Meghosszabbították Aung Szan Szú Kji őrizetét

  • narancs.hu
  • 2021. február 15.

Külpol

Elhalasztották a bíróság elé állítását.

Mianmarban a puccsista katonai vezetők két nappal meghosszabbították hétfőn Aung Szan Szú Kji, az ország törvényes vezetője őrizetben tartását – közölte egy ügyvéd, akit Szú Kji pártja kért fel az ő védelmére.

Aung Szan Szú Kji őrizetben tartása hétfőn járt volna le, és eredetileg bíróság elé akarták állítani ezen a napon, de valószínűleg ezt is szerdára halasztották – tette hozzá Khin Maung Zav.

Szabadon engedése a tüntetők egyik fő követelése a február 1-jei katonai puccs óta, de rajta kívül még sok más ellenzékit is bebörtönöztek. Annak hatására, hogy késik a szabadon engedése, várhatóan tovább nő a feszültség a hadsereg és a társadalom között.

Vasárnap több százezren tüntettek az utcákon országszerte, és a demonstrációk az éjszakába nyúltak. A Netblocks nevű civil szervezet azt jelentette az éjjel, hogy szinte teljesen leállt az internetszolgáltatás az országban, miközben a hadsereg erősítést küldött az ország különböző részeibe. Az AFP hírügynökség azt írta: félő, hogy a hatalmat átvevő hadsereg a puccs ellen kibontakozott tiltakozások leverésére készül. A tüntetések hétfőn folytatódtak, bár sokkal kisebb intenzitással, és ez lehetséges, hogy a katonák és páncélozott járművek utcai jelenléte, illetve az internet hiánya miatt van az AP tudósítója szerint.

A hadsereg február első napján, az új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, és tartóztatta le az országot vezető politikusokat, köztük a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjit és az államfőt is. Arra hivatkoztak, hogy a kormány nem vette figyelembe a novemberi választásokkal kapcsolatos panaszaikat. A választáson Aung Szan Szú Kji pártja elsöprő győzelmet aratott. A puccs óta, a kihirdetett rendkívüli állapot ellenére, rendszeresek a több ezer fős tömegtiltakozások Mianmarban.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.