Megválasztották Deutsch Tamást a költségvetés-ellenőrző bizottság alelnökének
deutsch_tamas_top_story_lead.jpg

Megválasztották Deutsch Tamást a költségvetés-ellenőrző bizottság alelnökének

  • Narancs.hu/MTI
  • 2019. július 10.

Külpol

Posztot kapott a fideszes Gál Kinga és a szocialista Ujhelyi István is.

Az Európai Parlament szakbizottságai szerdai alakuló ülésükön három magyar képviselőt, Deutsch Tamás és Gál Kinga fideszes EP-képviselőket, valamint Ujhelyi István szocialista képviselőt választották meg EP-bizottsági alelnöki posztokra - közölte az uniós parlament szerdán.

A tájékoztatás szerint Deutsch Tamás a költségvetés-ellenőrző bizottság negyedik alelnöke lett, méghozzá 11-6 arányban szavazták meg. Gál Kingát a biztonság- és védelempolitikáért felelős szakbizottság második alelnökének választották, Ujhelyi István szocialista képviselő pedig az EP közlekedéssel és idegenforgalommal foglalkozó szakbizottsága harmadik alelnökének nevezték ki. Az Eurológus azt írja, hogy a három másik fideszes jelöltet nem választották meg, pedig őket is alelnöknek jelölték eredetileg. Bocskor Andreáról, Hidvéghi Balázsról és Trócsányi Lászlóról azonban elhalasztották a szavazást, hogy „egyelőre elkerüljék a vitát“.

A Momentumot is a soraiban tudó liberális-integrációpárti (Renew Europe) és szociáldemokrata frakció (PSD) melynek az MSZP és a DK is tagja, korábban jelezte: nem fogják megszavazni a magyar és a lengyel kormánypárt, a Fidesz-KDNP és a lengyel Jog és Igazságosság jelöltjeit szakbizottsági alelnököknek. Azzal magyarázták a döntésüket, hogy nem támogatják olyan pártok jelöltjeit, amelyek EU-ellenes propagandát folytatnak, és aláássák az Európai Unió közös értékeit. A két ország ellen a közös értékek folyamatos támadása miatt megindult a 7-es cikkely szerinti eljárás.

Figyelmébe ajánljuk

Magyar Péter-Orbán Viktor: 2:0

Állítólag kétszer annyian voltak az Andrássy úti Nemzeti Meneten, mint a Kossuth térre érkező Békemeneten, ám legalább ennyire fontos, hogy mit mondtak a vezérszónokok. Magyar Péter miszlikbe vágta Orbán Viktort egyebek mellett azzal, hogy saját szavait hozta fel ellene. Aztán megjött a Ryanair.

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.