Külpol

Kulturális hírek

ARANY ZSIRÁF Tizedszer osztották ki a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége Arany Zsiráf-díjait. A nyerteseket egy bizottság tagjai választották ki azokból a jelöltekből, akik a tavalyi lemezeladások, illetve a jelölőbizottság szavazatainak összesítése alapján kategóriánként az első öt helyre kerültek.
  • 2002. március 28.

Közel-keleti konfliktus: Meddig még?

Egyre gyakoribb öngyilkos bombamerényletek, egyre több civil emberéletet követelő katonai megtorló akciók - rég tűnt olyan távolinak akár csak az átmeneti béke is az izraeli-palesztin konfliktus során, mint az elmúlt hetekben. A helyzet egyetlen új eleme, hogy Washington újabban ismét erőteljes érdeklődést tanúsít a válság megoldása iránt, mert azt kell tapasztalnia, hogy az iraki veszélygóc felszámolásával kapcsolatos terveit csak így viheti közelebb a megvalósuláshoz.
  • - kovácsy -
  • 2002. március 28.

Cyber hírek

Kampánycsend Az Országos Választási Irodával 2001-ben egyeztetett és elfogadott internetes választási kódex alapján a kampány időszakában és a kampánycsend idején monitorozó munkabizottságot állít fel az esetleges szabálysértések kivizsgálására a legjelentősebb tartalomszolgáltatókat tömörítő önszabályozó testület, a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE). Amennyiben a bizottság szabálysértést észlel, felhívja az érintettek figyelmét a kódex megsértésére.n CeBIT 2002 Hosszú évek sikerszériáját megtörve idén először nem vett részt több kiállító a világ legnagyobb információtechnológiai és telekommunikációs szakvásárán, mint az előző évben: a tavalyi nyolc és fél ezer helyett 7962 cég mutatkozott be a 27 pavilon 424 ezer négyzetméterén.
  • 2002. március 21.

Kulturális hírek

Elfriede Jelinek osztrák író-drámaírónak adják át Düsseldorfban az idei Heine-díjat december 13-án, a költő születésnapján.n HOLOKAUSZT, MÛVÉSZET, NEW YORK Túlélők, egyházi vezetők és más tiltakozók demonstrációja közepette nyílt meg a New York-i Jewish Museum Mirroring Evil: Nazi Imagery/Recent Art című kiállítása. A június 30-ig nyitva tartó tárlaton a világháború után, 1954 és 1970 között született tizenhárom angol, amerikai, francia, izraeli, lengyel, német, osztrák és skót művész alkotásai láthatók, a 160 oldalas katalógusban pedig a művek mellett esszék olvashatók az irodalmi, filmes és képzőművészeti náciábrázolásokról (a szövegek egy része a www.jewishmuseum.org címen is megtalálható).
  • 2002. március 21.

Cyber hírek

Meteorit a Marsról Egy 13,7 kilogramm súlyú, a Marsról származó meteoritot találtak japán kutatók az Antarktiszon. A lelet a második legnagyobb a marsi meteoritok közül; a Siova kutatóállomástól mintegy 300 kilométerre délnyugatra fedezték fel.
  • 2002. március 14.

Kulturális hírek

Két héttel a Nemzeti Színház megnyitása után, április 1-jén a Káel Csaba rendezten TAVASZI FESZTIVÁL Az Európai kézfogások mottó jegyében immár huszonkettedszer rendezik meg március 16. és április 1.
  • 2002. március 14.

Cyber hírek

Britney Spears-vírus Anna Kurnyikova és Jennifer Lopez után Britney Spears is csatlakozott a számítógépvírust népszerűsítő női sztárokhoz, miután az elmúlt hét folyamán Európában több gépet megfertőzött a "VBS/Britney-A" és "VBS-Britneypic.A" nevű féregvírus. A vírusirtók által jósolt óriási fertőzéshullám azonban elmaradt.n Európai környezetvédelmi műhold Az Európai Ûrkutatási Ügynökség (ESA) pénteken Ariane-5 hordozórakétával pályára állított egy 2,2 milliárd dollár értékű környezetvédelmi kutatóműholdat, a világ legnagyobbját ebben a kategóriában.
  • 2002. március 7.

Kulturális hírek

A Soros Alapítvány idei életműdíját Jancsó Miklós filmrendezőnek ítélték. 1,5 millió forinttal járó alkotói díjat kapott Pohárnok Mihály iparművész, Szalai Júlia szociológus, Tandori Dezső költő, Vidovszky László zeneszerző és Zsámbéki Gábor rendező.
  • 2002. március 7.

Cyber hírek

Galaktikus ütközés Zavarba hozta a csillagászokat az NGC 4622 névre hallgató galaxis, mert forgómozgása felrúg minden ismert szabályt. A csillagrendszer 111 millió fényévre található a Földtől, a Kentaur csillagképben.
  • 2002. február 28.

Kulturális hírek

SASCHA ANDERSON Március 1-jén, a kölni DuMont kiadó gondozásában kerül a berlini boltokba az író memoárja, aki Nádas Péter
  • 2002. február 28.

Belga bocsánatkérés: Halottnak a csók

A belga kormány február elején megkövette Patrice Lumumba családját és a Kongói Demokratikus Köztársaság - korábban Zaire, még korábban Belga-Kongó - népét az ország első és eddig egyetlen szabadon választott miniszterelnökének meggyilkolásakor tanúsított "egykedvű és ridegen semleges" belga magatartás miatt. Elsietettnek éppenséggel nem nevezhető a gesztus, de így is dicséretes, bár az országon sokat aligha segít.
  • Kovácsy Tibor
  • 2002. február 28.

Cyber hírek

Lézerágyú A vietnami háborúban és Afganisztán felett is bevetett AC-130-as harci repülőgép nagy tűzerejű géppuskáit lézerfegyverrel egészíti ki a Pentagon. Az oxigén-jód kémiai lézert kibocsátó eszköz repülők, rakéták és emberek megsemmisítésére is alkalmas.n Román-magyar cyberháború Feltehetően román számítógépkalózok törték fel a Határon Túli Magyarok Hivatalának weboldalát múlt csütörtök éjjel - adta hírül az Index.
  • 2002. február 21.

Kulturális hírek

Eltemették Lukács Margitot: a Nemzeti Színház színésznője 88 éves korában hunyt el.n BERLINALE: A GY´ZTESEK A Mira Nair indiai filmrendezőnő vezette zsűri Hayao Miyazaki Sen To Chihiro No Kamikakushi (angol címén Spirited Away) és a brit Paul Greengrass Bloody Sunday című alkotása között osztotta meg az 52. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét.
  • 2002. február 21.

Cyber hírek

www.olympics.comn Salt Lake City 2002 Az olimpia online közvetítését ma már kevésbé gátolják a technikai akadályok, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a televízió-társaságokkal kötött szerződései - adta hírül az [origo]. ASalt Lake Cityben megrendezett téli olimpia élő közvetítése ugyanúgy hiányzik a világhálóról, mint másfél évvel ezelőtt a sydneyi játékok eseményei.
  • 2002. február 14.