Lengyelország: Kiszorított győztesek

szerző
-tap -
publikálva
1997/48. (11. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Ahhoz képest, hogy a jelenlegi lengyel kormányszövetségnek nincs reális alternatívája, meglehetősen sokáig tartott, amíg megalakult a Szolidaritás Választási Akció (AWS) és a Szabadság Unió (UW) koalíciója. Csaknem négy hétbe telt, mire a feleknek sikerült közös miniszterelnököt jelölniük, további kettőbe, mire összeállt a kormánynévsor. Még ezután is több mint tíz napig gyűrték egymást, mire megszületett a koalíciós megállapodás és Jerzy Buzek parlamenti programbeszéde. Első pillanatban ez annál is furcsább, hiszen a felek nem először kényszerültek egy koalícióba (az AWS-be tömörült pártok egy része, illetve az UW-be egyesült Demokratikus Unió és Liberális Demokrata Kongresszus alkotta a Bielecki- és a Suchocka-kabinetet).

Ahhoz képest, hogy a jelenlegi lengyel kormányszövetségnek nincs reális alternatívája, meglehetősen sokáig tartott, amíg megalakult a Szolidaritás Választási Akció (AWS) és a Szabadság Unió (UW) koalíciója. Csaknem négy hétbe telt, mire a feleknek sikerült közös miniszterelnököt jelölniük, további kettőbe, mire összeállt a kormánynévsor. Még ezután is több mint tíz napig gyűrték egymást, mire megszületett a koalíciós megállapodás és Jerzy Buzek parlamenti programbeszéde. Első pillanatban ez annál is furcsább, hiszen a felek nem először kényszerültek egy koalícióba (az AWS-be tömörült pártok egy része, illetve az UW-be egyesült Demokratikus Unió és Liberális Demokrata Kongresszus alkotta a Bielecki- és a Suchocka-kabinetet).

Persze számos oka van annak, hogy a koalíció- és kormányalakítás ezúttal mégsem rutinból zajlott a Visztula partján. Egyrészt az utóbbi években mindkét fél önmegtartóztatásra kényszerült, s ezért igen nagy bennük a bizonyítási vágy. A jobboldalt az 1993-as választások tették átmenetileg politikai parkolópályára, a Leszek Balcerowicz vezette Szabadság Unió pedig csak alkalmanként szólhatott bele a politikacsinálásba az elmúlt négy év során. Másrészt látnunk kell azt is, hogy a Szolidaritás Választási Akció és a Szabadság Unió politikai szövetsége olyan többszereplős politikai képletet takar, ami az eddigi lengyel tapasztalatok szerint - a Suchocka-kormányt ´93-ban koalíciós partnere, a Szolidaritás szakszervezet buktatta meg -igen gyorsan elvezethet a koalíció felbomlásához.

Ennek a veszélye nem kizárólag azért áll fenn, mert az AWS egy

38 politikai pártból és szervezetből

álló konglomerátum, amelyet hosszú távon képtelenség egyben tartani. Kétségtelen, hogy a szövetségnek meglehetősen sok tagszervezete van, ez azonban önmagában még nem volna probléma. A Szolidaritás szakszervezet uralta AWS-en belül ugyanis gyakorlatilag csak nyolc párt, illetve három politikai irányzat (a szakszervezeti, a konzervatív-liberális és a keresztény-nemzeti) számít relevánsnak. Sokkal nagyobb teher, hogy miközben a választási győzelmet az AWS egésze érte el, a hatalom elosztásában nem a szövetségé, hanem a megkerülhetetlen koalíciós partneré, a Szabadság Unióé lett a főszerep.

Márpedig az UW ezúttal igen kemény feltételeket szabott. A hat miniszteri tárca megszerzése mellett elérte, hogy valamennyi minisztérium közös irányítású legyen, és azt is, hogy a kormány egyéb kulcspozícióiba is elsősorban az AWS konzervatív-liberális figuráit delegálták (háttérbe szorítva ezzel nemcsak a szakszervezeti lobbi, de a Centrum Megegyezés, a Keresztény-Nemzeti Egyesülés és a Független Lengyelország Konföderáció képviselőit is). Az UW még az utolsó pillanatban is filológiai szigorral viszonyult a kormányprogramhoz, meglehetősen kínos pillanatokat szerezve ezzel Krzaklewskiéknek. Nem csoda hát, ha az AWS háttérbe szorított keresztény-nemzeti és radikális képviselői, akik előbb a Demokratikus Baloldali Szövetséget kívánták nyíltan politikai karanténba zárni, majd pedig az UW miniszterjelöltjeit igyekeztek diszkreditálni, kibuktak Balcerowiczék szívózásán. (A jobboldal tiltakozása ellenére a korábbi koalíció pártjai hat parlamenti bizottság elnöki posztját szerezték meg.)

