Nagy a feszültség az USA és Törökország között: kölcsönösen megfenyegették egymást

  • narancs.hu
  • 2018. július 29.

Külpol

Fenyegetésre fenyegetés a válasz.

A két ország közti vita Andrew Brunson amerikai lelkipásztor bebörtönzése kapcsán robbant ki még két évvel ezelőtt, amikor Brunsont azzal vádolta meg a török kormány, hogy a 2016 júliusi puccskísérletben segítette a szeparatista Kurdisztáni Munkáspártot. A lelkipásztor, aki Izmirben már hosszú ideje egy kisebb protestáns templom prédikátora volt, tagadta a vádakat, azonban a törökök két évre börtönbe zárták. Brunsont ezen a héten házi őrizetbe helyezték, de az amerikai kormány azt szeretné, ha a törökök szabadon engednék.

A házi őrizet hírére Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Twitteren jelezte, hogy ez koránt sem elég, Ankarának szabadon kell bocsátania Brunsont – írja az MTI. Donalt Trump később széles körű és jelentős szankciókkal fenyegette meg Törökországot, ha az mégsem engedné szabadon a lelkészt. Erre a török külügyminiszter szintén a Twitteren üzent vissza az amerikaiaknak, és kijelentette, hogy Ankarának senki sem diktál. Az ügyben megszólalt Erdogan török elnök is, aki fenyegetéssel reagált az amerikaiak üzenetére, és közölte: amennyiben Washington továbbra is keménykedik, Anakarát mint szövetségest elveszítheti.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.