Magyar Narancs: Ön már egy évvel ezelőtt biztosra vette a Nabucco gázvezetékprojekt halálát. Két évvel ezelőtt pedig azt állította, hogy az orosz ellenprojekt, a Déli Áramlat sokkal gyengébb fejlettségi fokon áll, mint az EU által támogatott, osztrák vezetésű beruházás. Most, hogy a Nabuccónak vége, megszűnt az orosz csővezeték létesítésének legfőbb indoka, nevezetesen, hogy a konkurens vezetékrendszert kinyírja. Ennek ellenére megépül a Déli Áramlat?
Gerhard Mangott: Igen, mert megmaradt Moszkva másik fő célja: kikerülni Ukrajnát. Kijev az erős orosz nyomás ellenére sem hajlandó vezetékeit eladni a Gazpromnak, tehát továbbra is bizonytalansági tényező Oroszország számára. Sőt, nyugtalanná teheti Oroszországot az az ukrán elképzelés, amit egyébként az EU is helyesel, hogy nyugati forrás segítségével korszerűsítse vezetékhálózatát. Ha ezáltal lehetővé válna, hogy az áramlás iránya a csőben meg tud fordulni, akkor Ukrajna egy esetleges orosz konfliktus esetén nyugat-európai gázt kaphatna.
MN: Norvég gázra gondol?
GM: Kaphat norvégot, de akár németet is. Olyan német gázt, amit Berlin az oroszoktól vesz, sokkal olcsóbban, mint ahogyan Ukrajna kapja. Az unió azonban ahhoz köti a finanszírozást, hogy a vezeték működtetője és a szállító ne ugyanaz a tulajdonos legyen, sőt, ha lehet, mindkét feladatot több vállalkozás végezze. Az ukránok ezzel nem sietnek. A korszerűsítési tervhez az is kell, hogy a lengyel, a szlovák, a magyar vezetékek alkalmasak legyenek a gáz fordított szállítására is. Úgy látom, hogy Szlovákia makacs ellenállást tanúsít ebben az ügyben, gondolom, főleg orosz nyomásra.
MN: A Gazprom és társainak beruházása már 2012-ben elindult, 2015-től üzemelni kezd. Milyen földgázt pumpál majd az 50 százalékos orosz tulajdonos a Déli Áramlatba?
GM: Szerintem a Gazpromnak nincs újabb gázforrása, csak az, amit az ukrajnai vezetékbe táplál be. Tehát onnan fog egy részt átirányítani. A Németországba futó Északi Áramlat vezetékén 55 milliárd köbméter gáz folyik, a Jamalon 34 milliárd, a Déli Áramlat tervezett kapacitása pedig 63 milliárd. Ez együtt 155 milliárd köbméter, márpedig az orosz földgáz exportja nem haladja meg a 100 milliárdot.
MN: Az osztrák OMV cég, amely a Nabucco-program irányítója volt, most egy időre eltemetheti regionális álmait. Miért bukott meg ez a program, egyáltalán miért tartott a 2002-es start után még tizenegy évig, mire lemondtak róla?
GM: Amikor a Nabucco terve felmerült, még azt gondolták a résztvevők, hogy iráni gázt töltenek majd be a 31 milliárd köbméter kapacitású vezetékbe. De aztán Irán 2003-ban meghirdette nukleáris programját, s ettől az együttműködés lehetetlenné vált. Ekkor először Egyiptom, aztán Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Irak került képbe. A potenciális szállítók személye változott, de az eredeti szállítandó mennyiséget, s ez hiba volt, nem mérsékelték a Nabucco országai.
MN: Türkmenisztán miért esett ki a beszállítók közül?
GM: Mert inkább Kínát választotta. Peking ugyanis teljes fejlesztési csomagot kínált neki, a kitermeléstől a vezetékrendszer megépítéséig mindent hajlandó volt finanszírozni. Állami pénzből már tövig bevásárolták magukat a kínai vállalatok, s az európaiakkal szemben Peking az emberi jogok kérdését sem forszírozza. Az is gond, hogy a türkmén földgáznak a Kaszpi-tengeren keresztül kellene Európa irányába átfolynia, a terület jogi státusza viszont rendezetlen, öt ország vitatkozik rajta. Mondanom sem kell, hogy ez egyáltalán nem lelkesíti a potenciális finanszírozókat. A Déli Áramlat "átkelése" a Fekete-tengeren viszont jogilag garantált, az oroszok már 2011-ben szerződést írtak alá erről a törökökkel. Egyébiránt Azerbajdzsán a saját 10-15 milliárd köbméternyi gázát szeretné értékesíteni, naivitás volt azt gondolni, hogy ő fog segíteni a türkmén gáz továbbításában. Az azeri mennyiség viszont önmagában a Nabucco fél fogára, egészen pontosan egyharmad fogára sem lett volna elég.
