Letartóztatott egy volt horvát minisztert az Európai Ügyészség

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. november 10.

Külpol

Uniós pénzek hűtlen kezelése miatt. 

Az Európai Ügyészség által vezetett nyomozás keretében, hűtlen kezelés vádjával előzetes letartóztatásba helyezték szerdán Horvátországban Gabrijela Zalacot, a regionális fejlesztési és európai uniós források felhasználásáért felelős volt minisztert, Tomislav Petricet, az EU programokkal és projektekkel kapcsolatos szerződésekért felelős központi hivatal igazgatóját és két másik személyt is.

Az Európai Ügyészség közleménye szerint jelenleg a "bizonyítékok sürgős begyűjtése folyik" a korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát nemzeti nyomozóirodával együttműködésben.

A letartóztatottakat azzal vádolják, hogy egy informatikai rendszer közbeszerzési eljárása során követték el a bűncselekményt.

Az Európai Ügyészség a vádlottak kihallgatását követően dönt az eljárás folytatásról, addig nem közölnek részleteket - írták.

A horvát sajtó beszámolója szerint a csalást 2018-ban követték el, amikor még a minisztériumot Zalac vezette, aki más korrupciós ügyek gyanúja miatt 2019-ben a média nyomására lemondott tisztségéről.

A mostani nyomozás tárgyát egy 13 millió kuna (622 millió forint) értékű, informatikai rendszer beszerzéséről szóló szerződés képezi, amelyet egy olyan cég kapott meg, amely azt megelőzően csak egy alkalmazottal rendelkezett, és bankszámláit zárolták. A horvát ügyészség korábban már nyomozott az ügyben, de nem indított eljárást.

Az Európai Ügyészség június 1-jén kezdte meg működését. Feladata az uniós költségvetés terhére elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozások és vádhatósági eljárások lefolytatása. Az új uniós szerv bármely más olyan jogellenes tevékenységet is kivizsgálhat és vádhatósági eljárás alá vonhat, amely "elválaszthatatlanul összekapcsolódik" az uniós költségvetés elleni bűncselekményekkel.

Az Európai Unió tagországai közül 22 csatlakozott az Európai Ügyészséghez, köztük Horvátország is. Magyarország nem csatlakozott a szervezethez, az Orbán-kormány nem is támogatja a csatlakozást, az ellenzék programjának azonban fontos része, hogy magyar ügyekben is engednék nyomozni az Európai Ügyészséget.

(Nyitóképünkön Gabrijela Zalac Lázár Jánossal 2018-ban, a V4+4  fejlesztési minisztereinek találkozóján. MTI/Koszticsák Szilárd)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!  

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.