Szomáliai terrorakció

Rémálmok álmodói

  • - kovácsy -
  • 2015. május 9.

Külpol

Borzalmas lehetett a támadás a garissai campus ellen, ahol végül 148 diák vesztette életét. A helyi emlékezet szerint hét egész órát kellett várni, mire megérkezett a fővárosból a helyszínre az erősítés, a hatóságok tagadják ezt, és sokkal rövidebb időről beszélnek. Tény, hogy a négy terroristának bőven volt ideje összeterelni és csoportosan meggyilkolni az áldozatokat, mielőtt ők maguk is meghaltak, szerintük Allah nagyobb dicsőségére.

Mondhatnánk akár azt is, hogy különösen aljas tudatossággal választotta meg az al-Shabaab iszlamista terrorszervezet a múlt csütörtöki mészárlás színhelyét, Garissát. A száz­ezer lakosú kelet-szomáliai város egyetemét mindössze négy éve alapították, hogy előmozdítsák az elmaradott, jelentős részben szomáliaiak lakta térség fejlődését. Ez a nemzetiségi megbékélést is szolgálta volna, miután a szomá­liaiak Kenyát megszálló hatalomnak tekintik – lényegében a brit gyarmatosítók távozása óta, amikor nem teljesülhetett régi, nem egészen stabil történelmi megalapozottságú, de azért tébolyultnak sem minősíthető vágyuk Nagy-Szomália megteremtéséről. Ez az államalakulat területileg erősen beleharapna Kenya területébe, miután a britek a széleit egyfajta ütközőzónának tekintették, de a függetlenség kikiáltása után sem kezdődtek itt fejlesztések, szemben az ország középső és nyugati részével.

Kenya lakosságának nagy többsége különféle keresztény (protestáns) felekezetek híve, a muszlimok 11 százalékot tesznek ki. Igaz, hogy az al-Shabaab döntő részben Szomáliában verbuválódik, de azért kenyai tagjai is vannak – mint például éppen a mostani mészárlás egyik végrehajtója. Ráadásul egy helyi vezető fiáról van szó, aki történetesen éppen a vérengzés színhelyén, a garissai egyetemen fejezte be jogi tanulmányait – volt társai szerint igazi mintadiákként.

A szervezet szomáliai gyökerei abban a káoszban lelhetők fel, amely az önállóvá vált Szomáliában alakult ki az ország ügyesen politizáló, a stabilitást szigorúan védelmező diktátora, Siad Barre halálát követően. Ettől kezdve Szomáliában nem sikerült rendezett államhatalmat létrehozni, még úgy sem, hogy az ENSZ békefenntartó erőket küldött az országba. Így aztán az ENSZ-katonáknak távozniuk kellett, Szomáliában pedig rendszerré vált a különféle szemben álló klánok, törzsfőnökök uralma.

A következő lépcsőfok egy erőteljes etiópiai támadás volt, amely szintén nem vezetett békéhez a két ország hagyományos rossz viszonya miatt, és az ENSZ sem látta jónak a megszállás tartós fennmaradását. A sok zűrzavar vezetett aztán az al-Shabaab megszületéséhez egy már korábban létrejött iszlamista szerveződés radikális szárnyaként. Az al-Káidához kötődő csoport a szokásos, drákói szigorú­ságú törvényekkel szabályozta a mindennapi életet, és a brutális büntetéseket tömegesen végre is hajtották.

Ez új lökést adott a menekülési hullámnak, amelynek hol a szárazság, az éhínség, hol maga a háború, ezúttal pedig a dzsihadista terror volt a fő kiváltó oka. A célpont pedig – földrajzi értelemben kézenfekvő módon – Kenya volt, ahol Afrika, sőt a világ legnagyobb menekülttábora található az UNHCR, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága irányítása alatt. Nem kevesebben, mint félmillióan élnek itt, Kenya északkeleti határa mentén, települések egész sorában. A helyi hatóságok

 

nem igazán lelkesednek

az óriási embertömegért. Nem mintha nekik kellene gondoskodniuk a megélhetésükről, de attól tartanak, hogy ide is beszivárogtak az iszlamisták, akik veszélyt jelentenek, hiszen nem ez a mostani volt az első komoly al-Shabaab-merénylet. A néhány áldozattal járók híre már el sem jut a világsajtóhoz – például decemberben, egy szabadságra utazó tanárokat szállító autóbusz ellen. Az utóbbi idők egyik legsúlyosabb merényletét 2013-ban a kenyai fővárosban követték el egy bevásárlóközpontban (67 halott, több mint 175 sebesült). Emellett Szomáliában is rendszeresek az ilyen akciók, de ezek részletezésébe ne kezdjünk bele! A ke­nyaiak most felvetették egy kérdéses hatékonyságú megoldás ötletét: a határ egyes szaka­szain kerítést építenének, amelyet védett és jól megközelíthető átkelőhelyek szakítanának meg. Az ellenérvek között felhozzák, hogy már eleve számos tagja él az al-Shabaabnak Kenyában, amin egy kerítés semmit sem segítene.

