"Több barátom és rokonom szenved attól, hogy az egyetem után több tízezer dolláros tartozással indulnak. A válsággal a munkalehetőségek száma is csökkent. Attól tartanak, hogy egész életükben fizetniük kell a hiteleket" - mondja a Narancsnak Mark Bray, az Occupy Wall Street (OWS) sajtóreferense. Mark tipikus értelmiségi mozgalmár: 29 éves, fiatal kora óta rendszeresen tüntet a társadalmi igazságosságért, a kisebbségek és a bevándorlók jogaiért. Jelenleg a Rutgers Egyetemen doktorál modern európai történelemből; elmondása szerint a tanárai is támogatják, többen közülük a Zuccotti parkba is eljöttek.
Itt, az egykori World Trade Center közvetlen közelében, e magántulajdonban lévő, de éjjel-nappal szabadon használható parkban gyülekeznek az OWS szimpatizánsai, jórészt egyetemisták, de vannak köztük munkanélküliek, nyugdíjasok és a 60-as évek óta tüntetésről tüntetésre járó veterán aktivisták is. Könyvtárat és ingyenkonyhát létesítettek, napközben szemináriumokat tartanak, és sokan az éjszakákat is ott töltik, sátorban. Az OWS szeptemberben indult, és eddigi csúcspontját október közepén érte el, amikor a világ számos országában tüntettek a nagyvállalatok kapzsisága és a javak aránytalan elosztása ellen. A park fenntartói október közepén már komolyan fontolóra vették, hogy rendőri segítséggel távolítják el a demonstrálókat, de az utolsó pillanatban elálltak ettől, sokak szerint azért, mert Michael R. Bloomberg polgármester beijedt, hogy a tüntetők elkergetésével a város és a saját hírnevét is rontaná. A közvélemény-kutatások eredményei szerint aligha tévedett: az értelmiségen kívül az átlag amerikaiak többsége is szimpatizál a mozgalommal, melynek credóját Jeffrey Sachs közgazdászprofesszor írta le a Huffington Postban. Eszerint az OWS nemcsak a tehetős osztályokat kritizálja, hanem azokat a körülményeket is, amelyek a pénz aránytalan felhalmozódásához vezettek. 1980 körül, a globalizáció hatására létrejött egy világméretű piactér, amit a pénzügy, a termelés és a technológia kötött össze. A gazdagabbak és képzettebbek jól boldogultak, a kevésbé tehetős és képzetlenebb rétegek viszont kénytelenek voltak versenybe szállni a világ olcsó munkaerejével. S míg az európai jóléti rendszerek nyitva álltak a társadalom minden szegmense előtt, addig az Egyesült Államokban Ronald Reagan csökkentette a leggazdagabbak adóját, felszabadította a pénzügyi piacokat, és nekiment a szakszervezeteknek. Ez a trend az elmúlt években csak erősödött, és akkor vált igazán szembetűnővé, amikor a gazdasági válság csillapulásával a pénzügyi szektor dolgozói újból hatalmas jutalmakat vihettek haza. Nagy vihart kavart az is, amikor kiderült, hogy a Bank of America 11 millió dolláros végkielégítést fizet két távozó vezetőjének, míg a következő években 30 ezer alkalmazottat tervez elbocsátani. Ezt nevezték Jacob Hacker és Paul Pierson közgazdászok tavaly megjelent könyvükben "a győztes mindent visz gazdaságnak", hangsúlyozva, hogy ilyen szintű egyenlőtlenségre a 30-as évek gazdasági válsága óta nem volt példa. És miközben az elit tovább gazdagszik, a kockázatokat az egyre védtelenebb középosztály viseli. Ebben a rendszerben a jólét politikai hatalommá válik, hiszen a legtehetősebbek a kampányfinanszírozásaikkal és a lobbierejükkel fontos szerepet játszanak a politikában - véli Sachs, aki több fórumon is kifejtette, hogy a civil társadalom mozgósítása után a mozgalomnak saját irányelveket is meg kell fogalmaznia, és idővel a politikába is beléphet - hogy a 99 százaléknak legyen saját képviselete. Barack Obamától pedig azt várja, hogy a kampánytámogatások gyűjtögetése helyett inkább dobja ki a lobbistákat a Fehér Házból. Obama egyébként, aki 2008-ban maga is jelentős kampánytámogatást kapott a pénzügyi szektortól, óvatosan ugyan, de a mozgalom mellé állt, kijelentve, hogy a munkanélkülieknek joguk van kritizálni a Wall Street mértéktelenségét.
