Talált az FSZB egy másik ukrán gyanúsítottat is a Dugina-gyilkosság ügyében

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 29.

Külpol

A szolgálat szerint az ügy második gyanúsítottja Bohdan Ciganenko, egy ukrán szabotázs- és terroristacsoport tagja.

Azonosított az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) egy ukrán állampolgárságú férfit, aki a gyanú szerint a korábban meggyanúsított ukrán Natalja Vovkkal együtt készítette elő Darja Dugina orosz újságíró meggyilkolását – közölte hétfőn a szakszolgálat közkapcsolati központja a TASZSZ hírügynökséggel.

Az FSZB szerint az ügy második gyanúsítottja, az 1978-as születésű Bohdan Ciganenko, egy ukrán szabotázs- és terroristacsoport tagja, július 30-án Észtországon keresztül érkezett Oroszországba, ahonnan egy nappal a Dugina-gyilkosság előtt távozott. A tájékoztatás értelmében Ciganenko hamis rendszámtáblákkal és egy létező kazah állampolgár, Julija Zajko nevére kiállított dokumentumokkal látta el Vovkot. Ciganenko és Vovk egy délnyugat-moszkvai bérelt garázsban robbanószerkezetet szerelt össze.

Az FSZB közölte, hogy folytatja a Darja Dugina meggyilkolásában részt vevő személyek azonosítását, amelyet az orosz hatóság szerint az ukrán különleges szolgálatok szerveztek. A szolgálat szerint a térfigyelő kamerák dokumentálták, hogy Vovk személyesen figyelte meg Duginát a Moszkva közelében augusztus 20-án megtartott Tragyicija fesztivál parkolójában. Miután meggyőződött róla, hogy Dugina a gépkocsiján elhagyta a fesztivált, Vovk követte és felrobbantotta őt, majd Észtországba távozott.

Dugina augusztus 20-án este vesztette életét, amikor autójában pokolgép robbant a mozsajszki autópályán, a Moszkva megyei Ogyincovo járásban lévő Bolsije Vjazemi községnél. Az FSZB augusztus 22-én közölte, hogy feltételezett gyilkosát az ukrán állampolgárságú Natalija Vovkban azonosították.

Az orosz nyomozóhatóság több emberélet veszélyeztetésével elkövetett emberölés címén indított eljárást. Az áldozat apja Alekszandr Dugin orosz filozófus és közéleti szereplő, az új-eurázsiai, szláv-türk összefogást szorgalmazó filozófiai és politikai irányzat megteremtője, az "orosz világ" ideológusa. A Nyugaton ultranacionalistának minősített, a Krím annektálását és az Ukrajna megtámadását is támogató Dugin 2015 óta egyebek között amerikai, kanadai és ausztrál szankciós listán szerepel, és hasonló intézkedéseket léptettek életbe a lánya ellen is, aki rokon eszmeiséget vallott.

Az ukrán kormány tagadta, hogy köze lenne a terrorcselekményhez. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő rámutatott, hogy az "Ukrajna ellenségeit" listázó Mirotvorec (Béketeremtő) ukrán nacionalista szervezet honlapján Dugina a "likvidálva" kategóriába került.

Ilja Ponomarjov volt orosz parlamenti képviselő augusztus 21-én Kijevben nyilatkozva azt állította, hogy a merényletet a szélesebb közönség számára eddig ismeretlen orosz "partizánmozgalom", a Nemzeti Köztársasági Hadsereg követte el. A 2019 óta ukrán állampolgár Ponomarjov szerint a szervezet a Putyin-rendszer megdöntésére törekszik, és további politikai gyilkosságokra készül a Kreml politikáját támogató személyiségek ellen.

(MTI)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.