Az al-Shabaab egyébként újabban az Iszlám Állammal keresi a kapcsolatot, miközben egy szomáliai iszlám állam, egészen pontosan a Szomáliai Iszlám Emirátus kialakításának ví­zióját dédelgeti. Ebbe az államalakulatba beletartozna maga Szomália, a belőle északon kiszakadt Szomáliföld (a volt brit gyarmati terület), Puntföld, Északkelet-Kenya, az Etiópiához tartozó hatalmas pusztaság, Ogaden, valamint a jelenleg önálló, stratégiai fontosságú Dzsibuti a Vörös-tenger déli kijáratánál. Ez így kétségkívül komoly méretű államalakulat lehetne, az al-Shabaab mer nagyot álmodni. Csak hát ott van például maga Kenya, és rajta kívül Etiópia is, amellyel egyszer már vívott háborút Szomália Ogadenért, és csúnya vereséget szenvedett. Igaz, a másik oldal a nagy Szovjetunió támogatását élvezhette.

Figyelmébe ajánljuk

Miénk itt a vér

  • - turcsányi -

A papa mozija ez. Nem pont a formula hagyományos értelmében, sokkal inkább szó szerint. A hatvanas évek közepén az olasz anyakönyvi hivatal kigyűjtötte a Sergio keresztnevű polgárokat, s mindegyiket hatóságilag kötelezték arra, hogy spagettiwesterneket készítsenek.

Megszemélyesített dokumentumok  

„Boldog magyar jövőt!” – olvassuk a feliratot Chilf Mária kollázsán, ahol egy felvonuláson Lenin, Rákosi és Sztálin fényképét viszik a munkások és az úttörők, nyomukban a ledöntött Sztálin-szobor feje gurul egy tankkal a háttérben.

Építő játék

  • Kiss Annamária

Horváth Csaba rendező-koreográfusnak, a Forte Társulat művészeti vezetőjének színházában legalább annyira fontos a mozgás, mint a szöveg, nem csoda, hogy ezen az estén, a mozgásszínházas tempóhoz kevéssé szokott kőszínházas társulati tagoknak melegük van.

„Megeszi a kígyót”

Alighanem a magyar kultúrára korábban is jellemző, az utóbbi időben pedig mintha még erőteljesebben megjelenő befelé fordulás miatt lehet, hogy egy olyan jelentős életmű, amilyen Ladik Kataliné, egyszerűen nem találja meg benne a helyét – holott minden adott lenne hozzá.

Halk, mély morgás

Szentesen két bulltípusú kutya kijutott az utcára, halálra mart egy férfit és örök életére megnyomorított egy nőt. Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért a gazdára, akinek fogalma sem volt arról, mire képesek a házőrzői, és milyen nevelésre lett volna szükségük.

 

Hídpénz

„Az önkormányzat egy olyan fejlesztést kíván megvalósítani, hogy a Szárhegyet és a Vár­hegyet összekötnénk egy függőhíddal."

Az arany csillogása

Emlékszik még bárki is arra, hogy mikor volt az a „vizes” világbajnokság Budapesten, amikor a toronyugráshoz a Dunába húztak fel egy ménkű nagy tornyot, hogy az majd milyen jól fog mutatni a világmindenség összes televíziós készülékén?

Csak a szégyen

Egy héttel ezelőtt az ENSZ Közgyűlése elfogadta azt a határozatot, amely július 11-ét a srebrenicai népirtás emléknapjává nyilvánítja.

Feltétlenül, de nem mindenképpen

A németek sohasem fogják megbocsátani a zsidóknak Auschwitzot – hangzik egy ismert, vitatott eredetű bon mot. Mint sok más általánosításban, ebben is lehetett igazság, amíg maguk a tettesek és a nácikkal együttműködők értelmezték úgy bűneiket, hogy a végén valahogy mégis a zsidók legyenek a hibásak. Gyermekeik és unokáik azonban már elfojtás vagy kivetítés nélkül tekinthettek a népirtásra, és vonhatták kérdőre felmenőiket.

Szerelem és politika

„Ötvenegy éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Tánczos Gábor, az Országos Pedagógiai Intézet munkatársa, a Győrffy kollégium volt tagja, ismert publicista. A pedagógián kívül behatóan foglalkozott a NÉKOSZ történetével és a romániai magyar kultúrával.”

 

Előrehozott 2026

Olyan intenzitással történnek az események a magyar belpolitikában az utóbbi hónapokban, hogy immár komolyan felvethető: Orbán rendszerét akár a 2026-os általános választások előtt is le lehet váltani. Ideje hát gondolkodni ilyen forgatókönyveken is.