Esernyős forradalom Hongkongban

Köss egy sárga szalagot a hajtókádra!

  • Pálos György (Honkong)
  • 2014. november 9.

Külpol

Az átlagos hongkongi ember mindig visz magával esernyőt – vagy mert esik az eső, vagy mert süt a nap. A könnygázzal szembeni alkalmazás új távlatokat nyitott e hétköznapi tárgy használatában. Forradalom élőben: a helyszínről jelentjük.

2014. szeptember 29-én, hétfőn Hongkong lakossága különös hírekre ébredt. A rendőrség éjszaka – korábban sosem tapasztalt – erőszakot alkalmazott a békésen tüntető diáksággal szemben. A hír óriási megütközést keltett, mondhatni, traumatizálta a közvéleményt. Az emberek az élet különböző színterein próbálták felidézni, megérteni az okokat: hogyan lehetséges az, hogy a mi rendőrségünk a mi gyerekeinkre támadt könnygázzal, gumibotokkal? És miért állítottak elő fiatalokat, ha csak órákra is, a rendőrségen? A közvélekedés szerint a gyerekek csak éltek a jogukkal, a szólá­s­szabadság jogával, és nem viselkedtek ellenségesen. A rendőrség akciója ezzel szemben aránytalan és agresszív volt, s nem is lehetett más célja, mint színtiszta provokáció – gondolta az utca embere.

Hongkongban elég izgalmasra sikeredett ez a nyár. A július elsején (a visszacsatolás évfordulóján) tartott szokásos, civil szervezetek felhívására megrendezett felvonuláson szokatlanul hatalmas tömeg verődött össze. A Victoria Parkból a központ felé tartó mintegy félmillió ember, akit néhány erőteljes felhőszakadás és némi rendőrségi kellemetlenkedés sem tántorított el céljától, talán először tapasztalhatta meg, hogy repedezik a társadalmi stabilitás egy-két alappillére. Egyrészt a rendőrség, mely alapvetően polgárbarát, azaz együttműködik a civilekkel, és partneri viszonyban végzi a munkáját, most mindent elkövetett, hogy a felvonulók ne érjék el a céljukat. Felesleges forgalomkorlátozásokkal akadályokat gördítettek a tömeg elé, s így a korábban 3-4 órásra tervezett demonstráció 7-8 óráig is eltartott. Mindeközben kisebb-nagyobb provokációk is előfordultak, néhányan az éjszakai órákban megpróbálkoztak középületek elfoglalásával – követve a 2013-ban alakult Occupy Central mozgalom stratégiáját –, így a híresen polgárbarát rendőrség úgy 500 embert be is gyűjtött. Másrészt a városvezetés a mérvadó sajtóval összhangban csupán néhány tízezerre becsülte a tüntetésen részt vevők számát, ami jelentős kételyeket ébresztett a közösségben akár a politikai vezetés intenciói, akár a sajtó elfogulatlan működésével kapcsolatban.

A pekingi vezetés augusztus utolsó napjaiban közölte a hongkongiakkal, hogy a város a Kínai Népköztársaság része, ezért joga és felelőssége segítenie a demokratizálódási folyamatot. Azaz engedélyezi a szabad választásokat 2017-ben – a jelöltállítás jogát (3 fő kiválasztását) azonban magánál tartja. A hongkongiak árulásnak és fenyegetésnek érezték a kínai politikai vezetés e kinyilatkoztatását. Különben is C. Y. Leungot, a jelenlegi városvezetőt már addig is sokan tartották kínai (értsd: kommunista) ügynöknek, aki titokban Hongkong teljes behódolását készíti elő.

A diákszervezetek szeptember második felében sztrájkot hirdettek, amelynek társadalmi elfogadottsága eleinte vegyes volt, sokan nem is vettek részt az akciókban. Ám a vasárnapi rendőri erődemonstráció radikálisan megváltoztatta a közfelfogást. Ama szeptember végi hétfőn a fiatalok vezetésével tüntetők lepték el a város néhány stratégiailag fontos pontját, barikádokat állítottak a főútvonalakon – az Occupy Central mainstream mozgalommá lett –, s még éjszakára sem mentek haza. Ezzel kezdetét vette Hongkong újkori történelmének legnagyobb szabású tömegmegmozdulása, az esernyős forradalom.

