Szlovák plágiumbotrány: a miniszterelnök beismerte, hogy lopott

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. július 17.

Külpol

Pontosabban: "másolt". De nem készül lemondani.

A szlovák parlament elnökét és az oktatásügyi minisztert az elmúlt napokban ért plágiumvádak után, ugyancsak diplomamunkája miatt csütörtökön plágiumgyanúba keveredett a szlovák kormányfő, Igor Matovic is. A miniszterelnök reakciójában elismerte, hogy tanulmányai során "másolt", és elnézést kért ezért, de jelezte, hogy egyelőre nem készül lemondani.

Matovic diplomamunkáját csütörtökön ugyanaz a Denník N szlovák liberális lap minősítette plágiumnak, amely korábban a házelnök és az oktatásügyi miniszter szakdolgozatairól is ezt írta. A lap állítása szerint Matovic – aki az adórendszerről írta a szakdolgozatát – csak a 79 oldalas dolgozat első két oldalát írta, a többit két másik publikációból másolta ki.

A szlovák kormányfő közösségi oldalán reagált a szakdolgozatáról nyilvánosságra hozott állításokra. Azt írta: minden olyan tisztességes diáktól elnézést kér, aki tanulmányai során nem csalt. Beismerte: ő tanulmányai során "másolt", és úgy fogalmazott: "nyilván el kellene veszítenie egyetemi címét."

"Őszintén nem sejtem, hogy 22 évvel ezelőtt a diplomamunkámban valakit nem idéztem, és ez mennyi volt. Ha így van, (ha) elloptam valamit, ami nem az enyém volt, akkor ebben az ügyben gyakorlatilag tolvaj vagyok, ami szomorú, és biztosan nem dicséretes" – idézte a TASR közszolgálati hírügynökség Matovic Denniknek adott nyilatkozatát.

A közösségi oldalán közzétett állásfoglalásában Matovic közölte: nem mond le kormányfői posztjáról, csak amikor "már a választások előtt az embereknek tett valamennyi ígéretét teljesítette".

A Matovicot ért plágiumvádakra a szlovák pártok eddig különbözőképpen reagáltak: a négypárti szlovák kormánykoalíció legkisebb pártjának, a liberális Emberekért (Za ludí) alelnöke, Juraj Seliga "szörnyű szégyennek" minősítette az esetet, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) úgy nyilatkozott, hogy párton belül még tárgyalniuk kell a számba jöhető lehetőségekről. Az Irányból (Smer) kilépett és új párt létrehozását bejelentő – Peter Pellegrini volt miniszterelnök köré csoportosuló – képviselők egyik vezetője, Richard Rasi viszont Igor Matovic azonnali lemondását követelte.

Figyelmébe ajánljuk

Ping és Pong

A pingpong egy végtelenül kedves játék – legalábbis a filmeken. Ezt játszotta Forrest Gump, ezzel viccelődött a Szerva itt, pofon ott, vagy épp Michael Tully 2014-es felnövéstörténete, a Ping Pong Summer is, de képes volt még a két Koreát is egyesíteni a Ko-ri-a (As One) című 2012-es sportfilmben.

Leszármazottak

A mester legutóbb éppen tíz éve készített értékelhető játékfilmet (Paterson), a 2019-es A holtak nem halnak meg című bűnrossz zombikomédiára pedig boruljon a feledés jótékony homálya.

Kukac a pürében

Száznál is több verset tartalmazó új kötetében a szerző nem arról számol be, hogy mi történt vele a hosszú csend alatt, a szövegek ezúttal inkább azt mutatják meg, hogy az elmúlt tizenöt év alatt az élet dolgai akár új minőséget is kaphattak.

Magyar pikareszk

Az ’56-os forradalom rövidre szabott történetének ikonikus figurájáról ez idáig még nem jelent meg átfogó, alapos, friss kutatásokon alapuló történeti biográfia.

„Borzasztó állapot”

Schaár pályája még a művész életutakhoz képest is szabálytalanabbul alakult: egészen fiatalon felfigyeltek rá – csodagyereknek tartották –, de aztán több megtorpanás után túl a hatvanadik életévén, az avantgárd jegyé­ben fogalmazódott újra a művészete, hogy végül a térinstallációival átlépjen a szobrászat hatá­rain. A művész halálának ötvenedik évfordulóján nyílt emlékkiállítás külön érdekessége, hogy a kiállítótértől néhány száz méterre állt egykor Schaár Erzsébet szülőháza, később Vilt Tiborral közös otthona és műterme.

Nem a nyúl viszi

Funtek Frigyes valóságos filmsorozatot rendezett már Zalaegerszegen: az Augusztus Oklahomában volt a kezdet, azóta színpadra állította A király beszédét és az Életrevalókat, most pedig a Hétköznapi mennyország című Kay Pollack-film színpadi változata került sorra.

Disznóláb

Magyarország külügyminisztere, Szijjártó Péter múlt pénteken a hivatalában fogadta Bondár Anna teniszezőt, aki azért érdemelte ki e megtiszteltetést, mert előtte kedden a kolozsvári Transylvania Open teniszversenyen nem fogott vele kezet legyőzője, az ukrán Olekszandra Olijnikova.

A Balkán Ukrajnája

Miközben Ukrajna EU-csatlakozásáról ádáz viták dúlnak, Brüsszelben eldöntött tényként kezelik Montenegró 2028-as, de legkésőbb 2029-es csatlakozását. Az ország kicsi, és csak 620 ezren lakják, emiatt különösebben nem zavar senkit, és a felvételükkel üzenni is lehet a Balkán többi részére: nektek is sikerülhet, ha tesztek érte. De miért kell, hogy Montenegró mielőbb az EU tagja legyen, és mi köze van ehhez Szerbiának?

„Orbán kora akkor is velünk lesz”

Dolgozott Csurka Istvánnal, és ott volt a Fidesz kampányaiban is. A jobboldali közeg ismerőjeként állítja: látszik ugyan az erózió a kormánypárt környékén, de még egy választási vereség sem biztos, hogy véget vet Orbán állammodelljének.

Néma helyett bűnös

Csaló váltja az eddigi semmittevő szószólót – háborog a hazai román nemzetiség egy része. A költségvetési csalás miatt jogerősen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Tát Margit méhkeréki fideszes polgármester lehet az áprilisi nemzetiségi voksolás után a magyarországi románok parlamenti szószólója.