Külpol

Nem egészen egy hónap, és Brazíliában elnökválasztás lesz. A mostani államfő, Cardoso a törvényhozásban keresztülvitte, hogy megváltoztassák a törvényt, amely kizárja, hogy a hivatalban lévő elnököt másodszor is meg lehessen választani. Cardoso keménykezű neoliberális gazaságpolitikája stabilizálta az országot, minden esélye megvolna rá, hogy újra államfő legyen. A legutóbbi világgazdasági események azonban veszélybe sodorhatják nemcsak Brazília, de egész Latin-Amerika valóban "sok áldozattal megszerzett" gazdasági sikereit.

Miközben Kosovóban folytatódnak a harcok egyfelől a szerb rendőrök és a jugoszláv hadsereg, másrészről a szakadár albánok között - és az összecsapásokat letartóztatási hullámok tarkítják -; miközben Szerbia optimista tévériportokkal, felhívásokkal és telepátiával kvázi hazatérésre buzdítja az otthonaikból elmenekült több mint kétszázezer kosovói, a szerbiai rezsim szóhasználatával élve, "becsületes albánt"; szóval mindeközben a szerb rendőrök elfoglaltak egy gerilla-támaszpontot, és ott emberi csontokra bukkantak. A szerbek vádolnak, az albánok tagadnak, az áldozatok pedig mintha senkit sem érdekelnének.

Szlovákiában elkezdődött a választási kampány, és a jelenlegi előrejelzések szerint az ellenzéki pártokat tömörítő nagykoalíció áll jobban. Azonban korai lenne örülni: Vlado nagy harcos, egykönnyen nem adja fel. Miért is tenné: egyelőre csak ő tudja, hány menetes lesz majd a mérkőzés, és a szabályokat is ő alkotta. Ha igazak a hírek, a huncut Vlado újabb csínytevésekre készül.

Már legalább egy százalék oda van Kína idénre tervezett éves gazdasági növekedéséből, de a Jangce csak árad és árad: az ott élők már az újabb árhullámra készülnek. Ez lesz a nyolcadik. Szakadnak a gátak, halnak az emberek, csúnya betegségek terjedésétől lehet tartani. Eközben azonban újjáéled az ősi csapatszellem, és a hatalmon lévő reformerek bizonyíthatják, ha eléggé ügyesek, hogy a gazdasági liberalizmus sem rombolja le az ősi és örök kínai lelkületet. Az egyén továbbra is láthatatlan porszem a fölé tornyosuló közösségi érdek felől nézve.

A törökországi hadsereg főparancsnoka és vezérkari főnöke a szokásjog szellemében négy év után megvált posztjától. Senkinek - de legkevésbé a törököknek - nem mindegy, hogy ki az utódja, és annak mik a tervei: az ottani politikai életben a mindenkori vezérkari főnök az ország erős embere, aki egyúttal a kormányt is kontrollálhatja. Az új góré beiktatásán elhangzott beszédek szerint Törökország egyfelől nem tűri el, hogy kiszorítsák az európai színpadról, másrészt a hadsereg "az ország szeme fénye", amelyet minden támadással szemben meg kell védeni. Támadni pedig, többek között, az iszlámista ellenzék fogja.

Az amerikai követségek ellen elkövetett terrorakciók megtorlásául végrehajtott bombázások nem tettek kárt Uszáma bin Ládinban, abban a szaúdi multimilliárdosban, akit az akciók hátterében sejtenek. A fundamentalisták azonban keresve sem találhattak volna jobb érveket létük igazolására a Khartúm (Szudán), Kabul Dzsalálábád és Khoszt (Afganisztán) elleni amerikai légitámadásoknál.

A Kongói Demokratikus Köztársaság (ex-Zaire) tavaly májusban hatalomra került új vezetőjének, Laurent-Désiré Kabilának még nem is volt igazán ideje, hogy egyértelműen bebizonyítsa államférfiúi alkalmatlanságát. Ellenfeleinek kusza tábora néhány hete fegyvert fogott, és látványos hadisikereket ért el. Ha Kabila mégsem bukik meg, ezt csak külső támogatóinak köszönheti majd, akiknek viszont arra van sok esélyük, hogy végképp szétzilálják azt a keveset is, ami még megmaradt a térség stabilitásából.

