Nem lenne elviselhetetlen tétel a globális minimumadó, de akkor mi vele a kormány baja?

Külpol

A magyar kormány vétója miatt egyelőre nem lett uniós jogszabály a globális minimumadóról szóló nemzetközi megállapodásból. Mi az a minimumadó, és mi magyarázhatja a kormány ellenállását?

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2022. június 23-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk.

Nem tudtak megegyezni a 15 százalékos globális minimumadóról szóló irányelv elfogadásáról június 17-i találkozójukon az EU gazdasági és pénzügyminiszterei. Az adózást érintő uniós jogszabályokról csak konszenzussal lehet dönteni a tagállami kormányok képviselőiből álló Tanácsban, és a teljes egyetértés múlt pénteken a magyar kormány ellenállása miatt nem jött létre. Varga Mihály pénzügyminiszter a találkozó után azt mondta, a minimumadó bevezetése adóemeléshez, a versenyképesség csökkenéséhez és munkahelyek megszűnéséhez vezetne Magyarországon, ezért nem támogatják azt, legalábbis nem ebben a „gazdaságilag rendkívül nehéz” időszakban.

Az Orbán-kormány sosem tartozott a globális minimumadó lelkes hívei közé, ám tavaly október 8-án fenntartásai ellenére Magyarország is csatlakozott az erről szóló nemzetközi politikai nyilatkozathoz, amely az OECD égisze alatt született meg 137 állam részvételével. A kormányzati illetékesek akkor azzal érveltek, hogy az eredeti tervekhez képest magyar szempontból kedvező változásokat sikerült elérni a javaslatban, ráadásul a kimaradással nem sokat nyernénk, mert a többi ország a mi közreműködésünk nélkül is kivethetne pluszadót a multik aluladóztatott magyarországi nyeresége után.

Az elmúlt fél évben a kormány túlzott nyilvános aktivitást nem mutatott a kérdésben, az OECD-megállapodást az uniós jog nyelvére lefordító irányelvjavaslatot eddig a lengyelek blokkolták. Ám éppen azután, hogy a lengyelek feladták a vétójukat, a magyar kormány rájött: mégsem tudja támogatni a minimumadó bevezetését. Június 13-án – négy nappal a sorsdöntő EU-s tanácskozás előtt – először a parlament gazdasági bizottsága nyújtott be egy határozati javaslatot az uniós irányelv elutasításáról, majd Varga Mihály és Szijjártó Péter is elkezdett a javaslat ellen beszélni, hogy Varga aztán ténylegesen is megakadályozza az elfogadását.

Több pilléren nyugszik

Az OECD a 2008-as válság óta dolgozik a gazdaság digitalizációjából eredő adózási kihívások kezelésén, és a multinacionális vállalatok adóelkerülési (agresszív adótervezési) technikáinak kivédésén. A tavaly októberi nyilatkozat két különálló adópolitikai pillért fektetett le. Az 1-es pillér lényege, hogy a legalább 20 milliárd euró éves árbevétellel rendelkező és legalább 10 százalékos nyereséghányaddal működő multicégek profitjának egy részét újraosztanák a részt vevő országok között. Ez a bevételi és jövedelmezőségi küszöb nagyon magas, nagyságrendileg a világ száz legnagyobb és legjövedelmezőbb vállalata eshet a szabály hatálya alá. Nem csak digitális cégekről van szó, bár ezeknél jelenti a legnagyobb problémát, hogy nem ott adóznak, ahol a bevételük keletkezik, hiszen nem szükséges fizikailag jelen lenniük egy országban ahhoz, hogy elérjék a fogyasztókat. A megállapodás szerint az árbevétel 10 százalékát meghaladó profitrész negyedét kellene szétosztani az államok között abban az arányban, ahogy állampolgáraik hozzájárultak az adott cég nyereségességéhez. Az OECD azzal kalkulál, hogy 125 milliárd dollárnyi profit adóztatási jogát oszthatják így újra.

A megállapodás 2-es pillérét nevezzük globális minimumadónak. Ez már jóval több céget érint, a legalább 750 millió euró éves árbevételt elérő vállalatokra vonatkozik. A 2-es pillér főszabálya, a jövedelem-figyelembevételi szabály (income inclusion rule, IIR) azt mondja ki, hogy

a nagy multinacionális vállalatok minden országban adózzanak legalább 15 százalékos effektív adókulccsal.

Ha egy érintett multi leányvállalata egy államban ennél kevesebb adót fizet, akkor az anyavállalat országa jogot kap rá, hogy a különbözetet „kiegészítő adóként” beszedje az anyavállalattól. Egy másik szabály, az úgynevezett aluladóztatott jövedelem klauzula (undertaxed payment rule, UTPR) azt próbálja biztosítani, hogy az anyavállalatokra is mindenhol kivessék a minimum 15 százalék adót. A szabály értelmében, ha egy leányvállalat például jogdíj vagy kamat formájában fizet egy olyan anyavállalatnak, amely 15 százaléknál alacsonyabb kulccsal adózik, akkor a leányvállalat országa gondoskodhat róla, hogy a kifizetés összegére kivetett adó is elérje a 15 százalékot. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nem engedi, hogy a leányvállalat a teljes kifizetést ráfordításként számolja el, és ezzel csökkentse az adóalapját. Az OECD szerint a 2-es pillér, azaz az IIR és az UTPR évente 150 milliárd dollár plusz­adóbevételt generálna.

