"Nos, Mr. Brown, mi lesz már? Mikor tűzi ki a választásokat?" - tette fel a kérdést David Cameron, az angol konzervatívok vezére a párt október eleji kongresszusán. A munkáspárti Gordon Brown kormányfő néhány nap elteltével meghátrált: elvetette a sokáig lebegtetett idei választások kiírását. Cameron taktikája bejött: a toryk újra átvették a vezetést a közvélemény-kutatásokban. A klasszikus konzervativizmus és a thatcherizmus maradványain kóválygó, a Blair-korszak alatt összeesett toryk kék vérét Cameron nagyszabású reformátömlesztéssel próbálja frissíteni.
Zöld jelzések
David Cameron 2005-ös elnökké választása óta mindent megtett azért, hogy a blairi egész pályás ideológiai letámadás miatt a centrumból kiszorult torykat visszanavigálja középre. A radikális zöldeket megszégyenítő módon kezdett környezetvédelemre fókuszáló politikát hirdetni: a sarkkörön túlra túrázott, kerékpárral járt munkába, és a fenntartható fejlődés támogatásáról szónokolt. "Vote Blue, Go Green" - (Szavazz a kékekre, legyél zöld) - hangzik a párt egyik új szlogenje. A zöldgondolatok mellett David Cameron politikájának alapja az "együttérző konzervativizmus" (compassionate conservativism) eszméje.
Ez pedig nem más, mint a klaszszikus tory eszmék közelítése a kontinentális, szociális kereszténydemokrata irányzathoz. Cameron úgy próbál újra horgonyt vetni a Blair óta balra tendáló centrumban, hogy a szolidaritás és a társadalmi felelősség eszméit összeköti a hagyományokon és közösségeken alapuló konzervativizmussal. Kevés brit konzervatívról mondható el, hogy az egészségügyi leépítések ellen harcoljon - Cameron most rendszeresen kritizálja a Munkáspártot az egészségügyi szolgáltatások megkurtítása miatt. Azzal támadja a baloldali pártot, hogy érzéketlenné vált az angol emberek valódi problémáira. David Cameron egyik gyakran idézett gondolata a töredezett társadalom (broken society) tétele. A posztmodernitást, a nyílt társadalmat és az értékrelativizmust egyszerre jobbról és balról kritizáló elmélet szerint az elmúlt évtizedekben szétesett a brit társadalom: a bevándorlás problémáit nem kezelték, a fiatal nemzedékek elidegenedtek a hagyományos brit társadalomtól, és a közösségi élet klasszikus terei is felbomlottak.
Cameron e jelenség felszámolására fűzné fel politikáját. Az elmúlt időszakban hat munkacsoport dolgozta ki a párt új programját: széles körű adócsökkentés a vállalatoknak, adókedvezmények a házaspároknak; ugyanakkor magasabb adót vetnének ki az alkoholos italokra és a környezetet terhelő tevékenységekre. "Veszélyes droggá" nyilvánítanák a cannabist, miközben nagy figyelmet fordítanának a fiatalok közösségi nevelésére. Erre jellemző példa Cameron legutóbbi ötlete: a tizenhat évesek számára hathetes "nemzeti polgári szolgálatot" szervezne, mely során a mára tömegesen a könnyű drogokra és alkoholra kattant brit tizenévesek időseket ápolhatnának, börtönben dolgozhatnának, katonai kiképzésben vehetnének részt, vagy éppen a harmadik világba utazhatnának jótékonysági munkát végezni. A szolgálat nem lenne kötelező, de a részt vevő fiatalok fizetést is kapnának. "A fiataloknak meg kell érteniük: egy közösségben élünk. Az élet nem arról szól, hogy én, én, én: mindannyiunkról szól, arról, hogy összetartozunk" - nyilatkozta lelkesen Cameron a sajtótájékoztatón.
Miközben tízévnyi ellenzéki lét után kell megreformálnia, majd győzelemre vinnie a Konzervatív Pártot, kétfrontos harcot kell vívnia a Munkáspárt és az őskonzervatívok ellen. Cameron a hatalommal és az establishmenttel szemben álló, a társadalom problémáit jól értő, szimpatikus outsider szerepében tűnne fel. A változással magával húzná az egész Konzervatív Pártot is, amire korábban ráégett a nasty party (gonosz párt) és az örök vesztes imázsa. A fiatal politikus magányos vállalkozása azonban rendkívüli nehézségekkel jár. A konzervatív mamelukok, az idős pénzemberek és arisztokraták oligarchiája nem enged egykönnyen a reformista Cameronnak.
A konzervatívokat persze természetszerűleg hatja át egyfajta pesszimizmus - de a régi vágású toryk demonstratív távolságtartása miatt Cameronnak már a nyilvánosság előtt kellett felvennie a kesztyűt. "Azt akarom, hogy minden konzervatív gondolkodjon, mielőtt kinyitná a száját" - üzent David Cameron a The Sun c. bulvárlapban a fanyalgóknak. A pártelnök elsősorban a tory veterán Michel Ancramnak riposztozott, aki nagyszabású, harmincoldalas vitairatban rótta fel Cameronnak "a konzervatív alapértékek és a thatcheri politika szemétbe hajítását". A baloldal eközben zavaros ideológiával, inkoherens elképzelésekkel vádolja a konzervatív pártvezért. Cameron a két oldalról érkező kritikák kereszttüzében úgy nyilatkozott: "Nem kell választani a hagyományos értékek és a modernitás között. Felejtsék el a baloldalon, hogy nem beszélhetek Európáról, a bűnözésről és az adócsökkentésről. És felejtsék el a jobboldalon, hogy nem beszélhetek a környezetvédelemről, az életminőségről és az egészségbiztosításról. Ez a modern konzervativizmus."
