"Az amerikaiak arra várnak, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, amikor térden állva kell könyörögnünk nekik." Így háborgott néhány nappal ezelőtt Bengáziban egy líbiai olajmérnök a francia Libération napilapnak nyilatkozva. És hiába érzünk együtt vele a líbiai forradalmárok ügye iránti rokonszenvünktől vezettetve, kénytelenek vagyunk belátni: Washingtonnak jó oka van arra, hogy ne álljon elhamarkodottan az élére a repülési tilalom bevezetésének Líbia légterében.
Miközben emberjogi szervezetek már legalább hatezerre becsülik az összecsapásokban elesettek számát, az elmúlt napok hírei a Kadhafihoz hű erők sikereiről szólnak. Bekerítették a korábban a felkelők kezére került két nagyobb nyugati tengerparti várost, Miszrátát és Zuvarát, és minden esélyük megvan, hogy előbb-utóbb el is foglalják őket (ami az utóbbi esetében már meg is történt, mire a cikk végére értem - K. T.). A hosszú partvidék keleti felében pedig lapzártánk idejére bombázások és rakétatámadások árán visszafoglalták Bin Dzsavadot és Rasz Lanufot, továbbá küszöbön állt Adzsdabíja ostroma, ahonnan a következő állomás már az úgy másfélszáz kilométerre található Bengázi. Ráadásul közvetlen út vezet a még nyugatabbra fekvő Tobruk felé - ha tehát Adzsdabíja elesik, Bengázit bekeríthetik Kadhafi kitűnően felfegyverzett elit osztagai. A kevéssé változatos domborzatú partvidéken a katonai egységek gyorsan képesek haladni - amit a felkelés első heteiben az ellenzéki erők is kihasználtak, és komolyan számoltak azzal, hogy végigszáguldva a partvidéken, pár napon belül elfoglalhatják a fővárost is.
Csakhogy a fegyveres erők leginkább ütőképes egységeit Kadhafi képes volt maga mellett tartani, különös tekintettel a légierőre, amelyet általában rozogának és elavultnak írnak le, ahhoz azonban eléggé ütőképes volt, hogy megakadályozza a "marcia su Tripoli"-t. Bengázi persze nagyobb falat lesz, és az ostroma csak iszonyatos mészárlások,
bombázások, rakétatámadások árán
lehet a rezsim szempontjából hatékony, úgyhogy a fő kérdés az, mit tehet a külvilág, pontosabban: mit érdemes tennie. Az Arab Liga és az Öböl Menti Együttműködési Tanács már jelezte, hogy támogatja a repülési tilalom ötletét, azt viszont egyikük sem jelezte, hogy tevőlegesen is be kíván kapcsolódni egy ilyen akcióba. Márpedig éppen egy ilyen gesztus lendíthetne sokat a fegyveres beavatkozás - merthogy erről van szó - legitimitásán.
A forradalmi Líbia legmagasabb szintű szervezeteként pillanatnyilag az Ideiglenes Átmeneti Nemzeti Tanács (IÁNT) jelenik meg nemzetközi szinten. Vezetőjének a forradalom első napjaiban a felkelők mellé állt Musztafa Abdul Dzselilt tekintik, aki korábban igazságügyi miniszter volt - viszont jó volt a híre Kadhafival szembeni távolságtartó megnyilvánulásai miatt, hiszen épp Líbiának a Nyugat felé mutatott jobbik arca megjelenítőjeként nevezték ki -, még korábban pedig válogatott labdarúgó. A testületnek, amely teljes létszámban még sohasem ült össze, elvileg harmincegy tagja van, akik közül soknak még a neve sem ismert - ők a Kadhafi uralma alatt álló területeket képviselik, talán ott is tartózkodnak, úgyhogy a rejtőzködésük éppenséggel érthető. Az IÁNT interneten olvasható bemutatkozó nyilatkozata az ország teljes felszabadításáról, a szabad területeken pedig a közrend és biztonság fenntartásáról beszél, példaként az olasz gyarmatosítók elleni egykori küzdelemre hivatkozva. Ez a kitétel nem igazán utal arra, hogy egyértelmű lelkesedéssel fogadnának egy külső fegyveres beavatkozást, amelynek egyébként éppen a délolasz NATO-támaszpontok lehetnének a kiinduló bázisai. Korábban internetes aláírásgyűjtés is folyt a repülési tilalom érdekében, Abdul Dzselil pedig egyenesen Kadhafi főhadiszállásának a bombázását sürgette. (Egyébként pár napja illegalitásba vonult, miután Kadhafi kb. 250 ezer eurónyi vérdíjat tűzött ki a fejére.) Az IÁNT már ekkor is leszögezte, hogy külföldi szárazföldi csapatok küldését viszont ellenzi, most pedig már az sem világos, hogy bombatámadásokat elfogadna-e a repülési tilalom érvényesítése érdekében.
Innentől kezdve élesen el kell választani a politikai szinten megjelenő állásfoglalásokat és népszerű óhajokat a gyakorlati hadászati kérdésektől. A tilalom lehetősége először a polgári lakosság védelme céljából vetődött fel, most viszont már a felkelők visszaszorulása miatt támogatja a brit és a francia vezetés. Ha viszont az ő megsegítésükről van szó, lehetséges-e hatékony tilalom Kadhafi légvédelmének a szétzúzása nélkül? - kérdezi Robert Gates amerikai nemzetvédelmi miniszter. Arról nem is beszélve, hogy Kadhafi mostani előnyomulása alapvetően a szárazföldön zajlik, vagyis a szárazföldi csapatmozgásokat nem érintő repülési tilalom a beavatkozást lelkiismereti okokból sürgetők szempontjából valójában félmegoldás, hadászati szempontból pedig értelmetlen. És akkor ott van még az elfogadottság kérdése is. Mivel még az IÁNT politikai irányultsága sem ismert, óvatossága pedig arra utal, hogy az általa képviselni szándékozott felkelők nem lelkesednek egyértelműen az előreláthatatlan mértékű és időtartamú külső fellépésért, semmi ok az elhamarkodott nemzetközi döntésre. Ráadásul az üggyel kapcsolatos megbeszélések az EU-tól a G8-on át az ENSZ Biztonsági Tanácsáig még messze járnak attól, hogy szó essen a terhek és a felelősség megosztásáról is a politikai célokra jól használható lelkes nyilatkozatok után. Nem lehet kizárni, hogy a felkelők szorongatott helyzetükben előbb-utóbb harcra kész szélsőségesekhez fordulnak. Ésszerű és azonnali segítségnek azonban egyelőre emberbaráti támogatásuk (élelem, gyógyszer stb.) tűnik.