 

Nehéz eső jön

Az átlagos hongkongi ember mindig visz magával esernyőt – vagy azért, mert esik az eső, vagy azért, mert süt a nap. A szokásos napi úti felszerelés tehát: okostelefon, tablet, mp3-lejátszó, esernyő, de ma már a védőszemüveg is a csomag része. A város lakói a kommunikációs eszközökön immáron nem kizárólag finom ebédek fényképeit és a barátok vicces szelfijeit nézegetik a metróban, hanem a percről percre alakuló forradalmi híreket követik. Talán most vált nagyobb tömegek számára is érthetővé, hogy a közösségi média kifejezés mit takar. Ha a hivatalos sajtó lassú és nem megbízható, ez veszi át a hírellátás és a közösségformálás szerepét. Amíg a nagy Kínában erősen szűrik a social mediát és a különböző platformokat, applikációkat, addig Hongkong a 4G paradicsoma. Az internetel­érés szinte teljes, és olcsó is. A hongkongiak gyakorlatilag okostelefon-függők, ha megvonnák tőlük a kommunikációs eszközeiket, valószínűleg nem élnék túl. Annyira rá vannak tapadva a képernyőkre, hogy a mozgólépcsőknél újabban felhívják az utazók figyelmét, nézzenek a lábuk elé, ne csak a kijelzőket vizslassák, s ne kizárólag periferiális látással érzékeljék a való világot.

Az Umbrella Revolution protagonistái diákok, gimnazisták és egyetemi hallgatók, akik önkéntes szervezőként a világot ámulatba ejtő profizmussal, alázattal és kedvességgel látják el a feladatukat. A tüntetések helyszínén italokat, főként vizet és gyümölcsöt, papír zsebkendőt, törlőrongyot, esőkabátot, esernyőt osztogatnak, természetesen ingyen. Mindezeket a hongkongi lakosság szerzi be és juttatja el az elosztóhelyekre. A fiatalok, bár kialvatlanok, és nyilván őket is megviseli a hőség és a páratartalom, még a 6. napon is őszintén kedvesek, és szívesen segítenek bárkinek. Önkéntesek működtetik az elsősegélypontokat is, ahol orvosi felügyeletet is biztosítanak (szintén önkéntes orvosi részvétellel), a netán elgyengülő tüntetőket ellátják. Mivel autópályákat is lezártak, diákok segítik az átkelést a magas korlátok között. A tüntetők nem szemetelnek, de biztos, ami biztos, nejlonzacskós fiatalok szedik fel a véletlenül lehullott papírokat. Kétségtelen, hogy speciális kulturális okai is vannak a fegyelmezett viselkedésnek. Az alkohol vagy egyéb tudatmódosító szerek gyakorlatilag semmilyen szerepet nem játszanak a demonstrációkon. Nincsenek részegek, kötekedők, eldobott söröspalackok, üvegszilánkok. Mire felvirrad a nap, a félmilliós tüntetések másnapján szinte nyoma sincs az előző néhány óra eseményeinek. A demonstrációkon nincsenek zászlók, sem kínai, sem hongkongi, s a pártok logói sem lepik el a tereket. Civilek harcolnak politikai célokért, nem párthívek. Érthető talán, miért olyan büszke saját fiatalságára ez a város. A fiatalok lázadnak és konfrontálódnak a hatalommal, a felnőttek társadalmával – ez a kínai felfogás szerint, a konfuciánus kultúrában korántsem magától értődő és támogatandó viselkedés. Mégis, az a mód, ahogyan ezt teszik, példát adhat az idősebbeknek is. Nem véletlen, hogy az idősek közül is sokan viselik a sárga szalagot, a szolidaritás jelvényét.

 

Létezhet-e idilli forradalom?

Az oktatási intézmények támogató hozzáállása döntően járult hozzá a tüntetések elismertségéhez. 2012-ben, a frissen kinevezett C. Y. Leung beiktatása után nem sokkal a városi vezetés új tantárgy felvételét javasolta a tanintézményeknek. Maga a tananyag a hagyományos kínai kultúra megismertetését szolgálta volna, és intenzíven buzdított a hazafias (nagykínai) viselkedésre, ám az erőteljes és egységes fellépés eredményeként (városszerte sztrájkoltak és tiltakoztak az iskolák, az egyetemek, a szülők és a tanárok) a kezdeményezést visszavonták. A pedagógusok, az intézményvezetők bátor kiállása meghozta a gyümölcsét: az esernyős forradalom kezdetekor a diákok és a tanárok azonnal szóba elegyedtek, s azóta is együttműködnek. Ez nem jelent teljes és feltételek nélküli támogatást a fiataloknak, de korrekt és felelős dialógust feltétlenül. Az egyetemi intézmények hivatalból támogatják a fiatalok szólásszabadsághoz fűződő jogainak gyakorlását, így egy pillanatig sem kétséges, hogy e téren akár csak jottányit is engednének. Ez azonban nem jelenti, hogy a konkrét politikai vitákban állást kellene foglalni intézményi szinten is. Azt ugyanis magánügyként kezelik. Nem is tehetnének másként, hiszen az oktatók és a hallgatók is sokfélék, különböző politikai nézetet képviselhetnek, más és más alapállásból vesznek részt a vitában. Mind az oktatók, mind a hallgatók körében nagyon sok kínai, azaz a Kínai Népköztársaságból érkezett kínai van, akik előtt az amúgy is bonyolult forradalmi állapotok kényes kérdésként merülnek fel.

