Dél-Szerbiában, a macedón határ felé autózva mint megannyi felkiáltójel, hófehér minaretek figyelmeztetnek: az ortodox többségű ország muszlimok lakta vidékén járunk. A hófödte hegyek lábánál fekvő csinos települések utcáin nappal is szinte csak férfiakat látni, kétségbevonhatatlan jeleként a nagyfokú munkanélküliségnek. A Presevo-völgyben túlnyomórészt albánok élnek (saját számításaik szerint 150-200 ezren) - egyre nagyobb elszigeteltségben. "Mi a kosovói albánokhoz tartozunk - mondja Presevo városának főterén egy lézengő fiatalember, Mevdud. - Kosovóval kötnek össze bennünket a családi kötelékek és a gazdasági kapcsolatok. Ha a tartomány végleg függetlenedik, semmi esélyünk sem marad itt a határvidéken." Ma még valamelyes megélhetési forrást jelent a kosovói Gjakovóba és Pristinába irányuló legális (és csempész)kereskedelem, de a helyiek tudják: ha Kosovo elszakad, a szerb állam felszámolja a kereskedelmi ingázást.
Megosztottak a helyi vezetők is. Egy részük - élükön a legutóbbi választásokon a belgrádi szkupstinába képviselőt delegáló Albán Koalícióval - Szerbiában keresné a boldogulás útját, s így Kosovo kiválását is ellenzi. A főleg fiatalok körében nagy támogatottsággal bíró vallási vezetők véleményét fogalmazza meg Emir, falusi mecsetelöljáró: "Hosszabb távon területcserében gondolkodunk." Ezután kifejti, hogy az észak-kosovói, főleg szerbek lakta - és ásványkincsekben gazdag - Kosovska Mitrovica környékéért cserébe a Presevo-völgyet csatolnák az albán Kosovóhoz. A lakosság többsége, amely az 1998-99-es kosovói válság idején támogatta a fegyveres gerillák, az UCK helyi osztagait, nem is tudja elképzelni, hogy a jövőben valamely albán államalakulat határain kívül maradjon.
Macedónia
A zaklatott Szerbia után Macedóniában csendesebb, de lehangolóbb kép fogad. A Jugoszláviából 1992-ben kivált kétmilliós ország a muszlim lakosság arányát tekintve Európában - Albánia és Bosznia után - a harmadik. A népesség 40 százalékát kitevő muszlimok túlnyomó többsége albán, akik a fővárosban, Szkopjében, valamint az ország Kosovóval határos északi és Albániával szomszédos nyugati és déli részén élnek.
Szkopjét elavult ipartelepek, szürke lakóépületek és - még a Balkánon is ritkaságszámba menően - lepusztult bádog- és sátornyomornegyedek övezik. Az oszmán kori óváros keleties hangulatot áraszt. A bazár kereskedői általában albánok, akik Isztambulból szállítják ide az árut. Egyikük, Ahmet felpanaszolja, hogy a muszlimok aránya még magasabb lenne, ha a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben nem vándorolt volna csaknem félmillió albán és török Törökországba - a titói államhatalom hathatós ösztönzésére. 'k és a Nyugat-Európában letelepedett egykori vendégmunkások pénzutalásai jelentik a túlélést a legtöbb család számára a nehéz gazdasági helyzetben.
A rövid, 2001-es albán-macedón mini-polgárháborút a nemzetközi nyomásra megkötött ohridi egyezmény zárta le. A macedón kormány módosította az alkotmányt, és az albánok arányos képviseletet kaptak a közigazgatásban meg az erőszakszervezetekben, továbbá a szkopjei parlamentben (szobranije); megnőttek az önkormányzatok jogkörei is. Az albánok lakta vidékeken kétnyelvű, macedón-albán feliratok jelentek meg. Az albán politikai pártok támogatják az ohridi egyezményt, a legnagyobb közülük, az Albán Demokrata Párt (PDSH) a jelenlegi kormánykoalíció tagjaként igyekszik elhessegetni a macedónok félelmeit. Vezetője, Arben Xhaferi többször kinyilatkoztatta: az albánok többnemzetiségű, multikulturális hazában gondolkoznak. A PDSH - a kormány többi tagjával együtt - elsőként üdvözölte a kosovói helyzet rendezésére született Ahtisaari-tervet, amely többek közt azt is kimondja, hogy a független Kosovo nem egyesülhet más, albán többségű vidékekkel.