A Mercedes-Benz kecskem?ti gy?ra

 
Benne van a fék
Fotó: MTI/ Ujvári Sándor

„Nem különösebben meglepő, hogy a magyar kormány nem lelkesedik a minimumadó ötletéért, hiszen az szembemegy Magyarország jelenlegi adópolitikájával” – magyarázza Czoboly Gergely adószakértő, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda munkatársa. A kormány következetesen a fogyasztást sújtó adókat részesíti előnyben a jövedelemtípusú adók helyett. A 9 százalékos magyar társasági adó (tao) világszinten is a legalacsonyabbak között van, és a multinacionális vállalatok effektív adókulcsa jellemzően ennél is alacsonyabb, miután fejlesztési adókedvezmények formájában mentesülhetnek a taójuk akár 80 százalékának megfizetése alól. Az effektív adószintet növeli ugyanakkor a helyi iparűzési adó (hipa), hogy mennyivel, az a vállalat nyereségességétől függ, mivel a hipát az árbevétel arányában kell fizetni. Czoboly Gergely min­den­esetre úgy számol, hogy még az iparűzési adó beszámítása után is számos esetben bőven a 15 százalékos minimumszint alatt maradhat a Magyarországon működő nagy multik adóterhe, így a globális minimumadó alkalmazása számukra pluszköltséget okozna.

Fontos ugyanakkor tisztázni, hogy a globális minimumadó bevezetése nem járna azzal, hogy Magyarországon generálisan 15 százalékra kellene emelni a tao kulcsát. Az OECD-megállapodás és az uniós irányelvjavaslat értelmében a 15 százalék alatt adóztató országok választhatják azt, hogy úgynevezett „belföldi kiegészítő adót” vetnek ki, és ezzel a célzott megoldással érik el, hogy csak a szabályozás hatálya alá tartozó nagyvállalatokra vonatkozzon a 15 százalékos effektív adóráta. 2021 őszén, amikor még úgy volt, hogy a magyar kormány is támogatja a globális minimum­adót, Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára és Csabai Róbert nemzetközi adózási főosztályvezető is arról beszélt, hogy ebben a forgatókönyvben gondolkodnak. Ezzel biztosítani lehetne, hogy ne a német, hanem a magyar költségvetésnek keletkezzen pluszbevétele például abból, hogy a német tulajdonú autógyárak magyar leányvállalatai alacsony társasági adót fizetnek.

A költségvetés tehát nem járna rosszul a globális minimumadóval –

a kormány valószínűleg inkább attól tart, hogy az ország befektetésvonzó képessége romlana, ha a multik nem élvezhetnék az eddigi adóelőnyöket.

Czoboly Gergely megjegyzi továbbá, hogy az alacsony tao a magyar tulajdonú cégeknek, főleg az exportra termelő vállalatoknak is verseny­előnyt biztosít. Bár nem túl sok magyar központú nagyvállalat éri el az évi 750 millió eurós árbevételt, nagyjából egytucatnyian azért megütik ezt a szintet, köztük például az OTP vagy a Mol. A globális minimumadó ezeknél a legnagyobb magyar cégeknél is pluszadófizetési kötelezettséget keletkeztetne.

Mire jó a vétó?

A globális minimumadóval szembeni magyar ellenszenv nem logikátlan, a kormány OECD-szinten azonban egyszer már belement az új szabályokba. A hozzáállás hirtelen megváltozása annak fényében legalábbis furcsa, hogy a tavaly októberi nyilatkozat aláírása után még büszkén kommunikálták, milyen pozitív változásokat sikerült elérniük a mini­mum­adó szabályaiban. Az egyik ilyen a hipa beszámíthatósága volt, ami az eredeti elképzelések között a magyar tárgyalók beszámolói szerint nem szerepelt, pedig érzékelhetően növeli a Magyarországon működő cégek effektív adóterhelését. Ennek elismerése pedig csökkenti azt az összeget, amit pluszadóként kellene befizetniük.

A másik enyhítés arra vonatkozott, hogy a kiegészítő adó alapjából le lehessen vonni az adott országban elszámolt munka­erőköltség és az eszközállomány bizonyos százalékát. Ez a szabály garantálná, hogy a multik tényleges tevékenységet folytató leányvállalatai kedvezőbb elbánásban részesülnek, mint azok a „postafiókcégek”, amelyek kizárólag a kedvező adózási környezet miatt, gyakorlatilag fiktív módon „települnek le” egy országban. A megállapodás értelmében az adóalapot kezdetben a bérköltség 10 és az eszközállomány 8 százalékával lehetne csökkenteni, majd egy tízéves átmeneti periódus végén mindkét arányszám 5 százalékra állna be.

