Továbbra sem kap pénzt Lengyelország a helyreállítási alapból

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. július 26.

Külpol

Bár az Európai Bizottság a magyarral ellentétben a lengyel helyreállítási tervet elfogadta, a kifizetésnek vannak további feltételei.

Varsó még nem teljesítette a helyreállítási alapból érkező uniós források kifizetéséhez fűződő feltételeket - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Dziennik Gazeta Prawna lengyel gazdasági napilap honlapján kedden megjelent interjúban.

A támogatás folyósítása előtt Lengyelországnak teljesítenie kell a bírósági fegyelmi rendszer reformja kapcsán elfogadott kötelességvállalásait - utalt Ursula von der Leyen a Varsó és Brüsszel közötti megállapodásra.

Fontos lépésnek nevezte az Andrzej Duda államfő kezdeményezésére elfogadott, július közepén hatályba lépett törvényt, melynek értelmében megszűnt a lengyel legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara. Egyúttal kifogásolta, hogy a jogszabály "nem garantálja a bíráknak, hogy megkérdőjelezhessék egy másik bíró státuszát anélkül, hogy ezért felelősségre vonják őket."

Von der Leyen azt is hangsúlyozta az interjúban, hogy Lengyelországnak még teljesítenie kell az Európai Unió Bíróságának (EUB) tavaly júliusi döntését a fegyelmi kamaráról, és kifogásolta, hogy továbbra sem tértek vissza munkahelyükre a kamara döntése nyomán felfüggesztett bírák. Az EUB által előírt napi bírság továbbra is érvényes - fűzte hozzá. A tavalyi döntés végre nem hajtásáért az EUB napi egymillió eurót érő bírságot rótt ki Lengyelországnak.

Ursula von der Leyen nyilatkozatait "nagyon meghökkentőnek" minősítette Malgorzata Paprocka, a lengyel államfői hivatal államtitkára a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízióban. Felidézte: a brüsszeli bizottság júniusban a szóban forgó lengyel bírósági törvénytervezet ismeretében hagyta jóvá Varsó helyreállítási tervét.

Az államtitkár aláhúzta: még mindig van esély arra, hogy a helyreállítási terv kapcsán Varsó dűlőre jut Brüsszellel, a kormány folyamatosan kapcsolatban van a bizottsággal.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a múlt héten megerősítette azon várakozását, hogy az első új uniós források - köztük a helyreállítási tervhez tartozók - folyósítása Lengyelországnak az idei év végén vagy a jövő év elején megkezdődik.

A lengyel helyreállítási terv júniusi elfogadásáról a nyomtatott Magyar Narancsban részletes elemzést írtunk:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.