A teljes Fidesz-frakciót kizárná az Európai Néppárt

  • narancs.hu
  • 2021. január 13.

Külpol

Úgy módosítanák a működési szabályzatot, hogy egy szavazással, egyszerű többséggel ki lehessen zárni egy egész képviselőcsoportot.

 

A Fidesz-frakció kizárásának jogi lehetőségét keresi az Európai Néppárt, ennek érdekében egy munkacsoportot hoztak létre – értesült a Politico, mely közzétette az erre vonatkozó határozatot. Az információ szerint az ötfős testület arra vonatkozó javaslatot készít elő, hogy a frakcióból ne csak egy személyt, hanem egy egész képviselőcsoportot is ki lehessen zárni. De az is az elképzelések között szerepel, hogy a kizáráshoz a kétharmados többség helyett legyen elegendő az egyszerű többség.

A néppárti frakció keddi ülésén megválasztották a munkacsoport öt tagját, közöttük Othmar Karast, aki legutóbbi Deutsch Tamás kizárását kezdeményezte. De a többi tagról, Esther de Lange, Paulo Rangel, Jan Olbrycht, Esteban Gonzalez Pons is ismert, hogy

a Fidesz kemény kritikusainak számítanak.

A néppárti képviselőcsoport február végéig szeretne dönteni az eljárási szabályzat módosításáról. A tervek között az is szerepel, hogy a jövőben nem jelent automatikus frakciótagságot, ha egy párt néppárti színekben szerez EP-s mandátumokat.

Mint ismert, a Fidesz és a Néppárt évek óta tartó konfliktusának legutóbbi epizódja az volt, hogy december közepén a képviselőcsoport felfüggesztette a Fidesz delegációvezetőjének, Deutsch Tamásnak valamennyi jogosultságát. Ennek előzménye az volt, hogy Deutsch több interjúban azt mondta, Manfred Weber frakcióvezető nyilatkozatai a náci Gestapo és a kommunista ÁVO módszereire emlékeztetik. Bár a magyar politikus többször bocsánatot kért és visszavonta a szavait, de ez csak ahhoz volt elég, hogy ne zárják ki a frakcióból. Mivel a döntés határozatlan ideig tart és semmilyen funkciót nem tölthet be, ezért Deutsch lemondott a Költségvetési Ellenőrzési Bizottságban betöltött alelnöki posztjáról.

(Politico)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”