Az albán részvétel a macedón politikában azonban kevéssé nyűgözi le Lukmant. Lukman a macedóniai albánok szellemi központjának tartott iparváros, Tetovo mufti-hivatalában dolgozik, és úgy látja, a macedón nacionalizmus és az ortodox egyház nyomása mit sem csökkent. De nem elégedett a sajátjaival sem. "A befolyásos politikai posztokon lévő albánok nem képviselik népük érdekeit, csak a saját hasznukat keresik" - panaszolja Lukman. A fiatalok az albán identitás másik része, az iszlám felé fordulnak. "Számos macedóniai albán tanul közel-keleti országokban" - dicsekszik Lukman, hozzátéve, hogy velük együtt megjelent egy új probléma is: "Többen a szélsőséges vahabita tanításokkal felvértezve térnek vissza, feszültséget keltve a helyi, türelmes vallási irányzatok között." Ez az underground iszlám mind nagyobb teret hódít a macedóniai albánok körében. A kilencvenes évek elején, az egykori Jugoszlávia széthullásakor távozó, s a Közel-Keleten újraszocializálódott fiatalok mára középvezetői pozíciókat foglalnak el.
A macedóniai iszlám főhatóság, a Mesihat vezetője, az albán Haxhi Sulejman Rexhepi főmufti viszont elveti a lépten-nyomon felmerülő határváltoztatási követeléseket, s azt hirdeti, hogy a balkáni muszlimok vallási-kulturális együttműködése határokon át is lehetséges. A macedóniai iszlám amúgy is sokszínű: az albán egyetemmel is rendelkező Tetovo egyben a macedóniai bektasi dervisek központja is. A síita inspirációjú iszlám misztikus rend, amely az oszmán birodalom katonai vezetőségében fontos szerepet játszott, 1925-ös törökországi feloszlatása után Albániába helyezte központját, s a kommunista éra hivatalos ateizmusa ellenére megőrizte befolyását Albániában és a környező országok albán kisebbségeinek körében. Mehmet, a tetovói Harabati Baba tekke - derviskolostor - rendszeres látogatója, a tavaly elhunyt mester, Baba Tahir Emini tanítványa szerint a bektasi rendnek még az erősen szekularizált albán társadalomban is sok követője van. A bektasiak fontos szerepet játszanak az iszlám és az albán nemzeti érzés erősítésében minden albán közösség életében a Balkánon.
A Szkopje fölötti hegyen a múlt század kilencvenes éveiben emelt hatalmas fémkereszt magasodik. A város és környékének albánjai szerint a jelkép őrként tekint le rájuk.
Albánia, Montenegró
Miként a dél-szerbiai albánok számára a kosovói csatlakozás, úgy a Macedóniában élőknek az Albániához tartozás jelenik meg, ha politikai álmot látnak. Szélsőséges nacionalisták pedig minden albán egy országban való egyesítésében gondolkodnak. Miként a dinamikusan átalakuló, színes mediterrán várossá változó főváros, Tirana főterén az Ethem bej mecset előtt Shekip Lezha vallásjogprofesszor fejtegeti, az egy államban egyesítés gondolata megosztja az albánokat. A Balkánon beszélt két nagy dialektus szerint megosztott albánok déli csoportja, a Shkumbin folyótól (Tiranától) délre Albániában, Dél-Macedóniában és Észak-Görögországban élő toszkok hagyományosan nem hívei a Nagy-Albánia-eszmének. Közülük kerültek ki Enver Hoxha és a kommunista vezetők, ma pedig a baloldali politikusok nagy része. A másik csoport, a gegek Észak-Albániában, Macedóniában, Montenegróban és Kosovóban élnek. A gegek körében, akik Albániában hagyományosan jobboldaliak, erősebben meggyökeresedett a Nagy-Albánia-gondolat.
