Tartalom

MaNcs, XIV. évf. 07. szám, (2002.02.21.) (2002-02-21)

Egotrip

Egotrip

Kálmán C. György: Magánvalóság

A férfiemberek tudják, hogy milyen az: reggel arra ébredni, hogy a szívünk csordultig tele hazaszeretettel, feszül a Széchenyi-terv, hajnali országálmainkból még visszamosolyog egy sikeres kis- vagy középvállalkozónő, családtagjaink elől ölünkbe ejtett újsággal rejtegetjük lelkes, acélos jövőképünket.

Egotrip

Várhegyi Éva: Ekotrip

Február 7-én, csütörtökön, késő este a Budapest Rádió műsorvezetője felkérte a hallgatókat, hogy tájékoztassák a "messziről jött embert" a Postabank-történet fontosabb mozzanatairól. A hallgatóknak mintegy negyvenöt perc állt rendelkezésükre, hogy elmagyarázzák a saját minősítése szerint tájékozatlan, de nem hülye Fiala Jánosnak, miért szerepelt a bank neve oly gyakran a sajtóban az elmúlt években. A telefonok azonban ritkán csörrentek meg, a megadott idő alig felét használták ki az emberek. És ez még a kisebbik baj. A nagyobb az, hogy kiderült: a hallgatók alig-alig emlékeznek valamire, és különösen a leginkább húsba vágó ügyek röppentek ki memóriájukból.

Para

Egotrip

Kovács Imre: A horror vakui

ATelep abban is különbözött a világ többi részétől, hogy itt rendszeresen sétáltatták a kerti kutyákat, azaz naponta legalább egyszer kivitték őket az erdőbe, ahol olyan szagválaszték fogadta őket, hogy legtöbbször csak simán seggre ültek, és egy darabig kábultan mozgatták orrcimpájukat.

Publicisztika

Publicisztika

Bokros Lajos: Ezüstország csődben (Hogyan lehet biztosan tönkretenni egy virágzó gazdaságot?)

Argentína neve a latin ezüst szóból származik. A korai spanyol hódítóktól kapta nevét, akik nemesfém után kutatva szálltak partra a Rio de la Plata torkolatvidékén. (Rio de la Plata spanyolul Ezüstfolyót jelent.) A sors különös tréfája, hogy nemesfémeket ugyan ezen a mérsékelt égövi tájon igen keveset találtak - az Dél-Amerikában mindenekelőtt Peru és Bolívia (Felső-Peru) bányáiból került ki -, de a vidék hamarosan Amerika és Európa egyik éléskamrája lett. Természeti adottságai és a főleg olasz és spanyol bevándorlók szorgos keze munkája nyomán Argentína a huszadik század elejére a világ egyik leggazdagabb országává vált.

Publicisztika

Csodaszarvashiba

Rég fogadott rossz hírt akkora megkönnyebbülés, mint hétfőn, amikor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) azzal állt elő, hogy az eredetileg közöltnél kétszer nagyobb a folyó fizetési mérleg tavalyi hiánya. A hazai piacokat természetesen megtépázta a "magyar csoda" viszonylag gyors kimúlása (illetve az, hogy a "csoda" mindössze egy téves adatközlés következménye volt), elvégre a befektetők árgus szemmel lesik a makrogazdasági információkat, hogy azok alapján végre úgy lehessen viselkedni, ahogyan a tankönyvek szerint kell: rossz hírek hallatán hanyatt-homlok menekülni, kedvezőek esetén emelni a tétet (miközben a fordítva gondolkodók jól megszedik magukat).

Publicisztika

Nemzeti színjáték

Szemben a napi politika világával, ahol néhány megszállott emlékeztetési kísérletei ellenére is mindennapos az öntudatlan vagy tudatos, a totális vagy részleges amnézia, a színházi világ nem felejt, nem felejthet. Évtizedekre visszamenőleg tudják a szerepeket, a sajátjukat és a többiekét, generációkon keresztül emlékeznek minden szóra és gesztusra, minden csókra és hátba szúrásra. A Nemzeti Színház egyszerre politika (ahol a közjó érdekében nem lenne szabad felejteni), s színház (ahol nem is lehet).

