Trump a választásokba való beavatkozással vádolja az ügyészt, aki azt vizsgálja, beavatkoztak-e az oroszok a választásokba

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. augusztus 20.

Külpol

Nem tetszik neki a különleges bizottság ténykedése.

A félidős választásokba történő beavatkozással vádolta meg az amerikai elnök Robert Muellert, aki azt vizsgálja, összejátszott-e az oroszokkal Donald Trump kampánycsapata 2016-ban.

Donald Trump hétfői Twitter-üzenetében szerencsétlennek és hitelét vesztettnek nevezte Robert Muellert, aki szerinte „dühös demokrata gengsztercsapatával” zűrzavart akar kelteni.

Az elnök a The New York Times című lapban a hétvégén megjelent információra utalt, amely szerint Donald McGahn, a Fehér Ház jogi főtanácsadója legalább 30 órás tájékoztatást adott Robert Muellernek arról, hogy az elnök miként reagált az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokra, akadályozta-e az azzal kapcsolatos nyomozást, és gyakorolt-e nyomást Jeff Sessions igazságügy-miniszterre a vizsgálatok lezárása érdekében.

A lap úgy tudja: a Fehér Ház nincs teljes mértékig tisztában azzal, hogy McGahn mennyire működött együtt a Mueller-bizottsággal.

Mikroblogbejegyzésében Donald Trump azt írta, hogy a bizottság munkatársai örömüket lelik emberek életének tönkretételében, és nem törődnek a valódi korrupcióval a demokraták oldalán. Az elnök „országos szerencsétlenségnek” nevezte a különleges bizottságot.

Elemzők rámutatnak: az elnök akkor vádolja az őszi választások befolyásolásának kísérletével Robert Muellert és munkatársait, amikor a választási kampány a végső szakaszba érkezve éppen felpörög.

Sok politikus és elemző arra számít, hogy a demokraták jelentős győzelmet aratnak, és sok mandátumot hódítanak el a képviselőházban és a szenátusban a republikánusoktól.

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.