Kedves Olvasónk! A Sorköz Olvasni muszáj sorozatában megmutatjuk: a Narancs szerzői nem csak írnak, olvasnak is a maguk örömére. Olvasnak és újraolvasnak régi és újabb klasszikusokat, méltán és méltatlanul elsüllyedt szerzőket, elfelejtett, a polc mögé csúszott könyveket és korábbi korok sztárkönyveit, véletlenszerűen vagy valami különös összejátszás révén elibük sodródott műveket. És élvezik!
Néha érdemes kitekinteni a kelet-európai mocsárból. Nemcsak azért, mert üdítő dolog mások problémáján szörnyülködni, hanem azért is, mert lehet okulni abból, ahogy más nemzetek, kultúrák szembenéznek saját múltjukkal. Az amerikaiak a rabszolgatartással, a németek a nácizmusukkal – ezek ismert topikok. Kevéssé ismert a skandinávok – és ezen belül a dánok – ámokfutása Grönlandon. A hittérítés, a kizsákmányolás, az európai kultúra, vagyis inkább „kultúra” kikényszerítése, miközben nyilvánvalóan nem tekintették civilizált embernek az őslakosokat, és szerte Dániában, Svédországban és Norvégiában is vásárokon mutogatták a meztelen, láncra vert embereket, íme a félállatok, akiket próbálunk emberré tenni, kevés sikerrel.
Az évszázadokon át tartó erőszakos térítés következményeivel mostanában kezd szembenézni az ország és a térség. Tanulmányok szólnak arról, hogyan tettek tönkre fiatal őslakosokat, akiket dán családoknál próbáltak kolonizálni – aztán amikor kiderült, hogy nem megy, akkor szélnek eresztették őket családi kötelék, fogódzó nélkül, mentális sérülésekkel. Ezért a dán kormány a közelmúltban kért hivatalosan is bocsánatot. Tavaly egy grönlandi nyelven íródott regény nyerte el az Északi Tanács Irodalmi Díját – Niviaq Korneliussen Naasuliardarpi (Virágvölgy) című műve, a díj hatvan éves fennállása óta az első grönlandi nyelvű szerző. Korneliussen története mai, ám van mit mesélni a XVIII. századról is.
Ezt teszi a norvég Kim Leine két regényében is, a Szellemidéző és a tiszteletesben, valamint A Végtelen-fjord prófétáiban. Az első történet Egede tiszteletesről szól, aki megment egy őslakos fiút, akit aztán nem akar visszaadni az apjának. A másodikban Egede már öreg, köztiszteletben álló figura, aki arra kapacitálja Mortent, hogy vállaljon tisztséget a kolóniában.
Aki valamiféle kalandregényre számít, az csalódni fog, de Leine gondoskodik róla, hogy az efféle tévelygők a tizedik oldalig lepattanjanak. Azt követően, hogy a Prológusban „az özvegy” szépen felöltözik, felveszi a parókáját, felmegy valakivel egy sziklameredélyhez, ahonnan a férfi az előre megbeszélteknek megfelelően lerúgja.
A történet időrendje szaggatott (kiderül az is, ki az özvegy). Morten fiatal, norvégiai férfiként érkezik Koppenhágába, ahol papnak tanul. Valójában növénytant vagy orvoslást tanulna, de az apja azt nem támogatja. Morten tanulás helyett prostituáltakhoz jár, egyszer egy hermafroditát is kielégít orálisan, mindeközben elcsábítja a szállásadója lányát, majd úgy dönt, lányt, ringyókat és hímringyókat hátrahagyva Grönlandra utazik hittérítőnek. A következő részben Mortennek alig van foga a skorbut miatt, erős hasmenés kínozza, menekül a törvény és a kereskedelmi képviselő elől és egyetlen vágya, hogy elhagyja ezt az átkozott földet.
A kezdeti lelkesedést átmenet nélkül követi a totális mélypont, az emberi test összes mocskának részletes bemutatása, az örökké dohos, sötét és tetves szobák, matracok és ruhák, a sár, a hideg, a halál, ahonnan egyetlen kiút van: az a kicsike hajó, amit a város feletti szikláról látni vél, és ami talán néhány óra múlva befut a tiszteletes felmentését tartalmazó királyi levéllel. De mi az ördög történt az érkezés és a távozás között?
Erről a második rész mesél, amely nem fejezetekre, hanem parancsolatokra tagolódik. Ez már időrendben fűzi fel az eseményeket. Borzalmas világ bontakozik ki, ahol az öreg tiszteletesek sorra erőszakolják meg a fiatal őslakos lányokat, miközben hivatalosan épp megtérítik őket. Az őslakosok semmit sem tehetnek a kereskedelmi képviselet engedélye nélkül, nem kereskedhetnek, nem vadászhatnak bálnára, egészében véve törvényen kívüliek, akiknek az élete semmit sem ér. Itt akkor lehet túlélni, ha az ember keresztény, mert akkor már bűn kioltani az életét. A megkeresztelt őslakos azonban két világ között szenved: a pogányok már nem fogadják be, a dánok pedig félállatként kezelik. Közben persze örvendezni kell, mert kereszténynek lenni boldogság, és az üdvösséghez vezető egyetlen út. A kolónia dán (esetleg norvég) lakói a nyomorult városok fogjai, egyetlen kapocs a civilizációval a hajó, ami évente egyszer jár a partokon. Nyomorult életüket az alkohol, a nők erőszakolása és egymás gyötrése tölti meg némi tartalommal és nem is igen kívánnak ennél többet. Esetleg még több szeszt és még több nőt, pénzt, amit itt el se lehet költeni. Mindeközben két eretnek próféta próbál valamilyen életközösséget kialakítani, ami nem az éhhalál és az erőszak köré szövődik. Egy fjordban, amely folyton kanyarodik, és olybá tűnik, mintha végtelen lenne.
Van-e kiút Morten számára, és ha igen, az vajon mit tartogat? A mocsok, a szenny, a félig állati szeretkezésre redukálódott szerelem, a hazugság és erőszak világából vezet-e út a megváltáshoz? Egyáltalán mi a megváltás? Az otthon? És voltaképp hol van az otthon?
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái, Scolar, 2021, 580. o.
Az Olvasni muszáj sorozat korábbi részei:
