A fertőzötteket szokatlanul gyorsan elpusztító Ebola-vírust 1976-ban fedezték fel Nyugat-Afrikában, a mai Kongói Köztársaság területén (a részleteket lásd: Nyomában a halál, Magyar Narancs, 2014. április 10.), ahol az általa kiváltott halálesetek igen magas (88 százalékos) arányával kitűnt kór még közel negyven évig várt, hogy egyszeri fertőzésláncolatból járvánnyá szélesedjen. Ennek során emberek által elfogyasztott főemlősök húsában is megjelent, illetve felbukkant a tápláléklánc ennél eggyel alacsonyabb lépcsőfokán, például a gyümölcsevő denevérek szervezetében.
A kiteljesedésig azonban csak idén jutott el a járvány: már közel 3500 ember halálát okozta Guineában, Sierra Leonéban, Libériában és – kisebb részben – Nigériában.
Maga a betegség – amint erről idézett cikkünkben már beszámoltunk – a kezdeti szakaszban hirtelen felszökő lázzal, gyengeséggel, izomfájdalommal jár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) leírása szerint, amely a következő fokozatra már hányást, hasmenést, esetenként külső és belső vérzést jelez előre. Magát a fertőzést leginkább egy, már a vírust hordozó személy testnedveivel való érintkezés válthatja ki, de akár a fertőző környezet is. Terjedése és a betegek életkilátásai szempontjából igen hátrányos, hogy a járvány olyan országokat sújt, amelyek az egészségügyi ellátottság és általában véve az életszínvonal területén katasztrofális helyzetben vannak. Sierra Leonéban és Libériában pár éve még a lehető legkegyetlenebb polgárháború dúlt, és Guinea is a világ szegényházai közé tartozik. A BBC által megkérdezett Sierra Leone-i mezőgazdasági miniszter szerint a vírus hatására a gazdaság teljesítménye 30 százaléknyit zuhant, minthogy a lakosság 66 százaléka paraszti munkát végez. A járvány miatt rendőrök és katonák által ellenőrzött útakadályok fékezik a lakosság szabad mozgását, ezzel pedig a munkaerő és a termékek helyváltoztatását. De sokan maguktól menekülnek el a leginkább fertőzött vidékekről.
A szomszédos országokban nem annyira reménytelen a helyzet, mint Sierra Leonéban, ahol az állítólag messzemenően indokolt korlátozó intézkedésekről sejteni lehet, hogy belátható időn belül élelmiszerhiányhoz és dráguláshoz vezetnek. Guineában és Libériában a bányászat a gazdasági fejlődés fő hajtóereje. A nemzetközi bányatársaságok vezető külföldi alkalmazottaikat elküldték a veszélyzónából, aki maradt, az szabadságra mehetett. Ugyanakkor a társaságok javára írható, hogy adományokkal segítik az Ebola terjedését akadályozó programokat.
A járvány kilátásait illetően nagy a bizonytalanság, és nem igazán lehet tudni, meddig szedi az áldozatait. A bizakodó előfeltevések szerint pár tízezer áldozata lesz majd összességében a vírusnak. A borúlátók szerint viszont messze az egymillió fölé is kúszhat ez a szám. A megelőzés intenzitása, szervezettsége akár segíthet is valamennyit, csak hát ebbe is bezavar a betegség igen gyors kifejlődése az első szimptómák megjelenése után, amelyekre viszont három hetet kell várni. A másik nehezítő tényező pedig az, hogy a gyógyulást követően – nem ritkák az ilyen esetek sem – az egykori beteg még heteken át fertőz, és ez alatt az idő alatt az eredetileg fertőzött rengeteg további emberrel léphet kapcsolatba.
A helyzetet súlyosbító tényezők közé tartozik az egészségügyi személyzet szűkössége az érintett országokban. Libériában például 51, Sierra Leonéban – a hatmilliós lakosság mellett – összesen 136 orvos dolgozik. A helyzet még romolhat is, hiszen a betegekkel kapcsolatba kerülő egészségügyiek a leginkább veszélyeztetett csoporthoz tartoznak.
Az elmúlt egy-két hét folyamán a világ több vezetője is haladéktalan lépéseket sürgetett az Ebola elleni küzdelem sikere érdekében. Az Egyesült Államok háromezer katona Libériába küldését határozta el, Afrikai területen Szomáliában hajtottak végre az amerikaiak ekkora hadműveletet – és amint emlékszünk, nem volt benne sok köszönet. Elsősorban kórházakat építenek, hogy a felgyógyult, de még fertőző betegek ne keveredjenek az egészséges lakossággal. Ezenfelül légihíd is létesül a szükséges árucikkek behozatala céljából.
Érdekes módon Afrikán kívül a betegség önmagától nem terjed, csak úgy, hogy behozzák például az európai országokba érkező afrikaiak, akiknek mindeddig itt is sikerült felgyógyulniuk.