Hogy a Magyarországon működő cégeknek mekkora pluszadóteher lenne a globális minimumadó, arról igazán friss számítások nem állnak rendelkezésre. Izer Norbert államtitkár a Német–Magyar Iparkamara tavaly novemberi rendezvényén bemutatott egy diát, amely szerint az eredeti minimumadó-javaslat 197 milliárd forint pluszterhet okozott volna a magyarországi cégeknek, azonban a hipa beszámítása és az adóalap-csökkentő tételek után a becsült pluszadó összege 81 milliárd forintra esett. Izer akkor arról beszélt, hogy ha a részletszabályok kidolgozása során is sikerül érvényesíteni a magyar érdekeket, akkor a minimumadó hazai hatása akár 24 milliárd forintig csökkenhet. Csabai Róbert főosztályvezető szintén novemberben ismertetett egy számítást a Deloitte podcastjében, ő 50–60 milliárd forint közé tette a globális minimumadó elő­idézte várható pluszköltségeket, és azt is megemlítette, hogy ezt 400–500 cégnek kellene „összeadnia”.

Ennek az érintett cégek nyilván nem örülnének, de nemzetgazdasági szinten 50–80 milliárd forint azért nem tűnik elviselhetetlen tételnek,

lényegesen kisebb például annál a 815 milliárdnál, amennyit a kormány idén vár a májusban kivetett különadóktól. A negatív gazdasági hatások mellett a kormány másik érve a minimumadó megszavazása ellen az volt, hogy az OECD-megállapodás első pillérénél, a legnagyobb cégek profitjának újraosztásánál jóval lassabban halad a munka, márpedig az alkut csak csomagban lehet értelmezni. Czoboly Gergely megerősíti, hogy az 1-es pillér implementációja láthatóan jobban elhúzódik, ami nem is csoda, hiszen itt az egyes államok nem tudják maguk bevezetni a szabályozást, hanem egy nagy nemzetközi szerződést kellene létrehozni, ami időigényesebb folyamat. Ráadásul a legnagyobb globális szereplőket, az Egyesült Államokat és Kínát egyértelműen hátrányosan érinti az 1-es pillér. A magyar kormány joggal mondhatja, hogy jelen állás szerint a megállapodásnak az az eleme lépne életbe előbb, amelyiket ellenzett, míg az általa támogatott csúszna; de azért hozzátehetjük, hogy az 1-es pillérből egyébként sem számíthatnánk nagyon sok pénzre. Izer Norbert a már említett előadásában „nagyon elenyészőnek” nevezte az innen várt bevételt.

Végül azzal is érvelt az uniós jogszabály megszavazása ellen a kormány, hogy ha a globális minimumadót az EU vezetné be először, a többi ország pedig kivárna, az versenyhátrányt okozna az EU-ban működő cégeknek és az adóversenyben részt vevő országoknak. Ez szintén valós kockázat lehet, ugyanakkor az is igaz, hogy az irányelvjavaslat utolsó nyilvános változata szerint – amelyet a Tanács francia soros elnöksége terjesztett be március 28-án – már nem 2022, hanem 2023 végéig kellene átültetni a nemzeti jogba a globális minimum­adót, az IIR-szabály csak a 2024-es, az UTPR pedig a 2025-ös adóévre vonatkozna először. E változat értelmében azok a tagállamok, amelyekben legfeljebb 12 nagy anyavállalat működik (talán idetartozhat Magyarország is) további hat évig mentességet kérhetnének a szabályok alól. A Magyarországon működő leányvállalatok profitja után a többi ország ez idő alatt is kivethetne kiegészítő adót, a nagy magyar cégek adóterhelését viszont nem kellene egyből 15 százalékra emelni.

Összességében tehát úgy tűnik, hogy a javaslat október óta inkább a magyar kormánynak kedvező irányba változott, és önmagában a háború is nehezen magyarázza, miért tett keresztbe az utolsó pillanatban a kormány a kezdeményezésnek, amelyet más kormányok mellett Washington és Párizs is prioritásként kezel. A nemzetközi sajtóban idézett kommentátorok és diplomáciai források nem nagyon rejtik véka alá, hogy szerintük

a magyar kormány nem annyira a minimumadón akar változtatni, hanem valami más engedményt szeretne kizsarolni uniós partnereiből a vétóval.

Innen nézve figyelemre méltó, hogy a lengyel kormány azután engedett a globális minimumadó kérdésében, hogy az Európai Bizottság zöld utat adott a 36 milliárd eurós lengyel helyreállítási tervnek – még ha természetesen Varsó és a Bizottság is tagadja, hogy a két fejleménynek köze volna egymáshoz.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk