Magyarország és Lengyelország leszavazta a migrációs nyilatkozatot az Európai Tanács csúcsülésén

  • narancs.hu
  • 2023. október 6.

Külpol

A megállapodást azonban már nem lehet blokkolni.

Lengyelország és Magyarország nem írta alá, ezért a granadai informális Európai Tanács csúcsülés után a migrációs rész nélkül adtak ki közös nyilatkozatot az uniós miniszterelnökök – írja a Politico beszámolójára hivatkozva a 24.hu.

Mivel nem minden ország támogatta, a migrációs részt a tanács elnökének neve alatt külön adták ki. Ennek semmilyen jogi következménye nincs, a tanácsi nyilatkozatok pedig egyébként is inkább politikai iránymutatások.

A migrációs csomagot, ami Orbán Viktor szerint már megbukott, válójában még el sem fogadták, hiszen bár a héten sikerült egy részletéről megegyeznie a miniszterelnököknek, az egész paktum életbelépéséhez még az Európai Parlament hozzájárulása is szükséges. Ahhoz azonban, hogy a csomag átmenjen a tanácson, nem kell se Lengyelország, se Magyarország szavazata, mert minősített többséggel kell elfogadni. Orbán erre utalva mondta azt, hogy jogilag megerőszakolták Magyarországot

Ennek megfelelően a 444.hu összefoglalója szerint a csúcs utáni sajtótájékoztatón az Európai Bizottság elnöke arról beszélt, a törvényjavaslatok széles körű támogatást kaptak, és szerinte jó esély van arra, hogy a célba érnek. Hozzátette, a javaslat üzenete, hogy szabályozott bevándorlásra van szükség, hogy az emberek ne kockáztassák az életüket és ne veszítsék el a vagyonukat az embercsempészek, emberkereskedők miatt.

Az új szabályok lehetővé tennék a frontországok számára a menedékkérelmek gyorsított elbírálását és az emberek gyors továbbítását Európa más országaiba, hogy megelőzzék a 2015-ös helyzetet, amikor hirtelen 1 millió ember érkezett az EU-ba Szíriából és a Közel-Keletről, és egyes országok jóval többet fogadtak be, mint mások.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.