Nemzetközi konfliktust is hozhat Kína gátlástalan terjeszkedése a Dél-kínai-tengeren

A Kínai Népköztársaság – jobbára nem létező történelmi jogai­ra hivatkozva, s minden vonatkozó nemzetközi egyezményre fittyet hányva – igyekszik bekebelezni a Dél-kínai-tenger majd’ teljes egészét. A megkárosított parti országok nemzetközi segítségért kiáltva védekeznek, ahogy tudnak. A térségben hadihajók és felfegyverzett halászhajók cirkálnak – megannyi úszó puskaporos hordó.

Az ENSZ által elfogadott nemzetközi tengerjog szerint a tengermelléki országok a part vonalától számított 12 mérföldes sávban a tengert mintegy a sajátjukénak tekinthetik – itt, miként „rendes” szárazföldi területein, a parti állam a szuverén úr. Ezen túl a jog kijelöl egy 200 tengeri mérföldes sávot is, ez a parti ország ún. „kizárólagos gazdasági övezete” (exclusive economic zone – EEZ), ebben az illető állam a tenger, illetve a tengerfenék kínálta természeti kincsekre és gazdasági javakra formál jogot, és mesterséges szigeteket is csak ő építhet (ennek még lesz jelentősége). Az országok között természetesen előfordulnak átfedések, ahogy intelligens megoldások is ezen esetekre.

A világ összes országa tiszteletben tartja az EEZ-szabályozást – Kínát kivéve.

A Kínai Népköztársaság úgy véli, hogy az EEZ a Nyugat által ráerőszakolt korlát, és a Dél-kínai-tenger pedig történelmi jogon szinte teljes egészében az övé.

Az általa kijelölt ún. kilencszakaszos vonalon (nine-dash line) belüli hatalmas terület – mely nem kevesebb, mint a szóban forgó tenger teljes felületének 90 százaléka – eszerint a kínai népet illeti.

Csakhogy 2021-ben történelmi alapon senki nem formálhat jogot semmilyen tengerre és óceánra, hiszen akkor visszalépnénk pár évszázadot, és a vikingeké lenne a komplett Atlanti-óceán, benne az összes szigettel. De Kína „történelmi igénye” is mondvacsinált – állítják a téma szakértő történészei –, csak a 20. század második felében találták ki, 1933-ban egy Párizsba küldött kínai távirat szerint például azt sem tudta a kínai vezetés, hogy hol van a Spratly-szigetcsoport. A kilencszakaszos vonalra alapozott követelés pedig sérti a Dél-kínai-tengert körülvevő összes többi ország, nevezetesen a Fülöp-szigetek, Malajzia, Brunei, Indonézia, Vietnam és Tajvan EEZ-területeit.

„Szándékai békések”

Kína soha nem volt nagy hajós nemzet, a szárazföldi birodalomépítést gyakorolta sikerrel, de mai gazdasági ereje visszatérítette régi álmához. Az általa képzelt határon belül jó tíz éve fokozottan demonstrálja az erejét, vegzálja a szomszédos országokat, s további területekre igyekszik kiterjeszteni befolyását. Ez a térség a világ harmadik legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonala, természeti kincsekben is igen gazdag – s egy ideje konfliktuszóna.

A szomszédos országok lázadnak Peking machinációi ellen, és a nemzetközi közösség segítségét keresik.

Kína elsőként a Paracel-szigeteket, majd a távoli Spratly-szigeteket kebelezte be. Ezen geológiai képződmények megnevezése megtévesztő, olyan zátonyokról, sziklákról és koralltelepekről van szó, amelyek hol eltűntek, hol ki­emelkedtek a vízből, valójában nem minősültek szigetnek.

