Orosz reakciók a Mol-ügyletre - Átnéznek rajtunk

Külpol

A Mol-papírok visszavásárlásának hátteréről és indítékairól új információt az orosz sajtó sem bányászott ki, sőt, néhány nap alatt túl is lépett az ügyön. De ne gondoljuk, hogy Moszkvában nem jegyezték meg a magyar kormány mezének a számát - és nem akarják majd felrúgni, ha megint arra szaladgál.
A Mol-papírok visszavásárlásának hátteréről és indítékairól új információt az orosz sajtó sem bányászott ki, sőt, néhány nap alatt túl is lépett az ügyön. De ne gondoljuk, hogy Moszkvában nem jegyezték meg a magyar kormány mezének a számát - és nem akarják majd felrúgni, ha megint arra szaladgál.

A tekintélyes moszkvai energetikai alapítvány, a Fond Nacionalnoj Energetyicseszkoj Bezopasznosztyi (FNEB) is csupán rövid kommentárban foglalkozott az üggyel; azon a tízes toplistán, amelyet az FNEB a hónap legjelentősebb energetikai eseményeiről összeállít, a Mol-részvények visszavásárlása épphogy elcsípte az utolsó helyet. A kevés egyéb közlemény is többnyire orosz kudarcként értékeli a nyugat-szibériai olajóriás visszavonulását, ám ezek rendre azt is hozzáteszik, hogy már a 2009-es vásárlás is kétségek sorát vetette fel. Vajon mi lehetett a két évvel korábbi ügylet tényleges célja? A moszkvai, ahogy a magyar sajtó is, szereti a Szurgutnyeftyegaz vásárlását azzal magyarázni, hogy a cég a Nabucco-projekt dokumentációjához akart így hozzáférni, illetve a Déli Áramlattal versengő gázvezetékterv megvalósítását akadályozta volna Mol-tulajdonrésze révén. Ezt azonban nehéz komolyan venni. Moszkvának ugyanis merő pénzkidobás lett volna 1,4 milliárd eurót kiadni csak azért, hogy naprakész, érzékeny információkat szerezzen a Nabucco-terv állásáról: hisz a majdani gázvezeték keleti végén máig "házon belül van", és ha netán kíváncsi lenne, hát Azerbajdzsánban vagy Türkmenisztánban érdeklődik. De gyöngécske lábakon áll az ellehetetlenítéselmélet is: a majdani gázvezeték valódi gondjai nem az európai részesek magatartásával függenek össze, hanem a vezeték tartós és megbízható feltöltésével.

El van intézve

De bármi is állt a Szurgut 2009-es részvényvásárlása mögött - hozzáférés az értékes finomítókapacitásokhoz, tulajdonosi megkapaszkodás a kelet-közép-európai energetikai piacon, stb. -, egy dolog biztos. Az oroszok az ügylet meghiúsulását annak ismételt bizonyítékának látják, hogy a Nyugat nem hajlandó Moszkvát tulajdonosként az értékes területekre - legyen az autógyártás vagy energetika - beengedni. A FNEB már óva inti az orosz energetikai cégeket az efféle tervektől; és nemcsak azt helyesli, hogy a Szurgutnyeftyegaz visszalépett, de a többi energetikai vállalatot is arra tereli, hogy hagyjanak fel botor iraki, venezuelai és guineai beruházásaikkal. Hisz az országnak kevés haszna van ezekből.

Ám ha a Mol-papírok ügyét szélesebb kontextusban, az orosz-magyar kapcsolatok alakulásának elmúlt egy évét is mérlegre téve vizsgáljuk, akkor nem tűnik alaptalannak a feltételezés, hogy az 518 milliárd forint nem a végső ár, amit ezért a boltért fizetnünk kell. A magyar fél kitartóan igyekszik a hazai közvéleménnyel elhitetni: a Mol-papírok közpénzen történő visszavásárlása nemcsak energiabiztonságunkat növelte, de üzletileg is előnyös lépés volt. Az előbbire vonatkozóan semmiféle bizonyítékkal nem álltak elő, és az utóbbival kapcsolatban is sok a kétség. Mert mitől is lenne jó üzlet az, ha a Mol - amelynek adózás előtti profitja az utóbbi időben évi 100 milliárd forint körül alakul - majd osztalékok formájában úgy huszonöt év alatt (és ebben a hitelkamatok még nincsenek is benne) kipengeti a most megvett részvénycsomag árát?