A legnagyobb vitát azonban már a kezdetektől a koalíció programja váltotta ki. Mert igaz ugyan, hogy a két fél választási programjában igen sok a közös elem, ezek részletes összeillesztése azonban meglehetősen sok időt vett és feltehetően vesz még igénybe. Talán ennek is köszönhető, hogy Jerzy Buzek parlamenti expozéja meglehetősen általánosra sikeredett, különösen ami a tervezett reformok anyagi vonatkozásait illeti. Nevezetesen azt:

honnan lesz pénz

a nemzeti lakásépítési programra, a bányászat és a kulcsiparágak átalakítására (a bányászat esetében ez számos bánya bezárását jelenti majd), az egészségügyi és az oktatási rendszer reformjára -hogy csak a legköltségesebbeket említsük. Megvalósítható-e az adócsökkentés akkor, amikor a költségvetési bevételek növelésére van szükség? Vajon elégnek bizonyul-e a gazdasági növekedésből, a privatizációból származó bevétel, különösen akkor, ha a privatizáció részben tömeges formát ölt, ami közismerten nem bevételcentrikus módszere a magánosításnak? Mi lesz a családi gazdaságokon alapuló mezőgazdasággal, amelynek exportlehetőségei csak a termékek élelmiszer-ipari feldolgozása révén fokozhatók? Mindezekre nemigen adott választ a kormányprogram parlamenti bemutatója. Nem csoda hát, hogy Buzek expozéjának vitája - amelynek során 44 ellenzéki képviselő sorozta meg kérdéseivel a kormányfőt -csaknem egy teljes napot vett igénybe.

Arról persze szó sincs, hogy Balcerowiczék vagy az AWS velük szövetkező mérsékeltjei ne lennének tisztában azzal, hogy a politikai szövetség sikerét nem a miniszterelnöki expozé, hanem annak megvalósíthatósága jelenti. Ami persze nagymértékben függ attól, hogy a tervezett reformok

nem akadnak-e el

a parlament, illetve az államapparátus politikai útvesztőiben. A koalíció e tekintetben egyelőre igen keménynek mutatkozik. Aligha véletlen, hogy pillanatok alatt megállapodott abban, hogy mind a 49 lengyel vajdaságban lecseréli a vajdasági vezetőket, s már folyik a minisztériumi apparátus cseréje is. (Nota bene: ezúttal szó sem esik az 1989-93 közötti dekommunizációról.)

Persze kérdés, hogy mindez elegendőnek bizonyul-e az új szövetség bebetonozásához. Az AWS elégedetlenkedőit ugyanis legalább ennyire zavarja a kormányprogram számos gazdasági kitétele, elsősorban pedig az, hogy az UW-nek sikerült beemelnie a kormányprogramba az úgynevezett második Balcerowicz-program számos kulcsfontosságú elemét (például a privatizáció négy éven belüli befejezését, az állami monopóliumok megszüntetését), amit már a választási kampány során komoly kritika ért a szakszervezetek (az SLD-vel szövetséges OPZZ és az NSZZ"S") részéről. És ez az a pont, ahol a leginkább kikezdhető a Krzaklewski-Balcerowicz-féle szövetség. Nemcsak a parlamentben, ahol a szakszervezetek alkotják a legnagyobb nem formális frakciót, hanem az államigazgatási szinten is, ahol viszont a Szolidaritás szakszervezet nagy hatalmú vezetője, Janusz Tomaszewski lépett a korábbi koalíció nagy apparátusépítőjének, Leszek Millernek (SLD) a helyébe.

-tap -

szerző
-tap -
publikálva
1997/48. (11. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...