MN: Egy hallgatásra már nem kötelezett egykori OMV-vezető felelőssé tette a kudarcért a Nabucco-programban részt vett tranzitországokat, törököket, bolgárokat, románokat, magyarokat, sőt az osztrákokat is. Nehezen találták meg a közös hangot, szüntelenül a saját érdekeiket helyezték előtérbe, az ellátásukon túl saját értékesítési bizniszt is akartak, sokszor beintettek.
GM: Igen, hibáztathatók a tranzitországok. Főképpen azért, mert félszívűek voltak, legalább annyira akartak benne lenni az orosz vezetéképítésben, mint a Nabuccóban, amellyel szemben, s ezt nem is titkolták, idővel megnőttek a kételyeik. Amitől aztán persze a finanszírozók is elbizonytalanodtak.
MN: Az eredeti, 3300 kilométeres csővezeték építése 15 milliárd euróba került volna. Kinek kellett volna ezt a hatalmas beruházást finanszíroznia?
GM: A Déli Áramlatot mindmáig ellenző Európai Unió 30 százalékos segítséget ígért, pontosan ennyit kellett volna az Európai Beruházási Banknak, a londoni EBRD-nek és a Nemzetközi Valutaalapnak állnia. 'k tartották is a szavukat, a maradék 70 százalékkal volt a baj, a Nabuccóban részt vevő országok, cégek ugyanis nem elég tőkeerősek. De szerintem ártott a Nabuccónak, nem is kicsit, hogy nem vettek be kezdetektől fogva egy gáztermelő országot is a vállalkozásba. Ilyen szempontból a TAP (Trans Adriatic Pipeline), amely végül is megkapja majd az azeri Shah Deniz II. gázmező kincsét, ügyesebb volt. A TAP-ban 42,5 százalékkal a norvég Statoil van benne, amely az azeri gázmező-kitermelő konzorciumban is bent ül 25 százalékkal.
MN: A TAP a török-görög határtól indul majd, mindössze 880 kilométer hosszú lesz, szemben a Nabucco 1300 kilométerre tervezett méretével. Sokkal kevesebb országot érint, és Olaszországban végződik. Noha ez is ellensúlyozza az orosz szállításokat, a Gazprom nem harcol ellene olyan intenzitással, mint tette a Nabuccóval. Miért nem?
GM: Némi konkurenciát valóban jelent a TAP a Dél Áramlatnak, de maximum 10-20 milliárd köbméteresre tervezett kapacitásával sokkal kisebbet. Fontos, hogy juttathat a TAP gázt olyan országoknak, amelyek egyelőre nem tartoznak a Gazprom érdeklődési körébe (ezt Brüsszel üdvözölte is), például a Nyugat-Balkán országainak, Bosznia-Hercegovinának.
MN: Az OMV nem csupán "középhatalmi" álmait temetheti el a Nabuccóval, lemondhat arról is, hogy a Fekete-tengeren tavaly talált hatalmas gázkészletből rajta visz haza gázt. Az energiaóriás vezére, Gerhard Roiss legutóbbi nyilatkozataiban nem zárja ki egyértelműen, hogy a cég egy saját gázvezetéket épít. Nem lenne ez éktelenül drága?
GM: Én inkább azt tartom elképzelhetőnek, ami egyébként eredetileg a British Petrol terve volt, hogy a romániai Fekete-tengertől már meglévő, kisebb román és magyar vezetékeken keresztül akarja majd az OMV a gázt szállítani, s ebbe a tervbe a meglévő vezetékek modernizációja, új szakaszok hozzáépítése is beletartozik. De ez nem mai kérdés, úgy 2019 körül lesz esedékes.
MN: Megdőlt az a korábban biztosra vett prognózis, hogy Európa gázfogyasztása töretlenül növekszik. Így a gázvezeték-építési programokat is ajánlatos újragondolni. Kell majd több földgáz?
