Az utcai megmozdulások során a tüntetők betörtek a parlamentbe, s a rendbontásoknak halálos áldozata is van. A konfliktus kirobbanásakor Vlagyimir Voronyin államfő azt állította, hogy a zavargásokat Romániából irányítják: kiutasították a román nagykövetet, és bevezették a vízumkényszert. A Magyarországon sűrűn dicsért román diplomáciának kínos helyzetek sorozatával kellett szembenéznie. Miért fordult ennyire rosszra a moldáv-román viszony, és van-e alapja a diverzióról szóló elméletnek?
Etnikai útra ment
A két évvel ezelőtti önkormányzati választásokon egyszer már vereséget szenvedtek a kommunisták (Moldovai Köztársaság Kommunistáinak Pártja, PCRM). Akkor úgy tűnt, meggyengült a sokféle erőt tömörítő, nehezen koordinálható mamutszervezet. Az ellenzék, elsősorban a két jobbközép liberális párt (Liberális Párt - PL, Moldova Liberális Demokrata Pártja - PLDM) lendületbe jött; sokan úgy gondolták, eljött a modernizáció és az elitcsere ideje. Ám akkori vereségéből csak a PCRM profitált. Újraszervezték a helyi pártfiókokat, megerősítették az egész országot behálózó szervezetet. (A választást beharangozó cikkünket lásd: Struktúrák vidéken, Magyar Narancs, 2009. április 2.) Ami pedig a legfeltűnőbb változás volt: éles fordulatot véve Európa- és Nyugat-barát programot kezdtek képviselni, noha nyolc éve az orosz-fehérorosz szövetség ígéretével nyerték a választásokat. Rátapintottak a moldovai társadalom kettős kötődésére: míg Oroszország a hajdani (szovjet) stabilitás emléke és ígérete, Európa a vágyott és a még mindig elérhetetlennek tűnő politikai-gazdasági rehabilitáció lehetősége lett, ezért megtanultak Moszkva és Brüsszel felé is beszélni.
A geopolitikai erővonalak ilyen ingadozása nem előzmény nélküli. Az elmúlt nyolc év alatt a chisinaui kormány alkalmasint tett néhány határozott lépést az Európai Unió felé, ám közeledési kísérletei kudarcot hoztak. Brüsszel nem kecsegtetett ígéretekkel, Moszkva viszont megorrolt. S ami a legnagyobb csalódás a moldávoknak: Románia csatlakozásából semmit sem profitáltak, mindössze a határok váltak zártabbá és jobban ellenőrzötté. Pedig a moldáv diplomácia a konfliktust is vállalta volna az oroszokkal, ha Romániában stratégiai partnerre talál. De a románok nem adtak semmit, csak tőkét és emberi erőforrást vontak el, ám alig fektettek be - az oroszok ellenben gázelvonással és egyéb gazdasági megtorló intézkedésekkel fenyegettek. Chisinau mérlegelt - és úgy döntött, hogy a kisebbik rossz a román viszály, a nagyobbik jó pedig az orosz barátság. Cserébe Moszkva jelentős adósságokat engedett el, ígéretet tett a gázszolgáltatás működtetésére, és biztosította Voronyin kormányát arról, hogy a szakadár Transznisztria nem fog kiválni a köztársaságból.
Miközben a moldávok kiegyeztek az oroszokkal, az új Románia épp szabadulni akart Moszkva árnyékától, ezért fel is égetett minden hidat. Leépültek az orosz-román gazdasági kapcsolatok, 1990 óta sokasodnak a diplomáciai feszültségek (noha Basescu egyik visszatérő, máig be nem tartott választási ígérete épp e viszony rendezése). Jellemző, hogy az orosz földgázért Románia majdnem a dupláját fizeti, mint az európai országok többsége.
