Falkland-szigetek

Marad, ami volt

  • - kovácsy -
  • 2013.04.21 12:03

Külpol

A Falkland-szigeteken főleg szél van, eső és királypingvinek - igaz, a kutatások szerint a környezetükben nem kevés kőolaj is -, ám hovatartozásuk évszázados vita, feszültség, háborúskodás tárgya. A helybeliek - halászok, juhtenyésztők - viszont jól érzik magukat a fennálló helyzetben, és ennek a minap hangot is adtak.

A népszavazás szervezői biztosra mentek: két napot adtak a szigetek 1672 választásra jogosult brit állampolgárának, hogy válaszoljanak a kérdésre: "Akarja-e, hogy a Falkland-szigetek megtartsák jelenlegi politikai státusukat az Egyesült Királyság tengerentúli területeként?" Végül 1517-en szavaztak, és csak négyen nem válaszoltak igennel. A mintegy 2900 főnyi és csökkenő lakosság fennmaradó részét a választói korhatár alattiak mellett chileiek, japánok, spanyolok alkotják. Az arányokat persze előre lehetett sejteni - hiszen nyilván az itt élők is tudják, milyen komoly összegeket (egyes források szerint családonként és évente több mint 90 ezer fontot) áldoz London a gyarmati időkből megmaradt egyik utolsó kolóniája fenntartására. És ebben a fenti összeg mintegy másfélszeresére becsült katonai kiadások még nincsenek is benne. A lakosság túlnyomó többsége amúgy nem britnek, hanem Falkland-szigetekinek tekinti magát, és mint ilyen látja - okkal - önrendelkezése fontos biztosítékának a brit fennhatóságot.

Mindez csak azért érdekes, mert Argentínában úgy 2011 óta ismét felerősödtek a dél-atlanti-óceáni szigetekhez (ide tartozik a Falkland-szigetek mellett Dél-Georgia is a Sandwich-szigetekkel, melyek lényegében lakatlanok, halászok kötnek ki néha rajtuk, és antarktiszi expedíciók köztes állomásaként használják őket) fűződő területi követelések. Utoljára a falklandi háború idején voltak ilyen erőteljesek ezek a hangok a dél-amerikai országban. Akkor javában tombolt a belső "piszkos háború", amelyben ezerszámra vittek el és vetettek hónapokon át tartó kínvallatás alá baloldaliakat, illetve a junta vélt és valós ellenfeleit, s a politikai gyilkosságok jelentős részére azóta fény derült ugyan, de az "eltűntek" egy részének sorsa máig ismeretlen. Az 1982-ben a szigetek argentin megszállásával kezdődött háború bő két hónap alatt ért véget az argentinok vereségével, 255 brit, 649 argentin és 3 helyi áldozattal. Az értelmetlennek bizonyuló konfliktus Margaret Thatcher akkori brit miniszterelnöknek népszerűséget, Leopoldo Galtieri tábornok-diktátornak viszont bukást, hamarosan pedig az egész rendszer (a "Nemzeti Újjászervezési Folyamat") széthullását hozta.

Oly távol, oly közel

A háború harmincadik évfordulójához közeledve - úgy 2011-től - Argentínában újból felerősödtek az indulatok, amelyek főként a szigetek viszonylagos közelségén alapulnak. A spanyolul Islas Malvinasnak nevezett szigetcsoport mintegy 500 kilométernyire helyezkedik el a patagóniai partoktól (tény, hogy ez huszonvalahányszor kevesebb, mint a brit partoktól való távolság). A közhangulat alakulására például az elszaporodó falfeliratok, a szigetcsoportot nemzeti színekben ábrázoló tetoválások hívták fel a figyelmet, de Cristina Fernández de Kirchner elnök is kapott az alkalmon, és egyre erőteljesebben előtérbe igyekezett állítani a kérdést. Számára az elmúlt években megnőtt szociális kiadások kedvező hatásait felemésztő infláció, általában véve pedig a nem túl kedvező gazdasági kilátások jelentenek problémát, olyannyira, hogy be is tiltotta a nem állami forrásból származó előrejelzések nyilvánosságra hozatalát. Népszerűségét fokozó lépésre kell tehát gyanakodnunk, amelynek látványos voltát még 2011 decemberében tovább fokozta. Keresztülvitte ugyanis, hogy a dél-amerikai kereskedelmi és politikai egyezmény, a Mercosur tagjai megtiltsák falklandi zászlót viselő hajók kikötését. David Cameron, a brit kormányfő ezt kolonializmusnak minősítette, amit az argentin szenátus határozatban ítélt el, ezt pedig némi zászlóégetés követte Buenos Airesben, a brit nagykövetség előtt. Ezután megint London lépett, és egy légvédelmi rombolót vezényelt a dél-atlanti vizekre.

Hogy valójában kit illet a szigetcsoport, az jogi úton aligha eldönthető. A két fél másként látja ugyanis az eredetileg lakatlan szigetekre érkezés elsőségének kérdését, és az első, folyamatosan lakott települések kialakulását is. Az argentin érvelés alapja, hogy az ország függetlenné válását követően a Spanyolországot illető korábbi jogosultságok őrá szálltak. A vi-ta eldöntését megnehezíti, hogy hosszú időszakok voltak, amikor a szigetek újból lakatlanná váltak, az újbóli területfoglalások jogszerűségét illetően pedig nem született döntés. (Egyébként először portugál hajósok jelezték a szigetek létezését, a Falkland nevet egy brit hajóskapitány adta, a Malvinas pedig a francia Malouines-ból, ez pedig a bretagne-i kikötő, Saint-Malo nevéből ered.)

A mai brit álláspont a falklandiak önrendelkezési jogán alapul, akiknek persze jól felfogott érdekük a brit fennhatóság alatti viszonylagos önállóság fenntartása. Argentína viszont nem tekinti őket népnek, amelyre nézve értelmezhető az önrendelkezési jog, hiszen bevándorolt brit alattvalókról van szó, és e tekintetben a nemzetközi jog sem ad egyértelmű útmutatást.

Cristina Fernández és az argentin remények szempontjából nem várt fordulatot jelentett Bergoglio bíboros pápává választása. Korábban inkább rossz volt a viszony a konzervatív főpap és a határozottan baloldali államfő között. Az utóbbi mégis kiharcolta, hogy elsőként őt fogadja Ferenc pápa a világi politikusok közül. Nincs hír róla, hogy bármiféle biztatást kapott volna, tény viszont, hogy a pápa több korábbi szentbeszédben is hazája részeként utalt a vitatott szigetekre. Argentína számára sikernek számítana, ha a szigetek sorsáról tárgyalások kezdődnének, Nagy-Britanniát viszont, amely eddig is ellenállt ennek a követelésnek, aligha győzné meg éppen egy mégoly udvarias pápai megkeresés.

Neked ajánljuk