Több tucatnyi halott és sérült, elhalasztják a meggyilkolt iráni vezér temetését

  • narancs.hu
  • 2020. január 7.

Külpol

Pánik tört ki a hatalmas tömegben.

35 ember meghalt, 48 pedig megsérült az iráni Kermán városában, a meggyilkolt Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda különleges egysége, az al-Kudsz néhai parancsnokának tervezett temetésén - közölte az iráni televízió. Más források szerint a halottak száma 40, a sérülteké pedig 190.

Pirhosszein Kulivánd, az iráni katasztrófavédelem egészségügyi szolgálatának vezetője telefonon megerősítette a történteket az állami televíziónak. Azt mondta: "A tolongásban, sajnálatosan, egyes honfitársaink megsérültek, míg mások meghaltak a temetési szertartás alatt". A helyi egészségügyi szolgálatok adatai szerint a tolongás azért tört ki, mert túl sokan érkeztek a tartományokból, hogy elbúcsúzzanak a "legendás katonától".

A tömegben kitörő pánik, valamint a sérülések és halálesetek miatt az egész temetést elhalasztották. Szulejmánit szülőhelyén, Kermánban tervezték örök nyugalomba helyezni - már a hétfői, teheráni búcsúztatóján is elképesztő tömeg gyűlt össze.

Mint azt korábban megírtuk, január 3-án Washington légicsapásokat hajtott végre az iraki fővárosban, Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen. A támadásokban Kászim Szulejmáni iráni tábornok, valamint Abu al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője is életét vesztette. A támadást Donald Trump amerikai elnök rendelte el.

Pattanásig feszült a helyzet Trump és Irán között

Mindenütt megerősítették a biztonsági intézkedéseket. Az Iránnal kialakult konfliktus következtében New Yorkban kivezényelték a Nemzeti Gárdát a repülőterekre és mindenütt megerősítették a biztonsági intézkedéseket - jelentette be péntek esti közleményében New York állam kormányzója.

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.