Éjszaka megfúrják a multik kőolajvezetékeit, az árut uszályokkal elszállítják, és fegyverekre, kábítószerre cserélik - ilyenek a hétköznapok a Niger-deltában. A dzsungelt átszelő csővezeték elleni támadásokat gyakorlatilag lehetetlen megelőzni. A gengszterek élelmet, ruhát és fegyvereket kínálnak a munkanélküli fiataloknak az elvégzett piszkos munkáért - sok gyerek is kapható rá; a helyi szemlélet szerint az a férfi, aki elbírja a fegyvert és ölt is már vele (embert).
*
Nigéria elnöke, Umaru Musa Yar'Adua azt mondja, ez véres olaj, olyan, mint a Sierra Leone-i gyémántok, ráadásul korrupciót, erőszakot szül, és háborút provokálhat. Nigériában szinte havi rendszerességgel robbantanak kőolajvezetéket, s még ideológia is van hozzá: a nemzetközi olajvállalatok kizsákmányolják a vidéket.
A 140 milliós Nigéria a legnagyobb fekete ország a világon: 1960-ban vált függetlenné Nagy-Britanniától, a 70-es évek boomja óta pedig a világ nyolcadik legnagyobb olajexportőre (és az USA egyik legfőbb beszállítója) - a delta dollármilliókat termel. Ennek ellenére Nigéria távolról sem hasonlít Dubai vagy más olajban gazdag régiók sikertörténeteire; természeti kincsei ellenére a lakosság nyomorog.
Az első olajkutakat 1970-ben fúrták, ezt követően tárt karokkal vártak bármiféle befektetőt, számtalan új munkahelyre számítván. De a külföldi tőkésnek sem szándékában, sem érdekében nem állt hozzásegíteni Nigériát ahhoz, hogy a nyersanyagait maga dolgozza fel, hiszen megvoltak a feldolgozói és munkásai. Mindeközben az országban egyre nőtt a korrupció, és csupán a szűk vezetői réteg húzott (kapitális) hasznot a nigériai gazdaság és a lakosság sérelmére. Az egész olajhistória voltaképpen betett az országnak, a mezőgazdasági termelés visszaesett, csak nőtt a munkanélküliség, s padlóra került a gazdaság, miközben az olajkitermelésben vígan dolgoztak - a külföldiek.
A lakosság elégedetlensége feltartóztathatatlanul növekedett, mindennaposak voltak a tüntetések, sorra alakultak a gengszterbandák. Mindez arra kényszerítette a Nigériában működő olajtársaságokat, hogy csökkentsék termelésüket, amely jelenleg is csak háromnegyedes kapacitással működik. A lopott olaj miatt dollármilliárdok úsznak el. A deltánál sokan érzik úgy, hogy becsapták őket. A vezetékekből szivárgó olaj megmérgezte a talajt és a vizet, tömegeknek kellett felhagyniuk a tradicionális halászattal, hiszen kihaltak a halak (is).
Nyomorbér
A legszervezettebb militáns csoport, a Niger-delta Felszabadításáért Mozgalom (MEND) 2006 eleje óta harcol az olajból húzható nagyobb részesedésért. Azt mondják, míga csöveken tonnaszám dől a "fekete arany", a helyiek több mint 70 százaléka napi egy dollár alatti összegből él. A MEND szerint a kormány és a "Nyugat" lopja ki a nép szemét, de az ő céljuk mégsem az idegenek megkárosítása, pusztán annyi, hogy több jusson a nigériaiaknak. "Tanácsoljuk az olajcégeknek, ne is fáradozzanak a vezetékek kijavításával, pár napra úgysem érdemes" - jelentik be minden robbantás után a BBC és CNN kamerái előtt gépfegyverekkel hadonászó lázadók.
A térség másik csoportja a Niger Delta Vigilante (NDV). Vezérük, Ateke Tom otthonánál olyan illegális vezetékre bukkantak, amely egyenesen a finomítóból vezette a házáig a nyersolajat (biztos kimérve árusította). A bokrokkal benőtt csövet 2007-ben fedezte fel a nigériai hadsereg, miután behatolt az NDV búvóhelyére. E támaszpontot a nigériai média nemes közvetlenséggel csak Gonosz Erdőnek nevezi.
A bandavezér szóvivője szerint - mert a nigériai gengszterek hülyén is néznének ki szóvivő nélkül - a hadsereg "a vipera farkával babrált", amikor lecsapott az ember- és bankrablás, kalózkodás és olajlopás miatt keresett Atekére, aki azonmód teátrális bosszút ígért válaszul.
A felmérések szerint több tucat egyéb, jól felszerelt lázadó alakulat van még a térségben - a legmagasabb szintű helyi politikusok támogatását élvezve. A szervezett és kevésbé szervezett csapatok néha egymás ellen, néha együtt a hadsereg és a "kizsákmányoló multik" ellen harcolnak - a dolgozók egy része a hivatalos műszak után a lázadóknál kezdi második műszakját. Ennek ellenére az állandó harc rettegésben tartja a helyieket. A delta fővárosa, Port Harcour háborús övezet, a fiatalok gépfegyverrel sétálgatnak, csúcstechnológiával felszerelt kalózok zavarják a vizet, mindennaposak a tüntetések, nem működnek az iskolák, a kórházak, és aki dolgozik, nyomorbért kap.
A kilátástalan helyzetben a G8-ak tavalyi találkozóján Yar'Adua a Nyugat segítségét kérte. Hiszen a nigériai kormánynak nagyon is érdeke a biztonságos Niger-delta, miután a szabotázsakciók mindennap milliókat húznak ki a vezetés zsebéből. Bár ha onnan nézzük, hogy ebből a pénzből szinte semmi sem jut vissza a régióba, akkor a deltában élőknek tulajdonképpen édesmindegy ez is.
Jóindulat
Gordon Brown brit miniszterelnök katonai erők kiképzésére tett ígéretet Yar'Aduának. Cél a helyi bandák féken tartása lenne, az olajtermelés stabilizálása és az export növelése, mert Nigéria 2010-ben már négymillió hordót akar felszínre hozni naponta. Ma "hivatalosan" napi 2,3 millió hordó olajat termel ki, ám a gyakorlatban ez - a nigériai olajügyi miniszter szerint - nem haladja meg az 1,8 millió hordót. A kiesésért kifejezetten a fegyveresek felelősek.
Anglia tehát segítene, az azonban, hogy pontosan hogyan is, és az jót tenne-e a Nigériában kialakult helyzetnek, még kérdéses, ahogy az is, hogy pontosan mi a célja a szigetországnak e nagy jóindulattal. Egyesek szerint az olajár szabályozása, mások azt feltételezik, hogy a nigériai olaj megszerzésére is irányulhat a segítőkészség. A delta ügyét azonban nem nemzetközileg vagy katonailag kell megoldani - vélik nigériai újságírók és aktivisták; szerintük mindez távolról sem katonai probléma, hanem a helyi kormány hatásköre: a delta embereinek munka, a régiónak fejlesztés kell, nem pedig még több katona.