A rendszerváltás előtt azonban Európában egyedülálló módon a "határon túli" albánok nem vágytak egyesülni az Enver Hoxha-féle diktatúrában, sokkal rosszabb gazdasági körülmények között élő anyaországgal. "Mára azonban lassan változik a helyzet" - magyarázza Lezha. Albánia soha nem látott gazdasági fellendülést él át, nagy infrastrukturális projektek és turisztikai beruházások valósulnak meg, átalakul a bankszektor, hódítanak a multik. Mindez vonzóvá teheti az anyaországot a függetlenedő, ám gazdaságilag szétzilált Kosovo és a gazdasági recesszióban élő, etnikailag-vallásilag is elnyomott macedóniai albánok számára. A kosovói albánok, csakúgy, mint a dél-szerbiaiak és macedóniaiak egy része északi geg - ők könnyebben megnyerhetők Nagy-Albánia eszméjének. Kosovóban az egyesítés generációs probléma is: a jugoszláv érában szocializálódott idősebbek és középkorúak mély gyanakvással - és kimondott vagy titkolt lenézéssel - viszonyulnak az anyaországhoz. Közülük számosan éltek hosszabb ideig Nyugaton (mindenekelőtt a hetvenes-nyolcvanas évek nosztalgikus emlékeket keltő NSZK-jában), az albániaiakat szegény testvérnek tartják, nem közösködnének velük. Ugyanakkor a milosevici években felnövő, háborútól, munkanélküliségtől sújtott, a lakosság többségét kitevő fiatal generáció jobban enged a nacionalizmus és az iszlám mind erősödő hívó szavának. Lezha professzor is ekképp vélekedik: "A nacionalizmus és az iszlám együttes erővel segítheti a nemzet egyesítését."
A "határon túli albánok" legkisebb csoportja Montenegróban él. A lakosság 10 százalékát kitevő albánok központja a szépen karbantartott, idegenforgalmi beruházásokat vonzó tengerparti Ulcinj. Hamit, a város egyik mecsetjének imámja mindezek ellenére elégedetlen. "A lakosság 85 százaléka albán és muszlim. Itt a kettő egymástól elválaszthatatlan - mondja. - Ulcinj és környéke az albán nemzet része, és mi bízunk abban, hogy ez valamikor a határokat illetően is realizálódik." A fiatal imám évekig Jordániában tanult. A vallási közösséget irritálják a tengerparton és a városban feltűnő "hiányos ruházatú" turisták - emeli fel a mutatóujját. "Ezért a városért a fiatal albán nacionalista mozgalom véres háborút vívott a múlt század eleji Balkán-háborúkban. Mártírjaink vére is kötelez, hogy egyszer valóra válthassuk az álmukat és csatlakozzunk az anyaországhoz" - folytatja, miközben a mecset előtt fogadja az imára érkező - főleg fiatalok közül kikerülő - híveket.
Amikor a bosnyákok lakta szerbiai Szandzsák központjában, Novi Pazarban a kevés szerb kávézó egyikében az albánokra terelődik a szó, Petar, a tulajdonos hosszasan töpreng: "A Balkánon három kemény nacionalista nemzet van. Ezek közül kettő, a szerb és a horvát már kiegyezett egymással. A horvátok győztesnek érezhetik magukat, a felosztásban a saját országuk mellett befolyást szereztek Bosznia nagyobb részén. A szerbek csaknem mindent elvesztettek. Hátravan a még kielégítetlen albán nacionalizmus. Ha ők is megkapják, amiről álmodoznak, nekünk semmi sem marad. És akkor nem lesz veszítenivalónk..." - teszi hozzá, és a hangja nem sok jót sejtet.