A Paracel-szigetekre elsősorban Vietnam, némelyik darabjára a Fülöp-szigetek és Tajvan tart igényt, ám ezek az országok közel sem olyan fajsúlyos világpolitikai szereplők, mint Kína, így Peking ez irányú mesterkedéseit komolyabb nemzetközi ellenállás nélkül folytathatta. Vietnamban tüntettek, amikor 2014-ben kínai hajók olajfúró tornyot kívántak telepíteni az ország fennhatósága alá tartozó övezetben a kínai haditengerészet és légierő támogatásával; a feldühödött tömeg több kínai érdekeltséget is megtámadott (Hanoiban meg is halt 20 ember, többségük kínai) – a nyugati hatalmak aggodalmukat fejezték ki, de nem siettek Vietnam segítségére.

A Spratly-szigeteknek nevezett zátonyok ügye már a térség összes országát érinti, lévén mindegyik benne van valamelyik állam 200 mérföldes zónájában – Kínától viszont több mint 1200 mérföldre fekszenek, és itt Pekingnek már tényleg semmi keresnivalója nem lenne. A Fülöp-szigetek már 2013-ban a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult a fennhatósága alá tartozó zátonyok és az arra halászó hajói ügyében, amelyeket Kína kitartóan terrorizált.

A környező országok már ekkor attól rettegtek, hogy ezek kínai katonai támaszpontok lesznek – Peking ehhez képest a hágai eljárás ideje alatt hét Spratly-zátonyt feltöltéssel komolyabb mesterséges szigetté épített ki. 2015-ben a Fehér Ház rózsakertjében Hszi Csin-ping és Obama közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a két ország az ázsiai–csendes-óceáni térség békéje érdekében összefog. Kína továbbra is fenntartja ugyan igényét bizonyos területekre, de a jószomszédi viszony fenntartása érdekében párbeszéd útján rendezi regionális igényeit, betartja a szabad hajózás elvét és gyakorlatát, és nem épít katonai támaszpontokat az általa kialakított szigeteken.

 

 

A halakban is meghűl a vér (kínai halászhajók találkozása a fülöp-szigeteki parti őrséggel a Whitsun zátonynál, 2021. április)

Fotó: Europress Fotóügynökség/AFP Photo/Philippine Coast Guard

Hét tenger munkásőrei

Ehhez képest már 2016-ban épp ezt tette a Spratly mind a hét új mesterséges szigetén, és minden arra haladó hajót elüldözött a környékről, tönkrevágva így a környező országok halászatát. Peking mindezt hosszú hónapokon át tagadta, aztán mégis beismerte, azzal, hogy szándékai békések és a térség érdekében cselekszik.

Kína 2013 óta nagyjából 1200 hektárnyi új szárazföldet alakított ki a Fülöp-szigetek, Vietnam és Malajzia tőszomszédságában, ezekre légvédelmi tornyokat, radarállomásokat, leszállópályákat, kaszárnyákat, szélerőműveket, nagy merülésű hajók fogadására alkalmas kikötőket, fegyvereket telepített.

Mindent, amit megígért, hogy nem fog oda telepíteni, már ott van. A Fiery Cross szigetet például akkorára növelte, hogy elfér rajta az a 3125 méter hosszú kifutópálya, amelyet már nemcsak kis vadászgépek tudnak használni, hanem bombázók is.

A hágai bíróság a vitában 2016-ban a Fülöp-szigetek javára döntött, ahol a hírre népünnepély kezdődött. Csakhogy Kína nem ismeri el a hágai bíróság illetékességét, nevetségesnek minősítette a döntést, s az „új típusú nyugati dominanciától mentes világrend” kialakításának jegyében terjeszkedik azóta is.

Ugyanabban az évben az ENSZ is jogalap nélkülinek minősítette Pekingnek a kilencszakaszos vonallal megrajzolt igényeit, és nem ismerte el azt sem, hogy a feltöltött zátonyok körül Kínát megilletné a 12 mérföldes sáv. Az indonéz parti őrség 2014 és 2017 között a saját zónájában több mint háromszáz illegálisan halászó hajót gyújtott fel (ezek nem kizárólag kínaiak voltak), és Malajzia is ezt a taktikát követte: csak pár hajót foglaltak le és szolgáltattak vissza pénzbüntetés ellenében. Ám egyetlen ország sem mert katonai erővel fellépni az illegális kínai halászat ellen, hiszen gazdaságilag és kereskedelmileg súlyosan kiszolgáltatottak Kínának, és joggal tartanak az azonnali megtorló szankcióktól – a Fülöp-szigetek mangó-, banán- és ananászexportja már meg is szenvedte a tengerjogi vitát.

