Az új belgrádi határozat - melyre igennel szavazott majd' mind a 250 képviselő - lényegében megismétli az előző hasonló tárgyút, s megerősíti a tavaly elfogadott alkotmány e kérdésre vonatkozó preambulumát, mely szerint Kosovo Szerbia elidegeníthetetlen és szerves része.
De miért is volt szükség e kánikulai reprízre?
Legelőször is azért, mert az ország lakossága előtt demonstrálni kellett, hogy a nemzet egységes akaratával szemben az Ahtisaari-terv megbukott. (A tervről lásd: Félúton, Magyar Narancs, 2007. május 24.) Vojislav Kostunica kormányfő többször kiemelte pártjának, a Szerbiai Demokrata Pártnak (DSS) az óriási szerepét a nemzeti egység megteremtésében, míg Boris Tadic köztársasági elnök pártja, a Demokrata Párt (DS) államalkotó szerepét méltatta meleg szavakkal. Felzárkózott az ellenzéki Szerb Radikális Párt is (SRS), amelynek alelnöke, Tomislav Nikolic a vitában elégedetten állapíthatta meg, hogy a kormánykoalíció a radikálisok programját tette magáévá. Nikolic nem állt meg félúton: szerinte Szerbiának le kellene mondania az Európai Unióhoz való csatlakozásról is, s helyette egyértelműsítenie kell az oroszbarátságot; az SRS nyílt szakítást követel a Nyugattal, Szerbia legnagyobb ellenségével. (E gondolat egyébként Kostunicától sem idegen, a kormányfő legutóbb ama állításával keltett feltűnést, hogy Szerbia és Amerika háborúban áll egymással.) Érdekesség, hogy a "szerb egységet" vagy húsz évvel ezelőtt, ugyancsak Kosovo kérdésében egyszer már megteremtette Slobodan Milosevic: a körülmények azonban ma mások. Akkor Kosovo a jugoszláv államszövetség része volt, ma ENSZ-igazgatás alatt álló, Szerbiától független terület, amit Szerbia újra integrálni akar.
Belgrád ma
azt az autonómiát kínálja az albánoknak, amit 1989-ben Milosevic eltörölt. Ugyanakkor az új szerb alkotmány 182. szakasza nemcsak azt mondja ki, hogy Szerbia autonómiákat hozhat létre, de azt is, hogy - népszavazással - meg is szüntetheti őket. Ez restriktívebb szabályozás, mint a milosevici volt, amiből az is következik, hogy a Vajdaság jelen autonómiája szerfölött bizonytalan jogi talajon nyugszik.
Az albán fél eleve elutasítja a Kosovo "lényegi autonómiája" néven futó, bizonytalanul megfogalmazott javaslatot. Annál is inkább, mert Szerbia éppen a Vajdaságban szemlélteti államkoncepcióját. A szerbiai javaslat egyrészt a kosovói multikulturális értékek megőrzését hirdeti, másrészt Szerbiát nemzetállamként, a szerb nemzet és a többi polgár államaként definiálja. Ebbe a keretbe bajos lenne integrálni az albánokat. A júliusi határozat feltétel nélküli tárgyalásokat látna jónak, ugyanakkor az alkotmány pontosan kijelöli, hogy mit kérhetnek az albánok, és mit nem. Más megoldásról szó sem lehet. (A szerb parlament egyébként arra az alkotmányra hivatkozik, amit Szerbia polgárai referendumon fogadtak el, ám a kosovóiak közül csak a szerbek szavazhattak: az albánok fel sem kerültek a választók listájára.) A belgrádi ajánlat szerint a kisebbségek Kosovóban összehasonlíthatatlanul nagyobb jogokat élveznének, mint a Vajdaságban, márpedig ez kisebbségjogi szempontból dezintegrálja az államot. A parlamenti vitában az egyik képviselő a nemzetközi jogot védelmezve szállt síkra Szerbia területi integritásáért, ám szónoklatát "Éljen Nagy-Szerbia!" felkiáltással zárta (dörgő taps). Márpedig Nagy-Szerbia a csetnikmozgalom jelszava volt, amit 1944. január 27-én a Ba településen megtartott kongresszusukon fogadtak el. A kongresszus fő szónoka, Stevan Moljevic ügyvéd Nagy-Szerbiához csapta volna Dubrovnikot, Mostart, Karlovacot, Zadart, Sibeniket, Eszéket, Vinkovcit, Vukovart, Pécset, Temesvárt, továbbá Macedónia és Albánia jelentős részét. Miközben tehát az említett felszólaló Szerbia szuverenitását védelmezte, hat szomszédos állam szuverenitását sértette vérig. Mondhatnánk persze, hogy egy szélsőséges párt (amely egyébként a legnagyobb parlamenti párt) képviselőjének felelőtlen kilengéséről volt szó (ami ellen senki sem tiltakozott) - ám előzőleg a kormány javaslatára a szerbiai parlament úgy rehabilitálta a csetnik-mozgalmat, hogy el sem határolódott annak politikai programjától.
