Lelőtték a rendőrök a brüsszeli terrortámadás elkövetőjét

  • narancs.hu
  • 2023. október 17.

Külpol

A 45 éves Abdesalem Lassoueddel egy kávézóban végeztek a belga főváros Schaerbeek nevű kerületében.

A brüsszeli rendőrök agyonlőtték azt a férfit, aki hétfőn este megölt két svéd állampolgárt – jelentette a BBC. A 45 éves Abdesalem Lassouedet egy kávézóban lőtték le Brüsszel Schaerbeek kerületében. Belga sajtóértesülések szerint a terroristát mellkason lőtték a rendőrök, de kórházba szállítás közben belehalt sérülésébe. Annelies Verlinden belga belügyminiszter a VRT flamand közszolgálati csatornának azt mondta, a férfinél talált automata fegyver ugyanaz, mint amivel a hétfői gyilkosságokat elkövették.

A tunéziai illetőségű férfiről azt írják, 2019-ben menedékjogot kért az országban, de kérvényét 2020-ban elutasították. Valahogy aztán Belgiumban maradt, sőt a hatóságok szeme elől is eltűnt. A Magyar Hang brüsszeli tudósítója arról számolt be, az Abdesalem Lassoued után folytatott kutatás a város Schaerbeek kerületére koncentrálódott, merthogy itt lakott a férfi. Az éjszaka során már átfésültek egy húsz lakásból álló házat, de a terroristát nem találták meg. Reggel azonban egy bejelentés érkezett arról, hogy – szintén Schaerbeekben – egy kávézóban látták a gyanúsítottat. Itt csaptak le rá a különleges erők, mivel elfogni nem tudták – nem világos, hogy megkísérelték-e –, ezért mellkason lőtték.

A terrorista hétfőn este két svéd szurkolót lőtt le Brüsszelben, egy harmadik embert megsebesített. Egy közösségi oldali videójában azt mondta, az Iszlám Állam nevében cselekedett. Szemtanúk szerint "Allahu Akbar!" kiáltással támadt áldozataira. Tettét azért követhette el, mert Svédországban az utóbbi időben többször is Koránokat égettek. 

A terrortámadás miatt hétfő este Brüsszelben félbeszakították a Belgium-Svédország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőt. A nézők később a rendőrség segítségével hagyták el a stadiont.

A történtek részleteit ebben a cikkünkben dolgoztuk fel:

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.