Az Európai Unió mintha tényleg kezdené komolyan venni a problémát. A javaslatok közelednek a bajok forrásához – már Törökországban járnak, és egyszer biztosan megérkeznek az origóba is. Ami, micsoda meglepetés, Szíriában van. Némi készpénzről és diplomáciai nyomásról beszélek: Angela Merkel 3 milliárd eurót, vízumliberalizációt, a társulási tárgyalások folytatását tette le az asztalra Ankarában. A cél – mindezek fejében – az lenne, hogy kihelyezzék az Unió határain kívülre az emberi jogi jogsértéseket – a menekültekkel együtt.
De bármerre dől is el a szíriai polgárháború, a menekültválság nagyobb méreteket ölthet a jelenleginél is.
Nem csak az Iszlám Állam
Amióta az Aszad-rezsim csapatai – természetesen az orosz légi támogatásnak köszönhetően – az Aleppo-Idlib vonalon harci sikereket könyvelhetnek el a lázadókkal szemben, azóta az átlag szíriai, akinek, ahogy Hafiz, úgy Bassár al-Aszad idejében is mindent felülíró szocializációs élménye volt a félelem, most aggódva, és ha teheti, útra készen várja a helyzet alakulását. Az átlag szíriai, aki elér Európába, természetesen menekülése okaként az Iszlám Államot nevezi meg, mert pontosan tudja, hogy a hollywoodi branddé fejlesztett terrorszervezet nevének hallatán könnyebben találhat megértést, majd befogadást is, mintha elkezdené magyarázni az Aszad-rezsim durva hétköznapjait. A kamerák előtt porba hulló újságírófejek, a rabszolgasorba hajtott nők, a tetőről ledobált emberek, az elevenen megégetettek, a keresztre feszítettek fémjelezte marketing olyan jól sikerült, hogy nem kell további magyarázatot fűzni hozzá – az Iszlám Állam, és kész. Míg az Aszad-rezsim kifinomult, embereket eltüntető, ki tudja, hol fogva tartó, megkínzó praktikáját sokat kellene mesélni.
| ||
Ami a hírekből kimarad
Pedig ott vannak a hordóbombák, amelyekből naponta legalább egy tucatnyit dobnak le repülőgépekről, helikopterekről Szíriában, és a célpontok minden esetben a civil lakosság lakónegyedei. Ezek a hordóbombák egészen elképesztően brutálisak és hatékonyak. Nemcsak a népirtásban, de félelem és a teljes bizonytalanság fenntartásában. Ezek az egy méter hosszú és negyven centi átmérőjű, TNT-vel és acélrepeszekkel megtömött acélcsövek szedik a háború legtöbb áldozatát. Elsősorban civileket. Aki túléli, a folyamatos rettegés miatt azon töri a fejét, hogyan tudna elmenekülni. A hordóbombákat nem mindig magasan repülő harci gépekről dobják le. Sokszor használnak helikoptereket is, amely a szíriaiak elmondása szerint előbb tesz egy kört és oda dobja a bombát, ahol a legtöbb ember van. Így lesznek célpontok a még működő piacok. A második bombát pedig akkor engedik el, amikor az első áldozatait, sérültjeit szedik össze. A Szíria polgárháború sújtotta területeiről érkezők legnagyobb része ezért, és nem az Iszlám Állam miatt jön el. Ha az Aszad-rendszer konszolidálódik, újabb hullám fog elindulni.
Ki ölne kit?
Mindeközben elindult a masszív lakosságcsere is Szírián belül. A kurdok északra, a mostanra fizikailag összekötött két nagy enklávé felé vándorolnak, az onnan a kurdok által elüldözött arabok délre, az alaviták Közép-Szíriából már az ország nyugati részén, a Földközi-tenger partvidékén vagy Damaszkuszban telepedtek le. Ha az Aszád-rendszer az orosz, iráni és Hezbollah-támogatás ellenére összedőlne, az országot a Bász-párt vezetőiként irányító alaviták lehetnek a következő menekülthullám utánpótlása. Damaszkuszban ötszázezer, Homszban és Hamában szintén ennyi alavita él. Az utolsó, még 2010-ben, a polgárháború előtt készült népszámlálás adatai szerint Latakia négyszázezer lakosának 50 százaléka volt alavita, Tartusz százötvenezer lakosából pedig 80. Ha a szunnita muszlimok elfoglalják ezeket a területeket, akkor a rezsim működtetőinek, az alavitáknak szinte semmi esélyük a maradásra. A helyzet hasonló lesz, mint Irakban a síita kormány hatalomra kerülése után. Az pedig, amit jelenleg a kormány hadserege és biztonsági erői művelnek, egy kicsit sem javítja az alaviták egyébként is rettenetes megítélését a szunniták körében.
Elszalasztott lehetőség
A segélyprogramok és a mindenféle diplomáciai erőfeszítések (ha vannak ilyenek) mellett a nyugati szövetségeseknek egy az észak iraki kurd területek felett 1991-től érvényben lévő repülési tilalmat kellene (kellett volna?), bevezetni, aminek kikényszerítésével nagyban hozzájárulnának a menekültek számának csökkenéséhez. Ennek a lehetősége az orosz beavatkozással szinte nullára csökkent. Az pedig az afganisztáni keserű tapasztalatok után nem valószínű, hogy a felkelők kezébe újra Stinger rakétákat adjanak, amelyekkel hatásosan tudnák megvédeni magukat.
A konfliktus immár teljes bábháborúvá alakult a NATO és Oroszország között. Az oroszok a felkelők állásásait bombázzák, előkészítve a terepet a kormány szárazföldi csapatainak előrenyomulásához. A felkelők az Egyesült Államok által szállított TOW harckocsi elhárító rakétákkal érnek el sikereket és próbálják megtartani az eddig megszerzett területeiket. Ne legyenek illúzióink: amíg ennek a háborúnak nincs vége, a menekültválság is válság marad.
Kakuk György (Beirut)
A szerző újságíró, a DK elnökségének tagja.
Kövesse az El Camino de Balkant itt és itt.
(A riport a German Marshall Fund of the United States támogatásával készült. A leírtak nem szükségszerűen egyeznek a GMF véleményével.)