Belpol

Belpol

Az Orbán-kormány gazdaságpolitikája: Úgy arat

Négy hosszú évvel ezelőtt a Fidesz a kampányban és a választások megnyerése után is gazdaságpolitikai fordulatot ígért - igaz, ennek mibenlétét közelebbről soha nem definiálta. Három év nyolc hónap elteltével meg csak annyit érezhetünk, hogy jelentősen megváltozott a gazdaságról való hivatalos közbeszéd, s a kincstári óvatosság helyét átvette a kötelező kincstári optimizmus. A korábbi hatalmi centrumok meggyengülése vagy kiüresítése nyomán, s különösképpen az utóbbi hetek országértékelései és egyéb műfajú megnyitóbeszédei alapján lassan már kezdhetjük azt hinni, hogy személyesen a miniszterelnök tartja kézben a gazdaságpolitika irányítását is. Reméljük, a valóságban ez mégsem így van, bár jöhet még rosszabb is.

Belpol

Rendőrségi vizsgálat a Defend ellen: Túlvállalás

Rendőrségi vizsgálatot kezdeményezett a legfőbb ügyész annak kiderítésére, hogy folytat-e a személy- és vagyonvédelemről szóló törvénnyel ellentétes tevékenységet a Defend Security Kft. A Földi László egykori hírszerző nevével fémjelzett őrző-védő cég amúgy megállíthatatlannak tűnik: a Magyar Postával a múlt év végén kötött ötéves megállapodás révén a vállalat a pénzszállítás domináns szereplőjévé nőtte ki magát, és ha a terveiben szereplő OTP Bankot is sikerül becserkésznie (amellyel egyébként

Belpol

Megyei SZDSZ-kampánynyitó Kecskeméten: Kihívó pózban

Egy kampány hatékonysága egyfelől az adott párt programján múlik, másfelől azon, aki ezeket az ígéreteket előadja (a személyiség pótolhatatlan szerepe), harmadrészt azon, ahogyan ezek bekerülnek a köztudatba (politikai marketing). A legnagyszerűbb program is megbukhat, ha hiteltelen jelölttől halljuk, illetve jó marketinggel tulajdonképpen bármit - akár megvalósíthatatlan programot is - el lehet adni a vevőnek. Ennyit az elméletről, most pedig irány egy konkrét - szabaddemokrata - kampánynyitó megyei nagygyűlés.

Belpol

XIV., "Összefogás" Pártkongresszus: Leporolt ígéretek

A parlamentbe jutásra esélyes pártok közül a Fidesz - MPP tartotta meg utolsóként programadó - amúgy "Összefogás" névre hallgató - kongresszusát a múlt szombaton. A rendezvény a mindenkori kormánypártok hasonló összejöveteleire jellemző unalom jegyében telt; figyelmet csupán a bajor és a magyar miniszterelnök szónoklata érdemelt. Előbbié azért, mert az őszi németországi választások konzervatív kancellárjelöltjeként frappáns kampánybeszédet produkált a budapesti Körcsarnokban - és nem mellékesen kiállt Orbán Viktor uniós politikája mellett -, utóbbié pedig azért, mert lerántotta a leplet a Fidesz - MPP választási ígéreteiről. Amik nem is olyan újak; például ezt a 600 kilométer autópályát mintha egyszer már beígérte volna a párt a magyar polgároknak.

Belpol

Ifjúsági politikai szervezetek Pécsett: Timurok a Mecsek alján

Az országgyűlési választások közeledtével megnő a helyi párt-alapszervezetek és a különböző politikai erőkhöz kötődő társszervezetek, köztük az ifjúsági mozgalmak szerepe. Lapunk az egyik legnagyobb vidéki egyetemi városban, Pécsett mérte föl a parlamentbe jutásra esélyes pártoknál az ififront erőviszonyait.