De lehet ennél nagyobb baj is. A közelmúltban először Szergej Lavrov külügyminiszter, majd Valentyina Matvijenko szentpétervári kormányzó mondta le budapesti útját. E malőrök, meg a Magyarországgal foglalkozó orosz sajtókommentárok egyre kritikusabb hangvétele azt sejtetik, hogy - szemben Szijjártó Péter állításával - a Mol-papírok visszaszerzésének módja nem tette egyszerűbbé és reménytelibbé a két ország kapcsolatait. A részvények rendezetlen helyzete valóban beárnyékolta az orosz-magyar viszonyt, ám azzal, ahogy a magyar kormány kiszorította az orosz olajóriást, jelentősen meg is nehezítette Moszkvával való együttműködését. Amire pedig még hosszú időn át szükségünk lesz.

A magyar jobboldal egy ideje mintha maga is elhinné azt az általa megrajzolt és terjesztett nézetet, hogy Magyarország fontos Oroszország számára. (Igaz, ez a fontosság e narratívában leginkább félelemként jelent meg. Attól való félelemként, hogy az oroszok manapság nem tankkal, hanem energetikai tervekkel verik rabláncra a magyart.) Csakhogy a tények ezt a tételt nemigen igazolják. Hazánk ugyanis nem tranzitország - legfeljebb akkor lesz az, ha megépül a Déli Áramlat, és az nem tőlünk délre halad majd el. Erőforrás és tudás híján a posztszovjet térség geopolitikai küzdelmeibe sem vagyunk képesek bekapcsolódni. Moszkvát Köztes-Európából legfeljebb két ország izgatja: Lengyelország és Románia. Ám míg az utóbbi inkább "negatív értelemben" kelti fel figyelmét - azaz úgy érzékeli, hogy a geopolitikailag érzékeny területen fekvő Románia hagyományosan barátságtalan vele szemben, ezért potenciális veszélyforrást lát benne -, addig Moszkvát stratégiai érdekei afelé terelik, hogy Lengyelországgal a kiegyezés és az együttműködés lehetőségeit keresse.

Függő ügyek

És mert Oroszország számára sem komoly kockázatot nem jelentünk, sem stratégiai előnyökkel nem kecsegtetjük, alkupozícióink is igen gyengék. Pedig a 2014 végén lejáró hosszú távú gázszerződésünk minél kedvezőbb megújítása ezt roppant fontossá tenné. Már az is jelentős előnnyel járna, ha nem kéne kivárni az érvényes szerződés lejártát: de erre az után, hogy a Mol-papírokkal való alku lehetősége is elszállt, még kevesebb az esély. Sőt, inkább úgy fest, hogy Moszkva még a korábbiaknál is kevésbé lesz készséges a számunkra fontos ügyekben. Azt nem hinném, hogy az orosz vezetés kifejezetten keresni fogja a konfliktust - ahhoz azért kéne még pár hasonlóan ügyes húzás -, de hogy a következő években Oroszország nem lesz velünk együttműködő, abban biztos vagyok. Igen, Magyarország Európában az orosz gáz ötödik legnagyobb vásárlója. Ez valamennyi súlyt valóban ad az országnak - csakhogy a globális válság utáni években már csak évi 7 milliárd köbméter körül vásárolunk (a korábbi 10 milliárd helyett), jelentősen elmaradva az orosz gáz legnagyobb európai fogyasztóinak - németek, franciák, olaszok és osztrákok - tételeitől. És akkor az orosz piacon dolgozó magyar cégek várható nehézségeit és lehetséges veszteségeit be sem áraztuk. Ne legyenek kétségeink: a politikai kapcsolatok lehűlését ők is meg fogják érezni.

Egyelőre nem tudjuk, hogy végső soron menynyibe is kerül majd nekünk, a magyar politikai közösségnek a Mol-ügylet. De az már most jól látszik, hogy többe, mint az augusztus végéig átutalandó 1,88 milliárd euró.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.