Nincs rendben
Nancy nemrég kezdte a mesterképzését a Columbián. ' is utálja, ha a pénz túlságosan is nagy hatással van a politikai rendszerre, de ennek ellenére sem szíveli az OWS-t. "Képtelenek egységes célokban és üzenetekben megegyezni. Egyesek azért vannak ott, mert nem szeretik, hogy megmentették a bankokat a csődtől, másokat az hajt ki, hogy eladósodtak a diákhitel miatt, míg vannak olyanok is, akik a melegek jogait hirdetik. Így nem fognak elérni semmit" - mondja. A mozgalom jobboldali ellenfelei szerint az OWS naiv, inkoherens, de rásütötték már a kommunista és anarchista jelzőket is. A kritika zöme viszont olyanoktól érkezik, akik valamennyire egyetértenek velük. Egy részük attól tart, hogy a mozgalom ideológiai viták martalékává válik, másik felük azt veti a szemükre, hogy nincsenek valódi gondolataik.
Bray ezzel nem ért egyet, és hangsúlyozza, hogy két fő követelésük van: igazságosabb gazdasági rendszert és valódi részvételi demokráciát akarnak. Azért küzdenek, hogy a hatalom foglalkozzon az ő igényeikkel is, mert idáig, ha ütköztek a nagyvállalatok és az állampolgárok érdekei, az utóbbiak húzták a rövidebbet. Bár a marxistától kezdve a neokonzervatívig minden ideológia követője megtalálható köztük, nincs uralkodó irányzat. Olyan platformot akarnak létrehozni, ahol az emberek kifejezhetik magukat, bárhogyan is értelmezik a világot. Nem terveznek önálló politikai erőként fellépni, de teret adnak a gondolatoknak, mert így nagyobb az esélye, hogy azok a politikában is komoly kérdésként merüljenek fel.
A Zuccotti parkban békésen megférnek egymás mellett azok a plakátok, amelyek Obamát már-már messianisztikus figuraként ünneplik, és amelyek azt hirdetik, hogy az amerikai elnök is része a kapzsi, pénzéhes egy százaléknak, és most röhög a markába, hogy sikeresen átverte a választókat a változás ígéretével. Vannak vicceskedő figurák is, mint a pingvinnek öltözött férfi, aki az Északi-sark elfoglalására szólít fel. Akadnak konkrét reformtervekért harcolók, és számos munkanélküli. A mozgalom mellé állt Karl Denninger, a Tea Party egykori alapítója is, aki szerint kifejezetten jó, hogy nincsenek konkrét követeléseik, hiszen az azzal járna, hogy a bankok vagy a kormányzat teljesítené a töredéküket, majd kérné, hogy menjenek haza. Így viszont a mozgalom egyre nő majd, hisz' az embereket nem a követeléseik tartják össze, hanem az a tudat, hogy valami nincs rendben New Yorkban vagy Washingtonban.
Nancynek viszont az sem tetszik, hogy a résztvevők és támogatóik túlhangsúlyozzák saját történelmi szerepüket. "Bár a rendszerünk távolról sem tökéletes, a jelenlegi politikai fejleményeket a polgári jogi mozgalomhoz vagy az arab tavaszhoz hasonlítani olyan, mintha arcon köpnénk azokat a bátor embereket, akik részt vettek bennük. Azt állítani, hogy ugyanannyira nehéz helyzetben vannak, mint ők, olyan szintű naivitásra és önelégültségre vall, amivel nem szeretnék azonosulni."
