Hétfőn, két nappal azután, hogy kihirdette a rendkívüli állapotot, Musarraf pakisztáni elnök az elnöki palotába invitálta az iszlamabádi diplomáciai testület tagjait. A nagykövetek utóbb elmondták, hogy amilyen általánosságokban nyilatkozott a terroristák ellen tervezett intézkedésekről, olyan részletező lendülettel és felháborodással gyalázta az ország igazságszolgáltatását, különös tekintettel Iftikar Csaudhari főbíróra. Pedig a legfelsőbb bíróság néhány héttel ezelőtt még tett is neki némi engedményt, amikor nem minősítette eleve alkotmányellenesnek az október elején tartott elnökválasztást - bár ravaszul elhalasztotta annak az eldöntését, hogy Musarraf (ön)jelölése is megfelel-e a törvényes előírásoknak. (Nem, hiszen előzőleg le kellett volna mondania köztisztviselői státusáról, amelyet a hadsereg főparancsnokaként élvez.)
Az elnök azzal indokolta a szükségállapot kihirdetését, hogy az országot egyre mélyülő válságba sodorják a szélsőségesek akciói, ráadásul a jogászi kar önfejűsége csak akadályozza a hatékony kormányzást, egyszóval - ahogy ő maga fogalmazott -
az öngyilkosságtól menti meg
Pakisztánt. A szélsőségesek látványos akcióiról, öngyilkos merényletekről, az iszlamista felkelőknek a hadsereg alakulatai ellen intézett sikeres támadásairól valóban rendszeresen érkeztek hírek az elmúlt hónapokban.
Ami az igazságszolgáltatással való vitát illeti, a tiszta megoldás az lett volna, hogy Musarraf megvárja a két hónapon belül esedékes parlamenti választásokat, majd az új törvényhozás (a szabályok szerint a központi és a négy tartományi együttesen) dönt az államfői tisztség betöltéséről. Õ viszont fordított a sorrenden, és a mandátumuk végéhez közeledő, többségükben hozzá hű vagy legalábbis mellette elkötelezett képviselőkkel választatta magát újból elnökké. Előzőleg megígérte, hogy újbóli beiktatása előtt - aminek november 15-ig kell megtörténnie - az alkotmányos előírásoknak megfelelően lemond hadsereg-főparancsnoki tisztségéről. Ezt kellett volna jóváhagyniuk a főbíróknak, amit most már nem tehetnek meg, minthogy jelenleg házi őrizetben vannak. Pakisztánnal foglalkozó előző cikkünkben (Hívom az asszonyt!, Magyar Narancs, 2007. szepember 20.) már taglaltuk a bírói kar és az államfő közötti konfliktus némely részletét, erről most csak annyit, hogy az igazságszolgáltatás egyfajta ellenzéki gyújtóponttá vált Pakisztánban. De a bírói kar is megosztott, és az ország politikai életére jellemző, szélsőségesen elvtelen helyezkedések ennél a testületnél sem számítanak kivételnek. Maga Csaudhari egészen tavalyig Musarraf lojális hívének számított. Az elnök most immár másodszor - ezúttal nyolc társával együtt - menesztette, miután a legfelsőbb bíróság alkotmányellenesnek minősítette a rendkívüli állapot bevezetését.
A világ legszegényebb atomhatalmának első emberéről az az általános vélemény, hogy a szélsőségesek és a terrorizmus elleni küzdelemre az elmúlt egy év folyamán kevesebb energiát fordított, mint az elnöki hatalmának megőrzését célzó erőfeszítésekre. Az ország nyugati, északnyugati részében több helyen is polgárháborús állapotok uralkodnak. A Magyarországnál három és félszer nagyobb, ritkán lakott Beludzsisztán tartományban Musarraf az önrendelkezésért harcoló felkelőkkel szemben olyan iszlamista csoportokkal is politikai szövetséget kötött, amelyek barátságos kapcsolatokat ápolnak Afganisztánba át-átcsapó tálib felkelőkkel. Az említett iszlamabádi tájékoztatóval egy időben került nyilvánosságra, hogy az Északnyugati határvidék nevű tartományban - ezen belül Dél-Vazirisztánban - a kormány békét kötött a legerősebb törzsi milíciával. Ez a katonai egységek kivonása fejében mindössze annyit ígért meg, hogy megtisztítja az ellenőrzése alatt álló területet a Pakisztánban nagy számban jelen lévő, sőt ezeken a nehezen megközelíthető területeken kiképzőtáborokat működtető külföldi dzsihádista katonáktól, akik az al-Káida utánpótlását is jelentik. A megállapodás előzményét a milicisták sikeres támadásai jelentették, amelyek során százával ejtették fogságba a felmorzsolásukra érkező katonákat. Musarraf tehát 1999-es puccsa óta mindmáig
nem tudta megfékezni a szélsőségeseket,
és az akkor még elsöprő többségben lévő mérsékelt politikai erők súlya még csökkent is a katonai diktatúra részben erőszakos, részben korrupt hatalmi módszerei következtében.