Blair árnyékában
Cameron, akárcsak Gordon Brown, az elmúlt tíz év meghatározó politikusának, Tony Blairnek az árnyékából lépett a politika csúcsára. Cameron korábban nem utasította el, ha Tony Blair politikája örökösének nevezték; ugyanakkor a változás ígéretét is fennen kell hirdetnie. Brown, Blair sokéves elv- és vetélytársa egyszerre folytatná a New Labour politikáját, miközben ő is a Blair utáni változás embereként reklámozná magát; s a tetejében le kell vetkőznie a "Blair csendestársa" meg a "szerényebb tehetségű utód" imázsát is. (A munkáspárti kormányfő azzal próbálta kifogni a szelet Cameron vitorlájából, hogy amikor átvette az ország irányítását Blairtől, már meg is történt a változás.) Önmaga és a vetélytárs pozicionálása máris egyre bonyolultabb helyezkedésbe hajszolja a két politikust. A néhány hónapja regnáló Brown teázni hívta Margaret Thatchert, az angol konzervatívok nagyasszonyát, aki el is fogadta az invitálást. Az eseményről készült híradások valóságos örökösödési háborúba sodorták a pártokat: egyes idősebb konzervatívok ijedten bizonygatták, hogy igenis, a toryk számítanak a politikusnő igazi utódainak. A népszerűtlen thatcherizmus után kapó konzervatívok láttán Gordon Brown ravaszul dörzsölhette a tenyerét: újabb léket kapott a régi terhektől megszabadulni akaró Cameron hajója.
A nyár elején hivatalba lépő, emelkedő népszerűségű Brown bizonytalankodni kezdett: előbb az idén kiírandó új választásokról beszélt, de később elvetette saját ötletét. De Cameron a toryk tízszázalékos hátránya láttán sem adta fel: "Döntsenek az emberek: megküzdünk egymással, és Britannia nyerni fog" - szónokolta államférfiúi hévvel a toryk kongresszusán. A brit konzervatív hagyományok legfőbb őre ezután Jimmy Cliff reggae-énekes You Can Get It If You Really Want It című dalára hagyta el a termet, miközben mikrofonja véletlenül bekapcsolva maradt: "I love you, babe" - súgta kifelé menet feleségének. És persze a brit közvéleménynek.
Németország
"A hatvannyolcasok kulturális forradalma kevés jövőperspektívát kínált" - szögezi le egy, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban szeptemberben megjelent kiáltvány. Négy fiatal konzervatív német politikus írta, akik ezzel az új alapvetéssel bombázzák a nyugodt erőként kényelmesen hátradőlő jobboldali néppártot, a CDU-t. "Konzervatív szívvel, progresszív szellemiséggel" - szól a röpirat címe, amit a Stefan Mappus baden-württembergi CDU-frakcióvezető vezetésével dolgozó politikusi négyes hozott nyilvánosságra szeptember elején.
"Nem elég konzervatív a CDU" - nyilatkozott Mappus néhány héttel ezelőtt. A fiatal konzervatívok szerint bár továbbra is a CDU a legnépszerűbb párt (és Merkel is sikeres politikus hazájában), Németország egyre inkább balra tolódik. A szélsőbaloldali Linkspartei jelenleg 14 százalékos támogatottságot tudhat magáénak, a szocdemekkel és a zöldekkel együtt pedig épp ötven százalékot tesz ki a balra sorolható pártok támogatottsága. A fiatal CDU-sok megoldásként a polgári politika határozottabb megjelenítését javasolják. Szerintük a konzervatív néppárt elvesztette saját identitását a nagykoalíciós kormányzás és Angela Merkel túlzott pragmatizmusa miatt.
A fiatal kereszténydemokraták a "modern polgári konzervativizmus" jelszavára esküsznek. Az elit megnyerése helyett a német gazdaság és társadalom valódi teherviselőire, ahogy Mappus fogalmazta: "a kisvállalkozókra, kórházi nővérekre, buszvezetőkre" támaszkodnának. A szabad, de igazságos verseny pártján állnak, amely szerintük mindenki számára jólétet biztosíthat. Elutasítják a mindent szabályozni kívánó, túlterjeszkedő államot, a neoetatizmust. A családpolitika terén támogatják Merkel konzervatív, gyerekvállalásra ösztönző politikáját, elutasítják viszont a bevándorlásra vonatkozó jelenlegi szabályozást: "Nem támogatjuk azt a bevándorláspolitikát, amely tovább terheli a szociális rendszert." Mappus és társai Törökország csatlakozását is megakadályoznák; nyitnának viszont a környezetvédelem felé: elismerik a klímaváltozás tényét, de figyelmeztetnek az ideologikus zöldgondolkodás veszélyeire is.