Belpol

Iskolaügy Mezőörsön: Terelgetné nyáját

A Győr melletti Mezőörsön az évtizedek óta működő nyolcosztályos önkormányzati iskolát csak pár lépés választja el a községi plébános bábáskodásával néhány éve létrehozott alapítványi iskola és gimnázium szépen felújított épületétől. A helyieknek azonban hozzá kellett szokniuk, hogy e néhány méter hovatovább új választóvonal lett a falu lakói között. Az új iskola, amely indulásakor a falu büszkesége volt, mára a helyieket leginkább megosztó, az oktatáson jóval túlmutató "üggyé" nőtte ki magát.

Külpol

Külpol

Cyber hírek

Lézerágyú A vietnami háborúban és Afganisztán felett is bevetett AC-130-as harci repülőgép nagy tűzerejű géppuskáit lézerfegyverrel egészíti ki a Pentagon. Az oxigén-jód kémiai lézert kibocsátó eszköz repülők, rakéták és emberek megsemmisítésére is alkalmas.n Román-magyar cyberháború Feltehetően román számítógépkalózok törték fel a Határon Túli Magyarok Hivatalának weboldalát múlt csütörtök éjjel - adta hírül az Index.

Külpol

Kulturális hírek

Eltemették Lukács Margitot: a Nemzeti Színház színésznője 88 éves korában hunyt el.n BERLINALE: A GY´ZTESEK A Mira Nair indiai filmrendezőnő vezette zsűri Hayao Miyazaki Sen To Chihiro No Kamikakushi (angol címén Spirited Away) és a brit Paul Greengrass Bloody Sunday című alkotása között osztotta meg az 52. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, az Arany Medvét.

Film
Zene

Zene

Film: Sanghaji asszonyok (Lou Ye: Egy szirén szerelme)

Az opus mandarin nyelven a "Shozhou he" névre hallgat, amely a film titkos főszereplőjére, a Sanghajt átszelő Shozou folyóra utal(na). Végignézve a csöppet sem unalmas, kifejezetten érzelemdús, és még az agyat is megmozgató 85 percet nyilvánvaló, hogy a magyar címben miként keveredik Gizike a gőzekével. A főszereplő bártáncosnő nem szirén, hanem sellő, vízitündér, gyengébbek kedvéért: felül szőke hajas baba, alul hal, ami ugye messze nem azonos a görög mitológiából ismert félig madár, félig asszonytestű keveréklénnyel, hacsak nem abban, hogy mindkét hibrid előszeretettel csábítgatja halomra az útjába akadó hajósokat.

Zene

Kiállítás: Kábel, kopjafa, Kövérek (A millenniumi kiállítás)

ACentrális Galéria ezúttal nem a hagyományos értelemben vett kiállítást rendezett. Amit a teremben - és egyenértékű módon a zárás után is az interneten (www.osa.ceu.hu/galeria) - láthatunk, az egy széles körű, alapos és riasztó dokumentáció: az ország, ahogy kinéz, valóban más lett, mint amilyen volt. A változás persze számos településen a valóságban is könnyen érzékelhető, ha máshogy nem, egy "Millenniumi emlékpark" tábla formájában, amit néhány haldokló cserje és facsemete, teherautónyi kőzúzalék, pár pad és egy talapzatra helyezett műkő virágtál előtt, csónaklakkal bőkezűen kezelt kapuzaton lenget a szél a faluvégen.

