért váltott jegyet. 2003-ban egész évben volt 13,47 millió néző és 10,16 milliárd Ft összbevétel. Az általában erős forgalmat produkáló november-decemberi adatok összesítése után a 2004-es eredmények várhatóan elérik vagy túl is szárnyalják a megelőző esztendeieket. 2003-hoz képest ugrásszerűen megnőtt a magyar filmek nézettsége: akkor 684 ezer néző 384 millió Ft-ot szavazott meg hazai produkcióknak, 2004-ben 1,05 millióan tették ezt 734 millió Ft-tal. 2004 legnézettebb magyar filmjei (zárójelben a premier időpontja):

1. Magyar vándor 456 ezer (február)

2. Argo 128 ezer (szeptember)

3. Temetetlen halott 98 ezer (október)

4. Csodálatos Júlia 82 ezer (december)

5. Állítsátok meg Terézanyut! 67 ezer (december)

6. Szezon 48 ezer (szeptember)

7. Trianon 48 ezer (október)

8. Nyócker 46 ezer (december)

9. Rap, revű, Romeo 23 ezer (április)

10. Mix 21 ezer (február)

Épp 20 ezer alatti nézőszámot produkált a Montecarlo (március) és a Világszám (december), 10 ezer fölé került az Új Eldorado, a Dealer, a Mohácsi vész és a Getno, 5 ezer fölé a Mélyen őrzött titkok, a Tamara és a Miskolci boniésklájd. 3-5 ezer között tart november óta a Másnap, december óta a Csoda Krakkóban, 3 ezer alatt január óta Az ember, aki nappal aludt, május óta a Rom-mánia, október óta A bolondok éneke, november óta a Rózsadomb és a József és testvérei, a decemberben bemutatott Yiddish bluest az év végéig 275-en látták, a Zsiguliról nem kaptunk adatot. A január 27-én bemutatott Csudafilm 30 ezer nézőnél tart.

OSCAR-JELÖLTEK Nem került a legjobb külföldi film Oscar-jelöltjei közé Antal Nimród Kontrollja, ott van viszont a francia Christophe Barratier Les Choristes, a német Oliver Hirschbigel A bukás, a svéd Kay Pollak Sa Som i Himmelen, a spanyol Alejandro Amenábar Mar Adentro és a dél-afrikai Darrell Roodt zulu nyelven beszélő, Yesterday című filmje. Érdekeltségünk így a legjobb női főszereplők között van, a Szabó István Csodálatos Júliájában látható Anette Bening révén, aki olyan vetélytársakra akadt, mint Catalina Sandino Moreno (Maria Full of Grace), Imelda Staunton (Vera Drake), Kate Winslet (Egy makulátlan elme örök ragyogása) és a képünkön Clint Eastwooddal konzultáló Hilary Swank (Million Dollar Baby). A legjobb film díjáért Martin Scorsese The Aviator, Marc Forster Én, Pán Péter, Clint Eastwood Million Dollar Baby, Taylor Hackford Ray és Alexander Payne Sideways című műve verseng. A legjobb férfi főszereplő Don Cheadle (Hotel Rwanda), Johnny Depp (Én, Pán Péter; magyar bemutató: február 24.), Leonardo DiCaprio (The Aviator), Clint Eastwood (Million Dollar Baby) és Jamie Foxx (Ray) közül kerülhet ki.

REKONSTRUÁLT BEETHOVEN Február 1-jén, Rotterdamban mutatták be Beethoven 1789-ben, 19 éves korában komponált és befejezetlenül hagyott zongoraversenyét, melyet zenetudósok rekonstruáltak a londoni British Museumban megtalált kotta alapján. A nyolcperces darabot Ronald Brautigam zongorista és a Rotterdami Kamarazenekar szólaltatta meg Conrad van Alphen vezényletével, aki szerint a mű hangulata a komponista harmadik zongoraversenyére emlékeztet.

GYÁSZ 60 éves korában meghalt Jim Capaldi, az 1967-74 között működött - és Magyarországon is fellépett, majd 1993-94-ben ideiglenesen újra összeállt - Traffic dobosa. Rákbetegségét tavaly diagnosztizálták, hónapokkal azután, hogy beiktatták a Rock'n'Roll Hírességek Csarnokába.

SUNDANCE: A GYÕZTESEK Egy Amerikába férjhez menő orosz asszony történetével Ira Sachs Forty Shades of Blue című műve nyerte a Sundance Fesztivál játékfilmes kategóriáját. A világmozi kategóriájában a holland Leonard Retel Helmrich Shape of the Moon című alkotása lett a legjobb játékfilm, a legjobb dokumentumfilm díját pedig a Zézé Gamboa rendezte, The Hero című angolai-portugál-francia koprodukció nyerte.

DA VINCI MÛTERME A firenzei Santissima Annunziata kolostorban megtalálták Leonardo da Vinci egykori műtermét. A felfedezésről diavetítéssel egybekötött sajtótájékoztatót tartó kutatók egyike, Roberto Manescalchi szerint a bizonyíték a falakon látható: bemutatott egy freskót, melyen az egyik alaknak csak a fehér sziluettje látszik, s ez megdöbbentően hasonlít az Uffizi képtárban látható Angyali üdvözlet című da Vinci-kép Gábriel arkangyalára. A falakon látható madárrajzok közül kettő is erősen emlékeztetett da Vinci ismert rajzaira.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.