Szijjártó: Ukrajna ne várjon támogatást, míg nem rendezi a magyar iskolák helyzetét

  • narancs.hu
  • 2023. május 12.

Külpol

A külügyminiszter attól tart, hogy szeptemberben bezárják ezeket az oktatási intézményeket Ukrajnában.

Továbbra is háborús hangulat uralkodik az Európai Unióban, a tagállamok "egyfajta izgatott önelégültségbe" lovalták bele magukat a fegyverszállítás ügyében, további katonai támogatás mellett érvelnek, erről beszélt Szijjártó Péter az európai uniós külügyminiszterek informális tanácsülésének szünetében pénteken Stockholmban. Mint a 444 írja, a külügyminiszter miután felmondta kötelezőt (a magyar kormány békepárti és azonnal tűzszünetre van szükség), felhívta a figyelmet, hogy az új törvények értelmében idén szeptembertől nem működhetnek tovább a jelenlegi formájukban a magyar tanítási nyelvű iskolák Ukrajnában.

Szijjártó kijelentette: "A magyar nemzeti közösség jogait eddig is súlyosan sértették Ukrajnában, de ez olyan példátlan jogsértés lenne, amely európai reakcióért kiált. (.. .) Természetesen ezt a helyzetet nem igazán kívánja tudomásul venni az európai külügyminiszterek társasága. Úgy csinálnak, mintha ez nem létezne, mintha nem hallanák, pedig folyamatosan hallják, mert mi ezt folyamatosan mondjuk.”

A magyar külügyminiszter elmondása szerint

Ukrajna miniszterelnök-helyettese korábban megígérte, hogy hamarosan találkoznak és megvitatják a helyzet megoldásának lehetőségeit, de ez azóta sem történt meg.

Szerinte "az ukránok nyilvánvalóan arra játszanak, hogy hamarosan eljön szeptember elseje, és akkor ezeket az iskolákat be kell zárni."

"Nagyon nehéz szerintem úgy Magyarországtól elvárni bármifajta további támogatást vagy bármifajta áldozatot, amit még kell nekünk hoznunk ebben a háborúban, hogy közben a magyar nemzeti közösség számára az iskolák működtetését lehetetlenné teszik szeptember elsejével" – tette hozzá Szijjártó.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.