Napok óta tüntetnek Iránban a kilátástalan gazdasági helyzet miatt

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 4.

Külpol

A demonstrálók megtámadtak egy vallási iskolát is.

Iránban idén ez már a harmadik tiltakozási hullám, ami szakértők szerint a magas árak, a gyakori áram- és vízhiány, valamint a kormányzaton belüli korrupció miatt idővel kormányellenes jellegűvé alakulnak át – írja az MTI. A mai nap folyamán nagyjából ötszáz tüntető megpróbált betörni az estehardi Amír al-Momenin nevű Korán-iskolába, amelyet fel akartak gyújtani. Az iskolásoknak sikerült elbarikádozniuk a bejárati ajtókat, így nem esett bajuk, később pedig a rendőrség különleges egységei űzték el a tiltakozókat.

Donald Trump amerikai elnök május 8-án jelentette be, hogy országa kilép az iráni nukleáris programról 2015-ben aláírt többhatalmi megállapodásból, és újra életbe lépteti az úgynevezett atomalku ratifikálásakor felfüggesztett szankciókat az iszlám köztársasággal szemben. Trump ezen kívül figyelmeztette az Egyesült Államok partnereit, hogy november elejéig hagyjanak fel az iráni olajvásárlásokkal, különben pénzügyi szankciókkal kell számolniuk.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.