A konkrét összefüggések persze változnak, így a fenyegetőzések súlyának, komolyságának megítélése sem állandó - ami nem függ össze feltétlenül az indulatos szóbeli támadások durvaságával. Ez utóbbi tekintetben egyébként Phenjan már-már fokozhatatlan csúcsteljesítményt nyújt: nemcsak Dél-Koreát fenyegeti támadással, hanem az Egyesült Államokat is, azokra a szovjet minta alapján továbbfejlesztett ballisztikus rakétákra hivatkozva, amelyekkel amerikai célpontokba is képes - úgymond - atomtöltetet eljuttatni. Ezt egyébként a hírszerzési adatok alapján kétségbe vonják, viszont Dél-Korea mellett Japán, sőt talán a csendes-óceáni amerikai támaszpont, Guam is már a veszélyzónán belül van. Ezért is telepít most Washington az utóbbi helyszínre egy rakétaelhárító rendszert, amelynek a beüzemelését eredetileg későbbre tervezték, Izrael védelmére. Az amerikai hadsereg Dél-Koreában közvetlenül is jelen van, és az észak-koreai fenyegetőzések szigorú nyilatkozatokkal történő elutasítása már csak azért is fontos, mert nemcsak Phenjannak, hanem a globális ambíciókat tápláló Pekingnek sem árt látnia, hogy Washington szükség esetén megvédi a szövetségeseit.
Kim Dzsong Un utat mutat
Fotó: Europress Fotóügynökség
Kim Dzsong Un emelt hangú fenyegetőzéseit (amelyekről azt is megjegyzik a phenjanológusok, hogy mindig egy feltételezett támadásra adott válaszként fogalmazódnak csak meg) általában az észak-koreai diktátordinasztia folytatójának fiatal korával is magyarázzák (kb. 30 évesnek gyanítják). Az okoskodás szerint így oszlatja el az idős tábornoki kar kétségeit vezetési képességeivel szemben. Másrészt az is oka lehet az emelt hangnak - amelynek az ingerültségét egy februári atomrobbantást követő ENSZ-embargó, valamint a nemrég hivatalba lépett új dél-koreai államfő (az első nő az ország élén), Pak Gun Hje határozott hangú nyilatkozatai is fokozhatták -, hogy a külvilág már nem reagál kellő aggodalommal a megszokott fenyegetésekre. Vagyis nem olyan egyszerű már eljutni a tárgyalások egy újabb köréig, amelyben aztán különféle - főleg gazdasági - engedményekért cserébe Észak-Korea nagylelkű engedményeket tehet, amíg ismét föl nem rúgja kényére-kedvére az aktuális megállapodást. Elhangzott olyan vélemény is, hogy a tét emelésének új trükkje ez a (tudatosan) habókos vagdalkozás, amely Kim Dzsong Un ki- (vagy be)számíthatatlanságának benyomását kelti, kiváltva azt a félelmet, hogy túllő a célon, és tapasztalatlansága következtében (szemben az apjával, Kim Dzsong Illel, akinek a diplomáciai képességeit némely ellenfele is elismerte - más kérdés, hogy jogosan-e) valódi háborús veszélyt idéz elő. Dél-Korea - legalábbis ezt mondta Pak Gun Hje - bármiféle északi fegyveres provokációt hasonló erejű ellencsapással torolna meg, és innentől kezdve már a legborzalmasabb forgatókönyveket lehet elképzelni egy komolyabb, Szöul elleni támadásig (a dél-koreai fővárost úgy 50 km választja el a fegyverszüneti demarkációs vonaltól). Azzal viszont az északiaknak is tisztában kell lenniük, hogy hatalmas (több mint egymillió katonából álló) hadseregük a kellő technikai fejlettség és tartalékok híján végső soron vereséget szenvedne, ha idáig fejlődne a konfrontáció.
A helyzet elmérgesedésének egyik látványos jele a készongi közös ipari park bezárása. Készong a határ északi oldalán fekszik, a létesítmény pedig tíz éve jött létre, nagyrészt dél-koreai tőkével. Az együttműködési projekt születésében szerepet játszottak a német újraegyesülés gazdasági nehézségeinek tapasztalatai. Szöul, amely minden reménytelenség ellenére fenntartja az egyesülés opcióját, felmérte, hogy a rettenetesen elmaradott Észak-Koreát, ahol - főleg vidéken - erőgépek, szállítóeszközök híján még mindig emberi erővel végzik a legtöbb munkát, igen nehéz lesz egy szintre hozni a prosperáló Déllel. Érdemes tehát mielőbb elkezdeni az átalakítást - gondolták, és sikerült is elérni, hogy 2012-ben már több mint ötvenezer észak-koreai munkás dolgozott 123 textil- és ruházati ipari, autóalkatrészeket, illetve félvezetőket gyártó cégnél. Phenjan most elzárta a területet a déliek elől, a legfrissebb hírek szerint pedig már haza is küldték az ipari parkban dolgozókat. Ha végleg bezárják Készongot, az az északiak számára komoly érvágás, ami a valutabevételeket illeti. Ennek fölemlítését azonban méltóságuk megsértésének tekintik. De veszít a Dél is, főleg a szöuli kormány, amelynek több százmillió dollárnyi biztosítást kellene kifizetnie a komplexumba beruházó vállalatoknak. Megjegyzendő viszont, hogy Kim Dzsong Un a múlt héten újból azt a Pak Pong Jut nevezte ki miniszterelnökké, akit az apja 2007-ben azért váltott le, mert óvatos gazdasági reformintézkedései túl sok külföldi (konkrétan: kínai) ötletet alkalmaztak. Miközben kifelé a háborús jelszavak jellemzik Észak-Koreát, bent külföldi - a minap például német - tárgyalópartnereket fogadnak, akik előtt együttműködési lehetőségeket villantanak fel - megjegyezve persze, hogy a honvédelem most elsőbbséget élvez. Általános nézet, hogy a nómenklatúra hallani sem akar változásokról. Ha Kim Dzsong Unt netán érdeklik az országában tapasztalt nyomorúságos közállapotok és orvoslásuk lehetőségei, magyarán a gazdaság, nem nagyon tehet mást, mint hogy más területeken a kedvükre tesz. De ne menjünk ennyire messzire, hiszen valószínűbb, hogy a megszokott zsaroló diplomácia hagyományának követőjét kell látnunk Kim juniorban.
