Megint kezd eldurvulni a helyzet a római kormányban: a kormányfő közölte, ha kell, repülővel viszi Olaszországba a Máltánál veszteglő menekülteket

  • MTI
  • narancs.hu
  • 2019. január 9.

Külpol

Mindeközben Matteo Salvini továbbra is nemet mond a két hete Máltánál veszteglő emberek befogadására.

"Ha nem szállhatnak partra, repülővel megyek értük és elhozom őket magammal" – jelentette ki Giuseppe Conte olasz miniszterelnök a RAI olasz köztelevízióban kedd este a december 22. óta Málta partjainál veszteglő menekültekről. Giuseppe Conte kijelentette, Olaszország kész befogadni a nőket és gyermekeket. Hangsúlyozta, hogy a szigorú migrációs politikának is "van egy határa".

Az olasz miniszterelnök arra utalt, hogy a belügyminiszter Matteo Salvini továbbra is ellenzi ezeknek az embereknek a befogadását. Conte azt mondta, ha Salvini nem engedi őket partra szállni, repülővel megy értük és Olaszországba hozza őket.

Korábban Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kormánypárt vezetője szorgalmazta a nők és gyerekek befogadását.

Matteo Salvini azonnal reagált internetes közösségi oldalán azt hangoztatva, hogy az ő belegyezésével "senki sem fog Olaszországba érkezni". Hozzátette, ha más a migránsokat Olaszországba hozza, "magára vállalja ezért a felelősséget".

Salvini megjegyezte, hogy "amíg nem állítják le az embercsempészeket és az őket segítőket, újabb ezrek kelnek útra és veszítik életüket. Olaszországba csak az jöhet, akinek engedélye van erre, én nem változtatok állásfoglalásomon".

Nem ez az első alkalom, hogy a migráció miatt vita alakul ki a római kormányban. Augusztusban az olasz parti őrség Diciotti nevű hajóján tartózkodó 179 menedékkérőt Matteo Salvini egy hétig nem engedte kikötni, majd partra szállni, miközben az olasz kormány több más politikusa is ezt szorgalmazta.

Hiába jelezte kilenc EU-tagállam, hogy befogadná a menekülteket, Málta még mindig nem adott kikötési engedélyt

A hajókon 49 menekült második hete várakozik hiába.

Keddre nyolc nyugat-európai tagállam, illetve a soros elnöki tisztséget jelenleg betöltő Románia jelezte, hogy hajlandó lenne befogadni embereket a Málta partjainál veszteglő két mentőhajóról, de ez még nem jelenti az ügy lezárását, Valletta ugyanis egyelőre ragaszkodik ahhoz, hogy az elmúlt hetekben partra szállított menedékkérőket is osszák szét e megoldás keretében.

Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter megerősítette, hogy Németország – egy közös, európai megoldás részeként – hajlandó részt venni a Máltán partra szállított emberek befogadásában.

A Sea Watch és a Sea Eye német civil szervezetek által üzemeltetett két hajón 49 menedékkérő van, köztük nők és kisgyerekek, a kimentettek közül néhányan éhségsztrájkot kezdtek. Málta megengedte, hogy a rossz időjárás miatt a parti vizeire hajózzanak, de nem adott kikötési engedélyt, hogy ne teremtsen precedenst a civil szervezetek hajóira emelt menedékkérők befogadására.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.