Könyv

Könyv

A testőr felesége (Molnár Ferenc: A testőr)

Hallom, egy-két héttel a premier után lett csak kész, és a színikritikusok zöme, akik régi hírlapírói hagyomány szerint az első előadás alapján ítélnek a napi- és hetilapokban, nem is egészen azt a produkciót értékelték, mint azok, akik később látták az előadást. Nem mintha lehúzták volna Mácsai Pál művészeti vezetésének második "dobását", általában dicsérték, már ha jól értettem. De nem írtak semmi olyat, amitől úgy érezhettem volna, hogy feltétlenül látnom kell az új Molnár-bemutatót. Véletlenül estem be a nézőtérre. Most azonban igenis valami olyasmit szeretnék írni, amitől én azt remélem, hogy mindazok, akik szeretik a magas színvonalú hagyományos színházat, rohannak a kis Madáchba...

Képzőművészet

Képzőművészet

Dob és basszus: Dzsungelarcok

Megejtő folyamat, ahogy Magyarországon egy velejéig underground zenéből a fősodor oldalvizéhez kapcsolódó divatirányzat lesz, összevissza fél évtized leforgása alatt. A bennfentesek közül kik nyüszítve sírják vissza a hőskort, kik népnevelő-misszionáriusi gerjedelemmel térítenék - egyesek plasztikus kifejezésével élve - a "kereskedelmi over-fos" tudatlan táborát. Úgy tűnik, a drum and bass nevű zenei vírusnak több mellékhatása lehet.

Lokál

Lokál

Nepál - egy falu a leprabetegeknek: Érinthetetlenek

A nepáli Shanti Sewa Griha központban a lepra világnapja valódi ünnep, az év egyetlen fordított napja. A gyógyultak ünneplik, hogy leküzdötték a betegséget, hogy új otthont, barátokat, önbecsülést találtak. E napon ők látják vendégül a többieket.

Sport

Sport

XIX. Téli Olimpia - Salt Lake City: "Pierre, csókold meg a seggem!"

Volt egyszer egy Eddie Murphy-film, Dzsentlemanus, nyomta ezerszer a tévé, csak azt csodálom, hogy most, az eldurvult kampány időszakában nem szedte még elő egyik vendéglátó-ipari kanális sem a sifonérból. Mert az arról szólt, hogy Eddie, a pitlák szélhálmos, akit épp úgy hívnak, mint egy elhalt képviselőt, e névazonosságot kihasználva, mintegy fű alatt bejut a parlamentbe. A birkák meglátják az ismerős nevet, és rá szavaznak. Szerintem nekünk is így kéne csinálni, most még sunnyognánk egy kicsit, falból nyomulnánk a nyári olimpiára, kérnénk magunknak a ferbli Eb-t, aztán húsz év múlva zsupsz, Sóstón lenne a Téli Olimpia, közvetlen a cukrászda mellett jobbra, a szabadstrandon. Fölvehetnénk néhány lokálspecifikus helyi sportágat is a versenynaptárba, fakutyázás, zsebhoki, 4x100-as vegyes pálinka, rianás, aztán csak kaszálnánk befele a nemzetközi elismerést meg a tévéközvetítések jogdíjait.

Lélek

Lélek

Véletlenül világutazó (Tóth Barnabás rendező-producer szakos egyetemi hallgató)

Gyerekszínészként ismerjük az Eldorádóból és a Gyerekgyilkosságokból, de a Cimbora című tévéműsort is vezette. 2000-ben az OFF Fesztiválon nagy sikerrel mutatták be Az ember, akit kihagytak című áldokumentum-filmjét az egykori Bibó-kollégistáról, aki 1998 után is vesztes maradt. Tavaly két kisjátékfilmet - Kiss Feri tutira megy, Mi autónk - rendezett. Jövőre végez a Színház- és Filmművészeti Egyetem produceri és rendezői szakán, február 19-től viszont villámvilágjáróvá válik. Május 15-ig ugyanis hét rövidfilmet kell elkészítenie hét országban a Volunteers´ Odyssey (Önkéntes Odüsszeia) nevű nemzetközi televíziós produkció számára.