Az anyaországból érkező fiatalok jobbára nem beszélnek kantonézül, s beilleszkedésük a hongkongi diáktársadalomba nem zökkenőmentes. Érezni lehet, hogy óvatosak velük, idegenkednek tőlük, s ez nyilván nem a személyüknek szól csupán. A hongkongiak ambivalensen viszonyulnak Kína lakóihoz, tartanak tőlük, hogy átveszik a város politikai és gazdasági irányítását, amire minden valószínűség szerint sor is kerül valamikor. Csak az a kérdés, hogy mikor. Kínai kínainak lenni eleve nem könnyű tehát, most meg pláne nem. Míg a hongkongi diákok többsége sztrájkpárti, addig ők bejárnak az órákra, s próbálják távol tartani magukat a véleménynyilvánítástól. Nyílt titok, hogy kínai ügynökök tömegei figyelik a helyszínen és a távolból az állampolgárok viselkedését, jobbára egyszerű turistának álcázva magukat, de az utóbbi napokban már provokációkban is részt vállalnak. Az egyetemi oktatók közül is sokan jöttek át a szomszédból, ők az állásukkal, egzisztenciájukkal játszanak, ha túlságosan aktívan politizálnak. Mindezek ellenére vagy emellett egyelőre példaértékű az egyetemi oktatók és a hallgatók együttműködése, egymás szempontjainak megértése, elfogadása. Hatalmas és beláthatatlan következményekkel járó bizalmi tőke halmozódik fel ezekben a napokban. A diákok e-mailek ezreiben köszönik meg a tanárok támogatását, s hangsúlyozzák, mennyire büszkék arra, hogy ilyen oktatóik lehetnek. A tanárok viszont úgy érzik: nekik van igazán okuk a büszkeségre, hogy ilyen felelősen viselkedő, ám véleményüket bátran vállaló tanítványaik vannak.

Csakhogy ez az idilli forradalom nem tartható fenn a végtelenségig. Hongkong a világ egyik legfontosabb pénzügyi központja, az utakat néhány napra le lehet ugyan zárni, de a tőke a szó átvitt és konkrét értelmében is szabad mozgást követel. A városvezetés hosszú hallgatás után végre megszólalt október 2-án, s bár jelezte, semmiben nem kíván engedni a tiltakozóknak, párbeszédre, megbeszélésekre hívta a fiatalokat. Ezzel egy időben visszatértek a rendőrök az utcákra. Csak utólag fogták fel a hongkongiak is, hogy a tömegdemonstrációk idején nem láttak rendőröket, s napokon keresztül egyetlen incidens sem történt a városban. A rendfenntartók mellett azonban az ellentüntetők is megjelentek; provokátorok tűntek fel október 3-án a város különböző pontjain, s törni-zúzni kezdték az utcán tárolt ital- és gyümölcskészleteket. Kék szalagot viseltek, és igyekeztek minél több és durvább konfliktust kirobbantani. A felháborodást kiváltó rendőrattak helyett a hatalom a belső – az interneten terjedő bizonyítékok szerint fizetett – ellenzéket tolja a frontvonalba, akik harcmodorukban direkt szembemennek a diákok és a lakosság túlnyomó többségének elegáns és kulturált polgári fellépésével. A rendőrség (bár szemtanúk szerint Kínából is érkeznek a helyi nyelvet nem beszélő új alakulatok) toleránsan viselkedik, békésen figyeli a provokátorokat, a hivatalos verzió szerint a konfliktusokat a társadalmi vita részének tekinti. Nyilvánvaló, hogy a politikai vezetés csak arra vár, hogy elcsattanjanak az első pofonok, a sebesültek képeivel legyen tele a sajtó, s akkor a világ is megláthatja, milyen veszélyes anarchisták sodorták veszélybe a békés várost.

Ám függetlenül az események kimenetétől, a hongkongi fiatalság világra szóló demonstrációja nem marad következmények nélkül. A diákok és a városlakók életre szólóan megtapasztalhatták a társadalmi szolidaritás és a békés harcmodor katartikus élményét, s ez generációk sorsára lesz hatással. Le a kalappal, vagy inkább fel az esernyőkkel előttük!

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!