A feszültség túlmutat a régió határain. A bármelyik demokratikus országgal szívesen összebalhézó, a legenyhébb bírálatra is gazdasági szankciókkal, túszdiplomáciával reagáló pekingi politika szándékai ellenére a számára oly fontos vizeken idegen haderők jelentek meg – a hajózás szabadsága jegyében. Úgyszólván havonta gyakorlatozik a térségben egy-egy japán, kanadai, ausztrál vagy nemzetközi flotta, az Egyesült Államok pedig rendszeres haditengerészeti és légi járőrözéssel akadályozza a további kínai terjeszkedést. A térségben pár éven át folyamatosan jelen volt a USS Theodore Roosevelt, a legbrutálisabb, Nimitz-osztályú, nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó – félő ugyanis, hogy Kína előbb-utóbb bejelenti az igényét a légtérre is.

Pekingben mindezt a bukott nyugati ideológiákkal felvértezett Kína-ellenes erők összefogásaként állítják be, amely a sikeres és büszke kínai nép szuverenitását fenyegeti. A kormánypropaganda szerint Kína csupán visszaveszi mindazt, ami jár neki; a polgári ügyek minisztériuma tavaly áprilisban két új közigazgatási régiót hozott létre a Dél-kínai tengeren, azaz a (kínai) térképre rakta az elfoglalt területeket, Hszisa körzet (Paracel-szigetek) és Nansa körzet (Spratly-szigetek) néven.

A kínai halászok és tengerészek pedig követik a kínai kormányt – az ő térképük szerint ott is kínai vizeken hajóznak, ahol a Fülöp-szigeteki parti őrség jön szembe az ENSZ szavatolta Fülöp-szigeteki vizeken, és távozásra szólítja fel őket. Ilyenkor megjelenik húsz, esetleg kétszáz kínai „halászhajó”, áthatolhatatlan alakzatot vesz fel, és a saját felségvizeit védő parti őrség tehetetlen.

E „halászhajók” persze nem halásznak, hiszen felszerelés sincs rajtuk:

a kínai kormány vízi munkásőrségének félkatonai egységei védik így a kormányuk megrajzolta határokat.

Kínának egyelőre nincs elég hadihajója, de nagyon igyekszik. Míg 2012-ben a kínai parti őrségnek összesen 40 hajója volt, addig 2019-ben már 120. Ez azonban még mindig kevés az elbitorolt vizek kiterjedéséhez képest, így nagy szüksége van mind a tengeri milíciára, mind a szigeteken lévő támaszpontokra. Idén januárban módosították a parti őrség szabályzatát, azóta ezeken a „halászhajókon” is lehetnek gépfegyverek, amelyekkel – felszólítás után – lőhetnek is az ellenségesnek minősített vízi járművekre.

A kínai tengeri terjeszkedés legnagyobb vesztese a Fülöp-szigetek. Az ország EEZ-vizein több bázist is kiépített Kína, amelyeket a kínai milíciák rendszeresen a kötelező GPS-jelzőt lekapcsolva keresnek fel – így útjukat a radarok nem, csak a hő- és fémdetektorok jelzik, és persze a menekülő helyi hajók.