GM: Én azokkal az előrejelzésekkel értek egyet, amelyek szerint az Európai Unió gázfogyasztása leghamarabb 2020-ban éri majd el a 2010-es szintet. Ennek ellenére a közösség importigénye mégis nőni fog, mert a tagországok saját gáztermelése majd csökken.
MN: Ezek szerint Nabucco nincs, növekvő importigények viszont vannak. Feltételezhető, hogy az orosz gázszállítási pozíciók az unió területén megerősödnek?
GM: Szerintem a Nabucco vége nem erősíti lényegesen az orosz gázpiaci pozíciókat az EU-ban, mint ahogyan a TAP vezeték működése sem fékezi nagyon. Amitől a Gazprom helyzete gyengülhet, az a gázliberalizáció és vele a cseppfolyós földgáz importjának megélénkülése. S számítani kell arra, hogy 2016-tól az USA ajánl majd palagázt az EU-nak.
Csövek és tervekÜnnepélyes zászlólevonásra nem került sor, a Nabucco gázvezetéképítési monstre vállalkozás május 26-án csendben kimúlt. (Korábbi cikkünket a Déli Áramlatról és a Nabuccóról lásd: Sz. Bíró Zoltán: A nagyok asztalánál, 2010. augusztus 26.) Ezen a napon jelentette be a projekt számára pillanatnyilag egyetlen szóba jövő földgázforrás, az azerbajdzsáni Shah Deniz II. földgázmező tulajdonosi köre (a British Petrol, a norvég Statoil, az azeri SOCAR, a Total, a Lukoil és a török TPAO), hogy gázkincsét a TAP-vezetéknek szánja. A vezetéképítési program osztrák kezdeményezésre, uniós támogatással, öt ország részvételével született. (A Nabuccóban egyenként 16,7 százalékkal az osztrák OMV, a Mol, a bolgár BEH, a román Transgaz, a török Botas, 2008 és 2013 májusa között az RWE, és idén májustól a francia GDF Suez vett részt.) Az ünnepélyes indulást 2002 májusában a bécsi megállapodás estéjén operalátogatással koronázták meg, a vállalkozás neve a műsor nyomán Nabucco lett. Az eredeti elképzelést menet közben többször változtatták, 2012-ben aztán harmadolták, Nabucco West néven egy 1300 kilométeres vezeték építéséről döntöttek. Magyarország fontos tranzitországként a kezdetektől részt vett a programban, amelyet a Fidesz ellenzéki korában elszántan támogatott, s csak a hatalmi realitásból kezdett oldalazni a konkurens Déli Áramlat irányába. A TAP, a Trans Adriatic Pipeline Görögországból indul, Albánián és az Adrián keresztül az olaszországi San Foca a végállomása. A 880 kilométeres vezeték építése 2-3 milliárd euró, tulajdonosai a norvég Statoil (42,5 százalék), a svájci Axpo (42,5 százalék) és az E.ON Ruhrgas (15). A vezeték kapja meg a török-görög határtól a Nabuccótól elutasított azeri gázt, odáig a Transzanatóliai gázvezeték (TANAP) szállítja, szállítási kapacitása 10-20 milliárd köbméter. Az unió által is támogatott projektet a svájci cég kezdeményezte 2003-ban. A 2007-ben útjára indított Déli Áramlat Ukrajna kikerülésével orosz gázt juttatna Európába, pillanatnyilag olasz célállomásra. A 3600 kilométeres, ebből 920 kilométer tenger alatti vezeték nyolc orosz tagköztársaságon fut keresztül, átmegy a Fekete-tenger alatt, innen Bulgária, Magyarország, Szerbia, Szlovénia vagy Ausztria a tranzit iránya, a vége az olasz Tareso. A tengeri beruházás tulajdonosai a Gazprom (50 százalék), az olasz ENI (20 százalék), az Électricité de France és a német Wintershall (15-15 százalék). A részt vevő európai országok érintett cégeivel a Gazprom külön-külön tulajdonosi szerződést kötött, mindenütt 50 százalékos részt biztosítva magának, kivéve Szerbiát, ahol 51 százalékot kért. A South Stream Hungary Zrt.-ben partnere a Magyar Villamos Művek. A teljes kapacitása kiépítésekor 63 milliárd köbmétert szállító vezeték 2015-ben kezdi meg működését. |
Névjegy
|