A belpolitikai célok mellett a régi-új parlamenti rezolúció külpolitikai üzenete az orosz partner tárgyalási pozícióját próbálja erősíteni. Az orosz diplomácia ugyanis csak ahhoz ragaszkodik, hogy a kosovói kérdést tárgyalásos úton, mindkét fél megelégedésére kell rendezni. Ám olyan javaslata nincs, amit mindkét fél elfogadna. Ez az álláspont elegendő mozgásteret biztosít Oroszországnak, és Szerbiában hosszú időre megerősíti az orosz befolyást. Ezt ünnepelték a parlamenti szónokok is. Kár volt lemondani - mondta egyikük - az orosz-belorusz-szerb államszövetség tervéről. A másik meg azt javasolta, hogy Belgrádban Vladimir Putyinról nevezzenek el egy sugárutat. Oroszország erősen érdeklődik a szerb olajipar és más nagyobb szerbiai ipari létesítmények privatizációja iránt: Kostunica szívesen fogadta az orosz üzletembereket. A gazdaságiaknál azonban fontosabb a politikai érdek. Putyin segítsége az orosz-amerikai ellentét kiéleződésekor érkezett, akkor, amikor egyre több vitás kérdés merül fel az EU és Oroszország között is. Ebben a konfliktusban Szerbia lehet az oroszok előretolt hadállása a kemény NATO-gyűrűben; s ez a fejlemény évtizedekre eldöntheti Szerbia állami és nemzeti identitását. Ez nemcsak az albánok számára riasztó távlat - a szerb nemzeten belül is új szakadást idéz elő.
Az orosz vétó miatt Ahtisaari terve (egyelőre) lekerült a napirendről, a "lényegi autonómiáról" szóló szerb tervet viszont nem lehet érvényesíteni, mivel a vonatkozó, 1244-es számú BT-határozat hatályon kívül helyezéséhez Washington beleegyezése is kéne. A patthelyzet nem jó sem Szerbiának, sem a kosovói albánoknak. Szerbiának azért nem, mert a kosovói szerbek lélekszáma radikálisan csökken, s az önmagát nemzetállamként meghatározó Szerbia morális érvei veszítenek súlyukból. Az ENSZ-igazgatás alatt élő Kosovo mindennapjai de facto a függetlenség jegyében telnek: visszatérni valami máshoz lehetetlen. Kosovo kérdésének megoldatlansága megfojtja a szerbiai demokráciát, csak a nacionalizmust gerjeszti. Ellehetetleníti a kosovói albán társadalom demokratizálódását, s ez megnehezíti az ott élő szerbek helyzetét is. A szerbiai diplomácia győzelmet látott az új haladékban, ám a győzelem mégis pirruszi.
A Biztonsági Tanács
a balkáni összekötő csoportot bízta meg a további, 120 napig tartó tárgyalások lebonyolításával. Az összekötő csoportot Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország, Németország, az Egyesült Államok és Oroszország alkotja. Egyiknek sincs vétójoga, ami azt jelenti, hogy Oroszország konstruktívabb szerepbe kényszerül, habár a végső döntés továbbra is a BT kezében marad. A kérdés most az, hogy 120 nap alatt sikerül-e a nagyhatalmaknak egyetértésre jutniuk. E nélkül Belgrád és Pristina álláspontja nem közelít egymáshoz, hiszen Belgrád feltételeit szigorúan kijelöli az új szerb alkotmány, Pristina szándékait pedig a közel egy évszázados tapasztalat. Belgrád nem hajlandó elfogadni az ellenőrzött függetlenséget, Pristina pedig hallani sem akar a Belgrád által felkínált "lényegi autonómiáról".
Vajon van-e harmadik lehetőség? Az egyik Kosovo felosztása lenne, amit Dobrica Cosic író, egykori államelnök, a "szerbség atyja" egy évtizeddel ezelőtt javasolt, s amit tavaly megjelent könyvében megismételt. Ezt azonban tiltja a jelenlegi szerbiai alkotmány. A Nyugat sem tartja kívánatosnak, de elfogadná, ha Belgrád és Pristina javasolná. A kosovói albánok nem tették le a voksot mellette, de ha mégis belemennének, akkor maguknak követelnék a jelenlegi dél-szerbiai albán lakta területeket, a Presevo-völgyet. (Erről lásd: Térképek a fejben, a szívben, Magyar Narancs, 2007. augusztus 2.) Ezt viszont a szerbek utasítanák el. Kiút lehetne a Kosovo felett gyakorolt uniós protektorátus, amelynek feltételeit a Szerbia és Kosovo közötti szerződés rögzítené, akár tíz vagy húsz évre is - addig, amíg a két fél az EU tagja nem lesz. Az összekötő csoportnak tehát csodát kell művelnie. Ha ez elmarad, vagyis a csoport ténykedése kudarcba fullad (amit ezúttal Oroszország sem engedhet meg magának), akkor Kosovo egyoldalúan kinyilvánítja függetlenségét, azaz az Egyesült Államok és Európa támogatásával Martti Ahtisaari tervét fogja megvalósítani.