Idén márciusban háromszáz kínai „halászhajóból” álló armada bukkant fel a Fülöp-szigetekhez tartozó Whitsun zátonynál, tíz mérföldre a Kína által már elfoglalt, szigetté feltöltött és beépített Hughes Reeftől (azaz zátonytól: az itteni leltár: világítótorony, légvédelmi fegyverek, emeletes épület). Manila Pekingnél tiltakozott, ám azt a választ kapta, hogy ezek halászhajók, amelyek a rossz időjárás miatt horgonyoztak le a zátonynál, és egyébként sem létezik semmiféle kínai tengeri milícia. Manila hiába dokumentálta a kínai jelenlétet, a hajók – szikrázó napsütésben – hetekig ott ringatóztak. Ennek csillagászati költségeire aligha futná valódi halászhajók büdzséjéből. Teodoro Locsin Fülöp-szigeteki külügyminiszter május elején magából kikelve üzente a Twitteren Kínának, hogy

„GET THE FUCK OUT!”.

A Spratly-szigetcsoport részét alkotó Pagasa-szigetek a 18. század óta a Fülöp-szigetekhez tartoznak. Pár hete egy kínai hajóraj körbevette ezt az archipelágót, és blokkolta a ki- és bejutást: így próbálják kiéheztetni és elűzni a szigetlakókat. A manilai külügyminisztérium tiltakozott: ez volt a 84. diplomáciai jegyzékük, amióta Rodrigo Duterte elnök 2016-ban hivatalba lépett.

Duterte még a választások előtt azt ígérte, hogy személyesen jetskízik át a Spratly-szigetekre és tűzi ki a Fülöp-szigeteki zászlót; ez az akció elmaradt, az elnök inkább engedett a kínai nyomásnak bizonyos gazdasági ügyletek kedvéért.

Ám a Fülöp-szigetek távolodni kezdett Kínától – és szükségszerűen az Egyesült Államok felé közelít. Mind Vietnam, mind a Fülöp-szigetek elkezdték a kínai módszert alkalmazni: hadihajókkal és a parti őrség gyors hajóival kiszorítósdit játszanak, amit néha vadászrepülőkkel támogatnak meg.

Látogass Kínába, mielőtt…

Megfenyegetett szövetségesek, a tengerjog megszegése, erőszakos terjeszkedés, geopolitikai veszélyhelyzet, a status quo felrúgása – minden adott ahhoz, hogy a nemzetközi erők végre színre lépjenek. Idén év elejétől soha nem látott nemzetközi armada gyülekezik a Dél-kínai-tengeren. A USS Theodore Roosevelt ugyan elhagyta a térséget, de megérkezett a USS Nimitz és a USS Reagan is. Így most két nukleáris meghajtású „szuperhordozó”, fedélzetükön országnyi légierővel és az ezeket védő flotta tüntet a jelenlétével – cirkálók, rombolók, fregattok, tengeralattjárók, amerre a szem ellát.

Évtizedek óta először a Brit Királyi Haditengerészet is angazsálja magát, a Dél-kínai-tenger felé tart a HMS Queen Elizabeth anyahajó két flotta kíséretében, egy holland fregatt és egy amerikai romboló is csatlakozott hozzájuk. Február elején a francia Émeraude tengeralattjáró, a Seine haditengerészeti utánpótlás hajó, a Tonnerre kétéltű támadóhajó és a Surcouf fregatt is a vitatott vizekre indult; a Jeanne d’Arc elnevezésű akció során áprilisban az Ausztrál Királyi Haditengerészettel gyakorlatoztak. Németország is bejelentette, hogy augusztusban ők is bedobnak egy fregattot a közösbe.

A másik oldalon Vej Feng-ho kínai államtanácsos és védelmi miniszter négy európai országba látogatott tavasszal.

A politikus Szerbiával, Észak-Macedóniával, Görögországgal és Magyarországgal tárgyalt katonai együttműködésről.

Kínának elő kell mozdítania a közös katonai gyakorlatokat és az európai országokkal folytatott biztonsági együttműködést – szögezte le a kínai Global Timesban Cuj Hung-csien, a Kínai Nemzetközi Tanulmányok Intézetének tekintélyes elemzője, megjegyezve, hogy a kínai haditengerészet hadihajókat is bevethet a küldetések lebonyolítására és baráti országok meglátogatására. „Ha ők el tudnak jönni a Dél-kínai-tengerhez – figyelmeztetett –, mi is elmehetünk a Földközi-tengerre.”