Kulturális hírek

  • 2001. április 19.

Külpol

ÚJ FEJEKBirkás Ákos a 80-as évek elején talált rá az ovális formára, mely több mint másfél évtizeden át meghatározta munkásságát. A vásznait megtöltő, arcvonások nélküli fejek mostanra átadták helyüket konkrét vonásokkal rendelkező arcoknak - az absztrakt korszakból annyi maradt meg, hogy az újabb fejek is két részből, két különböző személy arcából állnak össze.
Új képek című kiállítása június 2-ig látható a budapesti Knoll Galériában.

RÓMA: UTCA ÉS NET A Vincoli városrészben, a Szent Péter-templomban megkezdődött Michelangelo Mózes szobrának restaurálása. Az Alberto Abruzzese által vezetett munka a www.progettomose.it címen követhető nyomon. Ez az első alkalom, hogy webkamerák ilyen eseményt közvetítenek. Michelangelót II. Gyula pápa 1505-ben bízta meg síremléke elkészítésével, de a több mint hatvanalakosra tervezett csoportból csupán Mózes és (a párizsi Louvre-ban látható) két rabszolga készült el: félbe kellett hagynia, mert a Sixtusi kápolnába küldték freskót festeni, a síremléket be sem fejezte. A fehér márványszobor felületéről elsősorban a templomi gyertyák kormát kell eltávolítani. Hogy teljes pompájában látható legyen, lebontják az utólag mögé emelt falat, így az épület ablakain keresztül természetes fényt kaphat.

Az olasz főváros "szabadtéri múzeummá" nyilvánította történelmi városmagja egy szeletét. A nagyjából háromszög alakú, Il Tridente néven nevezett területen a császárság korától a reneszánszon és a barokkon keresztül az újkorig terjedő időszak nevezetességei találhatók. Így - az elmélet szerint - a látogatók a mai város eleven részeként érzékelhetik a múltat; a gyakorlat pedig az, hogy egy 1992-es törvény értelmében a szabadtéri múzeumok külön támogatást kaphatnak restaurációra, a világítás fejlesztésére, tájékoztató táblák elhelyezésére.

MEGHALT JOEY RAMONE Adios Amigo címmel nyílik a Ramones rajongói klubjának internetes lapja: április 15-én, 49 éves korában, rák következtében elhunyt Joey Ramone (sz. Jeffrey Hyman), a Ramones énekese. A minimalista punkrock prototípusaként emlegetett együttest 1974-ben alapította Joey, Johnny, Dee Dee és - a Tommy Erdelyiként született - Tommy Ramone New Yorkban. Első nagylemezüket ´76-ban készítették, s lecsupaszított stílusukkal hozzájárultak a New York-i és londoni punk/new wave-színtér kialakulásához. Világhírű kultuszbandaként legmagasabb helyezésük a 44. volt az amerikai listán a Phil Spector producer közreműködésével készített End Of The Century révén. A Ramones ´96-ban oszlott fel, a búcsút egy stúdió- és egy élő album jelzi (Adios Amigos; We´re Outta Here!). Az utóbbi időkben Joey szólólemezen dolgozott, de ez egyelőre nem jelent meg.

SZÍNHÁZI FESZTIVÁLOK Április végéig két színházi esemény zajlik párhuzamosan Budapesten. A VII. Alternatív Színházi Szemle előadásai 18, 20 és 22 órakor követik egymást, leginkább a Merlin, a MU, az RS9, a Stúdió K és a Szkéné színpadán, ritkábban a Trafóban, a Gellért téri Barlangkápolnában, a Fonóban, az Artus Stúdióban, a Kondor Kamarában, az Új Színházban és a Bethlen Kortárs Táncműhelyben. A kizárólag magyar produkciókat felvonultató fesztivál díjait április 30-án a Merlinben osztják ki.

Hazai és külföldi előadásokból állították össze a 3. Kortárs Drámafesztivált: április 21-29. között hat új darabot mutatnak be az elmúlt két évad terméséből (Joseph Heller-Mohácsi János: Megbombáztuk Kaposvárt; Hamvai Kornél: Hóhérok hava; Pintér Béla: A sehova kapuja; Kárpáti Péter: Tótferi; Forgách András: A Szűz, a Hulla, a Püspök és a Kések; Tasnádi István: Közellenség), mellettük francia, svájci, német, olasz, lengyel, bolgár és finn előadások, valamint felolvasóestek lesznek a Bárka, a Merlin, a MU, a Trafó színpadán és a Goethe Intézet konferenciatermében.

A Kortárs Drámafesztiválon szerzőként jelentkező Forgách András az elmúlt év során megnézett száztíz produkcióból válogatta össze a június 10-17. közötti, Pécsi Országos Színházi találkozó programját: hét nagyszínházi és kilenc kamaraelőadást (részletek: www.poszt.hu).

LOVE PARADE: VAN KIÚT A múlt héthez képest (mikor úgy tűnt, a helyszínt lefoglaló környezetvédők miatt nem tarthatják meg szokott időben és helyen a világ legnagyobb szabadtéri technopartiját) új fejlemény, hogy a Love Parade szervezői alternatív útvonalban gondolkoznak: a két irányból induló menet elhaladna ugyan a környezetvédők által óvni kívánt Tiergarten park mellett, de nem érintené a "foglalt" Brandenburgi kaput. Ami a dátumot illeti: a szervezők számára megfelelőnek tűnik július 21.; Diepgen polgármester külön kérte őket, béküljenek meg július 14. helyett egy másik nappal. A berlini Love Parade bajba kerülésének hírére több német város jelezte, szívesen befogadnák a milliós tömeget vonzó rendezvényt.

EMINEM MEGÚSZTA Eminem (sz. Marshall Mathers) kétévi próbaidőt kapott a tárgyaláson, melyen azért állt bíróság elé, mert tavaly Detroitban állítólag a pisztolyával megütött egy férfit, aki megcsókolta az ő (mármint Eminem) feleségét (akitől most van épp válófélben). A 28 éves, Grammy-díjas fehér rappert kettőtől öt évig terjedő börtön fenyegeti, ha megszegi a próbaidő feltételeit.

GYÁSZ Baselben, a Buena Vista Social Club koncertje közben a színpadon összeesett és meghalt Pedro Depestre: a hegedűs 55 éves volt, a legfiatalabbak közé tartozott a 70-80 éves muzsikusokat is felvonultató, európai turnéja során várhatóan Budapesten is fellépő kubai együttesben.

DÍJ The Human Stain című regényéért Philip Roth veheti át májusban a legrangosabb amerikai irodalmi elismerések egyikét, a 15 ezer dollárral járó Faulkner-díjat. A könyv egy trilógia befejező kötete.

A Malena című Giuseppe Tornatore-film fotografálásáért Koltai Lajos kapta a legjobb operatőrnek járó David di Donatello-díjat, melyet olasz Oscarnak is neveznek. A legjobb film díját Nanni Moretti vehette át (La stanza del figlio), a legjobb rendezőnek Gabriele Muccino bizonyult (L´ultimo bacio), a legjobb elsőfilmesnek Alex Infascelli (Almost Blue). A legjobb alakításokat Laura Morante és Luigi Lo Cascio nyújtotta Moretti, illetve Muccino művében.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.