Továbbra sem ismeri el az EU Nicolas Maduro győzelmét a venezuelai elnökválasztáson

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 5.

Külpol

A megismert dokumentumok alapján Edmundo González Urrutia ellenzéki elnökjelölt lett jelentős többséggel a választás győztese.

Továbbra sem ismeri el az EU a venezuelai elnökválasztás hivatalos eredményét – olvasható az EU Külügyi Szolgálatának vasárnap este közzétett közleményében, amit az MTI szemlézett. A nemzetközi választási megfigyelők jelentései egyértelműen megállapítják, hogy a július 28-i venezuelai elnökválasztás nem felelt meg a választási integritás nemzetközi normáinak – áll a szövegben.

A venezuelai nemzeti választási tanács (CNE) saját kötelezettségvállalása ellenére még mindig nem tette közzé a szavazóhelyiségek hivatalos jegyzőkönyveit, így az augusztus 2-án közzétett eredmények nem ismerhetők el. A hivatalos szavazási jegyzőkönyvek teljes körű közzétételének késleltetésére tett minden kísérlet csak további kétségeket vet fel a hivatalosan bejelentett eredmények hitelességét illetően – írták.

Az ellenzék által közzétett és több független szervezet által felülvizsgált választásijegyzőkönyve-másolatok azt mutatják, hogy Edmundo González Urrutia ellenzéki elnökjelölt lett jelentős többséggel a választás győztese – közölte a külügyi szolgálat.

Az Európai Unió a választási jegyzőkönyvek további független ellenőrzését kéri, lehetőség szerint egy nemzetközileg elismert szervezet által. Felszólítja továbbá a venezuelai hatóságokat, hogy vessenek véget az ellenzék és a civil társadalom tagjaival szembeni önkényes letartóztatásoknak, az elnyomásnak és erőszakos retorikának, és engedjék szabadon az összes politikai foglyot – áll a közleményben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.