Kinek a malma?
"Sokan vannak közöttünk, akik Obamára fognak szavazni. Abban reménykednek, hogy ezután tényleg olyan elnök lesz, amilyennek látni akarták" - mondja Bray. Sőt szerinte Obama lehet a tüntetések nagy nyertese is, hiszen az elmúlt három évben a republikánusok megakadályozták, hogy a gazdasági válsággal foglalkozzon. "Ha nem változik valami a következő hónapokban, akkor Obama is meg számos kongresszusi demokrata is búcsút mondhat a székének - mondja a Narancsnak Rory McVeigh, a Notre Dame Egyetem szociológiaprofesszora. - Ha viszont az OWS képes lesz befolyásolni a közvéleményt, és az elnök helyett a Wall Streetre hárítani a felelősséget, reménykedhetünk, hogy Obama maradhat, és a demokraták is megtartják a szenátusban a többségüket. Sőt akár visszanyerhetik a képviselőházat is. Nehéz csata lesz, de az OWS eddig, úgy néz ki, jól teljesít."
Nancy szkeptikusabb: "Az OWS azt jelenti a baloldalon, amit a Tea Party a jobbon: egy csoport szélsőségest, akik bizalmatlanok a politikai rendszerrel szemben, miközben élvezik az előnyeit. Sok OWS-támogató ezt helyesnek gondolja, hiszen így legalább van valaki a liberális oldalon, aki képes lehet a Tea Party ellensúlyát képezni. De szerintem ugyanúgy, ahogy a Tea Party extrémnek és rasszistának láttatja a republikánusokat, az OWS miatt a liberálisok politikája tűnik irracionálisnak."
És vajon hogyan reagálnak minderre a tüntetések célpontjában álló bankárok? Eddig azt mondták, megértik a tüntetők dühét, de nem a megfelelő embereken töltik ki a mérgüket, hiszen nem ők tehetnek a bajaikról. Szűkebb körben viszont arról pöfögnek, hogy a tüntetők szakadt hippi csürhe, akik csupán a szexért, a drogokért és a rock and rollért érkeztek a parkba - írja a New York Times. "Szerintem a bankárok megvárják, amíg alábbhagy az egész. Miközben persze nagyobb erőket fordítanak majd arra, hogy meggyőzzék azokat a politikusokat, akikről úgy vélik, kiállnának mellettük" - vélekedik a Narancsnak Rory McVeigh, a Notre Dame Egyetem szociológiaprofesszora.
Csak néhányan hívják fel a figyelmet arra, hogy New Yorkban a felső egy százalék fizeti az adók negyven százalékát, hatalmas nyereséget termelve ezzel a városnak és lakóinak - az ellenük irányított támadásokkal pedig azt lehetne elérni, hogy csökkenjen a munkahelyek száma. Ezt Bray sem tagadja: "E paradoxonra is fel akarjuk hívni a figyelmet. Minél komolyabban veszi az állam a munkavállalók jogait, annál nagyobb az esélye, hogy a nagyvállalatok máshol létesítenek munkahelyeket. De ez nem lehet ok arra, hogy ne próbáljunk megoldást találni a problémára."
Az az egy százalék
Az Egyesült Államok magánvagyonának jelentős része az ő kezükben van, például a részvények és befektetési alapok fele. Míg a 99 százalék átlagjövedelme stagnált, a leggazdagabb egy százalék bére 30 év alatt 400 ezer dollárról közel a három és félszeresére nőtt. Viszont a Wall Streettel azonosítani őket nem kis túlzás: közel egyharmaduk felső vezető vagy menedzser, aki a pénzügyi szektoron kívül alapozta meg a karrierjét; 15 százalékuk az egészségügyben dolgozik, és csupán 13 százalékot ad a pénzügyi szektor - de a leggazdagabbak között találni még 8 százaléknyi jogászt és közel 5 százalék informatikust is.