A harmadik veszedelem

Lapzártánkkor a body count 28-nál tartott, de a jelentések szerint a kórházban ápoltak közül 11 állapota válságos volt. Arról, hogy hány túlélő áldozat marad az omaghi városközpontban szombat délelőtt bevásárlók közül örök életére nyomorék, egyelőre nem tudunk. Vélhetően sokan: a helyszíni beszámolók szerint a detonáció után megcsonkított sebesültek és test nélküli végtagok hevertek a romok alatt. A múlt szombaton, délután 3 óra 10 perckor a harminc éve tartó észak-írországi polgárháború, a bajok legtöbb áldozatot követelő merényletét követték el.

Nem mintha nekünk volna büszkélkednivalónk, amikor 1968 augusztusára emlékezünk. Abban az évben alig telt el a szent alkotmány ünnepe, atyáink máris bevonultak a Felvidékre. Azóta se szégyelli ezért magát senki: menni kellett, hát mentünk, nagy disznóságokat nem csináltunk - így a kollektív emlékezet. Az osztrákok legalább időnként úgy tesznek, mintha bántaná egy kicsit őket a dolog. Ha az Alpok mentén a kritikus értelmiség (mind a harminckettő) egy kicsit kellemetlenül akarja érezni magát a múlt miatt, nyugodtan előhívhatja tudatalattijából: "Piszok gyávák voltunk akkoriban".

Õsszel parlamenti választások lesznek Németországban: az előrejelzések szerint szabják már a nagy zakót, amit Helmut Kohl kancellár kap, és a Kohl-érának tizenhat év után annyi. Az okok között szerepel a keleti tartományok helyzete, a gazdasági válság és - minő üdítő véletlen - a liberalizmus térvesztése, a német Szabad Demokrata Párt hanyatlása is.

Az elmúlt hónapban két elsőfokú bírósági ítéletet is hoztak az olasz ellenzék vezetője, az AC Milan tulajdonosa, a médiacsászárnak is nevezett Silvio Berlusconi ellen. Egyszer július elején kapott két év kilenc hónapot, mert adóhivatalnokokat vesztegetett meg, egy hét múlva ezt egy másik perben két év négy hónappal toldották meg: a bíróság ekkor szintén vesztegetésért neheztelt meg rá kissé.

Az, amikor két fiatal megszereti egymást, és összeköti az életét, minden körülmények között magasztos és szép pillanat. De vannak különösen fontos esküvők. Ilyen frigyet látott manapság Kazahsztán és Kirgízia népe, amikor Aszker Akajev kirgiz elnök daliás fia, Ajdar örök hűséget esküdött Nurszultán Nazarbajev kazak elnök szépséges Alija lányának. Ám nem teljesen bizonyos, hogy ez a házasság az égben köttetett. Mintha a két fiatal, no meg az örömszülők nem családot, hanem dinasztiát, esetleg regionális középhatalmat készülnének alapítani.

Vasárnap hajnal fél ötkor ismeretlenek Molotov-koktélt dobtak egy ballymoneyi ház nappalijába (Ballymoney lakói túlnyomórészt protestánsok). A tűzben három kisgyerek halt meg: Richard, Mark és Jason Quinn; a szülők még ki tudtak menekülni a lángok közül. Anyjuk katolikus, apjuk és mostohaapjuk protestáns: az ismeretlen elkövetők minden valószínűség szerint lojalista (koronahű protestáns) huligánok. A család az édesanya etnikai/felekezeti hovatartozása miatt vált célponttá. A három ateista, vegyes házasságból származó kisgyereknek azért kellett meghalnia, mert néhány száz protestáns felvonuló nem masírozhatott át Portadown város katolikus negyedén, a Garvaghy Roadon.