Egotrip

Váradi Balázs: Csak semmi politika!

Nie pozwalam!

Egotrip

Lassan megszokjuk, hogy Orbán Viktor (illetve miniszterei) az Európai Tanácsban Magyarország képviseletében büszkén vétót jelentenek be. („A magyar mentalitásnak fontos alkotóeleme a dac.”)

A magyar kormány blokkolta – egyebek mellett – a kínai emberi jogsértések elítélését, Kirill orosz pátriárka szankciók alá helyezését, a nagyvállalatok nemzetközi minimumadóját. Akik amúgy sem kedveljük Orbán Viktort, könnyen farkast kiáltunk: rosszhiszeműen szabotálja a közös működést, önös, sanda, a nemzetétől eltérő érdekeiért, zsarol, „nukleáris opciót vet be” (Politico) – kizárólag azért, hogy megmaradjon Putyin kegyében, vagy hogy folyjon megint Brüsszelből az európai manna árja, amiben támogatói lubickolnak.

De igazunk van-e? Avagy lehetséges-e, hogy Orbán csak bátran politizál, ügyesen használja ki az európai alapszerződésekben rögzített és a szokás kialakította jogait?

Legyen először a védelemé a szó.

Az Európai Unió és elődei történetében a tagországi vétó nem ritkaság. Amióta De Gaulle 1963-ban megakadályozta a brit belépést a Közös Piacba, ha nem is rendszeresen, de nemegyszer előfordult, hogy valamely tagállam vezetője az elnököket, miniszterelnököket egy asztalhoz ültető Tanácsban egyedüliként megakasztotta a döntéshozás folyamatát. Vétózott, mert úgy vélte, elsőrendű nemzeti érdekei forognak kockán, és ezeket nem tudta vagy nem akarta a háttérben, kétoldalú megbeszéléseken, előkészítő bizottságokban érvényesíteni. A nálunk is kisebb Ciprus 2020-ban megfütyülte a belorusz választást elcsaló köztisztviselők megbüntetését. A politika az EU-ban is politika: konfliktusokról és kompromisszumokról szól. A Tanács épp az egymástól potenciálisan eltérő nemzeti érdekek érvényesítésére is való. Annak a politikusnak pedig, akiről a többiek nem hiszik el, hogy egyszer-egyszer, amikor úgy érzi, hogy a vonat nagyon másfelé robog, mint ő szeretné, valóban képes meghúzni a masinériába pont e célból beépített vészféket, a háttértárgyalásokon is gyengébb lesz a pozíciója.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.