Ezt Washington és London is egyre ingerültebben szemlélte, hiszen a Pakisztánnak nyújtott politikai, valamint igen jelentős katonai és gazdasági támogatás (csak az USA-tól évi egymilliárd dollár!) értelme az volt, hogy a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem egyik legfontosabb helyszínének tekintik - joggal - az országot. Ugyanakkor azt is elvárták, hogy az elnök ígéretének megfelelően helyreállítja a korábban sem túlságosan fejlett demokratikus viszonyokat. Az Egyesült Államok nyár óta többször is kifejezetten felszólította Musarrafot, hogy tartózkodjon a szükségintézkedésektől, miközben rávette, hogy engedje hazatérni Benazir Bhuttót, aki majd megnyeri a választásokat, szövetségese lesz a feltételezhetően hivatalban maradó államfőnek, majd pedig elkezdődhet a fokozatos demokratizálódás.
Bhutto, a Pakisztáni Néppárt (PPP) karizmatikus vezetője október közepén, hosszas önkéntes száműzetés után valóban hazatért. A fogadására összesereglett hatalmas tömegben merényletet kíséreltek meg ellene, halottak és sebesültek szegélyezték a diadalmenetet. Ez jól jelezte, milyen kevéssé integráló személyiség a szekularizált, nyugatias eszméket hirdető politikusnő. Azóta sem tudjuk, kik voltak az elkövetők, így aztán nem lehet elutasítani még azt a gyanút sem, hogy kormány közeli körökben kell keresni az értelmi szerzőket. Musarraf ugyanis politikailag nem azonos a kormányával. Legfőbb parlamenti támasza egy olyan szedett-vedett, konzervatív, a vallási szélsőségesekkel jó kapcsolatokra törekvő politikai erő, a mérsékelt jobboldali Pakisztáni Mozlim Liga egy leágazása (PML-Q), amelyet az előző választások idején az elnök támogató táborának kalapáltak össze, s utána kormányzati szerepet is kapott. Ha január közepén valóban új választások lesznek - ahogy ez az elmúlt napokban a rendkívüli állapot dacára többször is elhangzott vezető politikusok szájából -, nagyon valószínű, hogy a szekuláris, mondjuk: balközép PPP szerzi meg a győzelmet. Ebben az esetben a PML-Q a jelentéktelenségbe sülylyedne, már csak azért is, mert az eredeti PML táborát alighanem megacélozza a tény, hogy vezetőjét, Nauaz Sarifot szeptember végén pár órányi hazatérés után újból kitoloncolták az országból (lásd említett cikkünket).
A rendkívüli állapot kihirdetése természetesen Benazir Bhuttót is lehetetlen helyzetbe hozta, hiszen most újra kell gondolnia a Musarraffal tervezett együttműködés kérdését. Korábbi miniszterelnöksége kapcsán korrupciós vádakat hoztak föl ellene, ezekre nézve hazatérése előtt (az igazságszolgáltatás megkerülésével) amnesztiát kapott Musarraftól. Ha az elnök lemond katonai tisztségéről, ezzel teljesül ugyan az egyezségük egyik pontja - egyelőre egyébként az amerikai elnök is csak ennyit kért tőle konkrétan. De a január közepére tervezett választások szabadságát és tisztaságát ebben az esetben sem könnyű elképzelni. A lakosság elégedetlensége a szélsőséges erők további térnyeréséhez vezethet. Ez pedig nem hozza közelebb sem a demokratikus jövőt, sem a belső konfliktusok feloldását, sem a terrorizmus felszámolását.
