Megválasztotta alelnöknek a fideszes Bocskor Andreát az EP kulturális és oktatási bizottsága

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. október 1.

Külpol

15-en mellette, 10-en ellene szavaztak, 5-en tartózkodtak.

Az Európai Parlament kulturális és oktatásügyi bizottsága (CULT) negyedik alelnökének választotta Bocskor Andrea fideszes EP-képviselőt brüsszeli ülésén kedden.

Bocskor Andreát 15 támogató szavazat mellett, 10 ellenében és 5 tartózkodás mellett titkos szavazással választotta alelnökének az EP-s szakbizottság. Az Európai Parlament szakbizottságai négy magyar képviselőt már alelnökökké választottak július közepén tartott alakuló ülésükön.

Deutsch Tamás fideszes képviselő a költségvetés-ellenőrző bizottság (CONT) negyedik alelnöke lett, Gál Kinga fideszes képviselőt a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság (SEDE) második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága (TRAN) harmadik alelnökének nevezték ki, Winkler Gyulát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselőjét pedig a nemzetközi kereskedelemért (INTA) felelős szakbizottság második alelnökének választották.

Bocskor Andrea, a FIDESZ-KDNP képviselője az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án.

Bocskor Andrea, a FIDESZ-KDNP képviselője az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Strasbourgban 2019. július 16-án.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A képviselők több szakbizottság esetében is őszre halasztották az alelnökökről szóló szavazást, így mások mellett Hidvéghi Balázs (állampolgári jogi, belügyi bizottság, LIBE) fideszes EP-képviselő alelnöki jelöléséről is.

Trócsányi László fideszes EP-képviselő uniós biztosjelöltsége miatt korábban visszalépett az EP alkotmányos ügyekkel foglalkozó bizottsága (AFCO) alelnöki jelöltségétől. Az Európai Néppárt frakciója a közeljövőben új fideszes jelöltet állít az Alkotmányügyi Bizottság alelnöki pozíciójára, és ezt követően kerülhet sor a szakbizottsági szavazásra az alelnöki tisztségről.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.