Az orosz-román konfliktus a román-moldáv viszonyra is rányomta a bélyegét. Moldova fél, ha túlságosan közeledik Romániához, szembefordul Oroszországgal. Románia viszont nehezen dolgozza fel ezt a távolságtartást. Egyetlen román kormány sem mérte fel a geopolitikai összefüggéseket - egyszerűbbnek találták a sérelmi politikát, "románellenesnek" minősíteni a kommunista moldáv kormányt, és etnikai konfliktusként kezelni a problémákat. Másfél évtizedig intenzív nemzeti "nevelés" folyt Moldovában, új, románbarát történelemkönyvek kerültek az iskolába, megváltozott a nemzeti tanterv; mindenki arra várt, hogy az új generáció, amelynek elmagyarázták, hogy ők tulajdonképpen románok, szavazati joghoz jut, s megtörténik az elitcsere. Nem történt meg - a voksokat a várakozásokkal ellentétben nem az etnikai szempontok határozták meg.
Üzlet és politika
Ahogyan romlottak az orosz-román és a moldáv-román kapcsolatok, úgy épült ki a chisinau hivatalos politika árnyékában a Moldovában gyakorolt román nemzetpolitika, amely elsősorban szimbolikus befektetésekkel járt. Bukarest óvatos: támogatja a moldovai fiatalok romániai továbbtanulását, sőt kettős állampolgárságot is biztosít nekik. De - a magyarországi közhiedelemmel ellentétben - nem ad automatikusan román-moldáv kettős állampolgárságot. A román állampolgárság megszerzése több évig tartó bürokratikus folyamat, amin csak módjával igyekeztek könnyíteni (látványosan csak akkor, amikor a romániai munkaerőhiány súlyosbodott). A két ország között nincs élő kapcsolat: az ottani románok vagy áttelepülnek, vagy tranzitországnak tekintik az "anyaországot". Romániában szintén él a félelem a gazdasági kényszerből áttelepülőktől, a "megélhetési románoktól". Szinte szó szerint ismétlődnek Romániában a kettős állampolgárságot Magyarországon támadó és támogató jelszavak. Itt nyolcszázezer áttelepülő moldávval riogatnak. A román politika a nyilatkozatok szintjén elkötelezett a nemzetegyesítés mellett, ám semmilyen kulturális-politikai stratégiája Moldovával kapcsolatban nincs; nem összeköti Romániát és Moldáviát, hanem elválasztja. A moldovai románok a román kormány szemére hányják, hogy Moldovában elérhetetlen a román sajtó és a kultúra, hogy vidéken csak cirill betűs újságok olvashatók, hogy a románok számára csak a szűk moldovai értelmiség számít.
Az elmérgesedő konfliktust a moldáv kormány próbálta orvosolni. Az utóbbi években egyre erősebbé vált az önálló - orosz és román kötődésektől független - moldáv identitás hangsúlyozása. Az utolsó népszámláláskor a népesség 76 százaléka vallotta magát moldávnak, 5 százalék nyilatkozott úgy, hogy az anyanyelve orosz, és csak 2 százalék vállalta a románságát. A román identitáshoz és nyelvhez elsősorban az értelmiség ragaszkodik. A kommunisták pont ezt használták ki: ott építkeztek és nyertek választást, ahova a Romániából támogatott politikai elit nem tudott és nem akart elérni. Az idei választási vereség ezért is fáj annyira a románoknak: eddigi Moldova-politikájuk bukott meg. A konflitust csak súlyosbítja, hogy a moldovai civil szféra román, míg az üzleti világ orosz támogatást élvez. Amikor Voronyin azt állítja, hogy a tiltakozásokat a románok gerjesztik a határ túloldaláról, akkor erre az üzleti érdekellentétre is utal. A demonstrációk szervezése a civil szervezetek által kiépített csatornákon, az interneten, sms-ben kezdődött. Megalapozott viszont az a feltételezés, hogy a cél nem pusztán politikai, hanem gazdasági is: a választási vereség után legalább a piacokon való osztozkodás lehetőségét akarja fenntartani, pontosabban kizsarolni a román elit.
