Navalnij vasárnap hazatér Németországból

  • narancs.hu
  • 2021. január 13.

Külpol

Sohasem volt kérdés számára, hogy visszatérjen-e vagy sem.

Vasárnapra ígérte a hazatérését Németországból Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus a közösségi médiában szerdán közölt bejegyzésében.

"Sohasem volt számomra kérdés, hogy visszatérjek-e vagy sem. Egyszerűen azért, mert nem utaztam el. Németországba úgy kerültem, hogy egy újraélesztési dobozban érkeztem oda" – írta a Twitteren.

A politikus korábban már kilátásba helyezte, hogy amint orvosai megengedik, visszautazik Oroszországba. Hívei attól tartanak, hogy hazájában őrizetbe fogják venni.

Mint ismert, Navalnij, Vlagyimir Putyin orosz államfő egyik legismertebb bírálója augusztus 20-án kórházba került Omszkban, miután rosszul lett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. Az omszki mentőkórházból hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították. Német, francia és svéd laboratóriumi eredmények szerint novicsok típusú harci idegmérget találtak a szervezetében.

A hágai székhelyű Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) október 6-án kiadott nyilvános jelentésében azt írta, vizsgálata "megerősítette", hogy Navalnij vér- és vizeletmintáiban olyan kolinészteráz-gátló anyag biomarkereit találták meg, amelynek szerkezeti jellemzői hasonlóak a vegyifegyver-tilalmi egyezmény függelékébe 2019 novemberében felvett, az 1.A.14 és az 1.A.15 jegyzékhez tartozó méreganyagokéhoz. Ez a kolinészteráz-gátló azonban a szerződés függelékében nem szerepel.

Moszkva korábban azt állította, hogy a politikus szervezetében Oroszországban még nem volt méreg, és az európai jogsegélyegyezmény alapján többször is vizsgálati eredményeket követelt Berlintől, Párizstól, Stockholmtól és az OPCW-től, de ezeket mindeddig nem kapta meg.

Navalnij állami terrorizmussal vádolta meg Putyint, aki viszont az amerikai titkosszolgálati anyagok legalizálásának nevezte azt a decemberben publikált nemzetközi újságírói oknyomozást, amely arra az eredményre jutott, hogy az ellenzékit az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) emberei mérgezték meg. Az ellenzéki politikus ellen december végén az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) újabb bűnügyi eljárást indított, azt állítva, hogy sikkasztott az ellenőrzése alatt álló szervezetek számára gyűjtött közadományokból. A vádat az érintett koholmánynak minősítette.

Kedden az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon azzal a kéréssel, hogy minősítse letöltendővé a Navanijra, az úgy nevezett Yves Rocher-ügyben kiszabott felfüggesztett börtönbüntetést, a büntető törvénykönyv arról rendelkező paragrafusa, amely szerint retorzióval sújtható az elítélt, ha nem térítette meg a kárt, vagy ha újabb bűncselekményt követett el. A FSZIN korábban kifogásolta, hogy Navalnij felfüggesztett büntetése lakhelyelhagyási tilalmat is tartalmazott, ezért augusztusban nem utazhatott volna el Moszkvából Szibériába.

Alekszej Navalnijt és öccsét, Oleget 2014 decemberében csalás és pénzmosás címén ítélték el az Yves Rocher-ügyben. Alekszejre három és fél év, öt évre felfüggesztett, az öccsére, Olegre pedig ugyanennyi időtartamú, de letöltendő börtönbüntetést szabott ki a bíróság. A vád szerint a fivérek 26,8 millió rubel kárt okoztak az Yves Rocher cég oroszországi leányvállalatának és további 4,5 milliót egy másik cégnek. (A rubel jelenleg mintegy 4 forintot ér.) Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) 2017 októberében igazságtalannak minősítette az ítéletet, és felülvizsgálatot kért, de az orosz legfelsőbb bíróság mégis helybenhagyta a bírósági döntést, egy moszkvai bíróság pedig egy évvel meghosszabbította a próbaidőt. Egy másik, 2013-ban elindított, az úgynevezett Kirovlesz-ügyben Navalnij felfüggesztett szabadságvesztésének próbaideje 2019. júliusban lejárt.

A mérgezési ügy miatt egyébként Európai Unió Tanácsának döntése alapján szankciós listára került Alekszandr Bortnyikov, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója, Szergej Kirijenko, az elnöki hivatal vezetőjének helyettese, Szergej Menyajlo, a szibériai szövetségi körzet elnöki megbízottja, Alekszej Krivorucsko és Pavel Popov, a védelmi miniszter két helyettese, valamint Andrej Jarin, az elnöki hivatal belpolitikai részlegének vezetője. Büntetőintézkedésekkel sújtották továbbá a Szerveskémiai és Technológiai Állami Kutatóintézetet (GoszNIIOHT), ahol feltételezések szerint a "novicsok" harci mérget kifejlesztették.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”