Nem engedték be az új-zélandi kormányfőt egy túlzsúfolt kávézóba

  • narancs.hu
  • 2020. május 17.

Külpol

A szabály, az szabály.

Nem engedték be egy wellingtoni kávézóba Jacinda Ardern új-zélandi kormányfőt és élettársát szombaton, mivel a közösségi távolságtartás szabályai miatt a vendéglátóhely már zsúfolt volt.

Az új-zélandi kormány csütörtökön lazított a közösségi távolságtartás számos rendelkezésén, megnyitva a kávézókat, mozikat, bevásárlóközpontokat két hónappal az után, hogy a legszigorúbb intézkedéseket rendelték el a csendes-óceáni országban az újkoronavírus-járvány feltartóztatására.

A járvány kezeléséért hazájában nagy tisztelettel övezett Ardern és Clarke Gayford be akart térni reggelizni az új-zélandi főváros egyik kávézójába, ahol azonban közölték velük, hogy túlságosan tele vannak. Néhány perccel később, amikor egy asztal szabaddá vált, az egyik alkalmazott utánuk szaladt, és a pár visszatérhetett – adta hírül az új-zélandi média.

Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök.

Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök.

Fotó: MTI/AP/NZ Herald/Mark Mitchell

 

Clarke Gayford magát hibáztatta Facebook-bejegyzésében, mondván ő a felelős a történtekért, mivel nem foglalt asztalt. „Nagyon kedves volt tőlük, hogy utánunk szaladtak, amikor lett szabad hely. A kiszolgálás A+-t érdemel” – írta. A kávézónál a várakozás a vírus elleni korlátozások miatt van. „A miniszterelnök azt tartja, hogy mindenki máshoz hasonlóan maga is vár” – közölte a miniszterelnöki sajtóiroda az új-zélandi közszolgálati televízióval.

Új-Zélandnak sikerült feltartóztatni a járvány terjedését még az előtt, hogy az nagy terhet rótt volna az ország egészségügyi ellátására. Vasárnapig 1149 igazolt fertőzöttet tartottak nyilván és 21 Covid-19 beteget.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.