Népirtással vádolja Lula Bolsonarót

  • narancs.hu
  • 2023. január 23.

Külpol

A volt elnök politikája arra buzdította az illegális bányászokat, hogy szétdúlják a yanomami törzs területét. Beszennyezték a folyókat, erdőket irtottak, megfosztva az őslakos közösségeket a kulcsfontosságú táplálékforrásoktól.

A yanomami törzs ellen elkövetett népirtással vádolta meg elődjét Brazília új elnöke, Luiz Inácio Lula da Silva – írjaThe Guardian. Lula szerint Jair Bolsonaro szélsőjobboldali politikája humanitárius katasztrófához vezetett az ország legnagyobb őslakos közösségében.

Lula szombaton tett látogatást az Amazonas-medence északi részén található, Amazonas és Pará államokkal, illetve Venezuelával és Guyanával határos Roraima államban. Az elnök elmondása szerint az elvileg védelem alatt álló yanomami-földeket az előző kormányzat elhanyagolta, a Bolsonaro által felbuzdított illegális bányászok pedig szétdúlták azt.

Több mint humanitárius krízis, amit Roraimában láttam, ez már népirtás. Szándékos bűncselekmény a yanomamik ellen, amit a brazil nép szenvedése iránt érzéketlen kormány követett el"

– írta a Twitterren Lula, egy nappal azután, hogy meglátogatott egy kórházat Roraima fővárosában, Boa Vistában, mely zsúfolásig telt yanomami betegekkel.

Lula igazságügyi minisztere, Flávio Dino azt mondta, szövetségi nyomozást fog elrendelni, mivel "erős jelek" utalnak népirtásra.

Az illegális bányászok Bolsonaro 2019–2022-es kormányzása alatt lepték el a Portugália méretű yanomami területet, számuk 5 ezerről 20 ezerre nőtt.

A bányászok beszennyezték a folyókat és szétdúlták az erdőket, megfosztva az őslakos közösségeket a kulcsfontosságú táplálékforrásoktól, halaktól, majmoktól és vaddisznóktól. Emellett maláriát terjesztettek, és hátráltatták a kormányzati egészségügyi dolgozókat.

Lula szövetségese, a szintén korábbi elnök Dilma Rousseff vasárnap azt mondta, 2019 óta 570 yanomami gyerek halt éhen vagy vesztette életét higanymérgezésben, ami "bizonyíték a yanomami népirtásra".

Bolsonaro tagadja, hogy felelőssége lenne az ügyben, a vádakat "baloldali koholmányoknak" nevezte, valamint azt állította, hogy az őslakosok egészségvédelme kormánya egyik prioritása volt. Aktivisták szerint viszont Bolsonaro elnöksége alatt 60 százalékkal nőtt az amazonasi erdőirtás.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.