Salvini abszurdnak nevezte a Fidesz néppárti felfüggesztését

  • CD
  • 2019. március 21.

Külpol

Az olasz belügyminiszter védelmébe vette Orbánt, de nem vette át a Fidesz olvasatát, miszerint a párt maga kérte saját felfüggesztését.

Az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini, a szélsőjobboldali Liga párt vezetője az orbáni retorika szerint abszurdnak nevezte "Orbán Viktor felfüggesztését", mármint a Fidesz néppárti felfüggesztését, mert szerinte Orbán "népe jogait, jólétét, munkáját és biztonságát védi" – írja a Magyar Nemzet.

Salvini eszerint úgy értékeli a történteket, hogy a Néppárt függesztette fel a Fidesz tagságát. És bár lényegében ez is történt, a Fidesz kiharcolta, hogy az erről szóló határozatba foglalják bele, hogy mindez a Fidesz egyetértésével történt.

Mert a Fidesz úgy magyarázza a helyzetet, hogy valójában nem is a Néppárt függesztette fel a Fidesz tagságát, hanem a Fidesz önként függesztette fel saját tagságát a Néppártban.

Orbán nem lett Európa erős embere - A néppárti felfüggesztés 5 legfontosabb tanulsága

Nagyon bent akar maradni az EPP-ben, de ez egyre nehezebb lesz. Szerdán az Európai Néppárt közgyűlése lényegében egyhangú döntéssel felfüggesztette a Fidesz tagságát a pártcsaládban. Orbánék végső sorsáról azután döntenek, hogy egy háromfős „bölcsek tanácsa" jelentést készít arról, a Fidesz teljesítette-e Manfred Weber frakcióvezető három követelményét - a Juncker/Brüsszel ellenes kampány leállítása; annak elismerése, hogy károkat okoztak a Néppártnak; CEU jogi helyzetének rendezése -, és betartják-e az EPP alapértékeit.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.