Ügynökbotrányok Lengyelországban

Bolek, Olin, Alek és a varázsceruzák

  • Várady Tamás
  • Jadwiga Pucharska
  • 2002. június 27.

Külpol

A Fidesz elnöke, Pokorni Zoltán a hét végén többször is Medgyessy Péter lemondását követelte, s eközben segédargumentumként a volt lengyel kormányfő, Józef Oleksy esetét emlegette fel. Aki, midőn kiderült, hogy a KGB-nek dolgozott, lemondott mandátumáról - állítja Pokorni. Tévesen. Oleksy valóban lemondott, miután megvádolták avval, hogy a KGB-nek kémkedett. Később bíróság bizonyította be ártatlanságát: ma pedig a varsói szejm európai integrációs bizottságának az elnöke.

A Fidesz elnöke, Pokorni Zoltán a hét végén többször is Medgyessy Péter lemondását követelte, s eközben segédargumentumként a volt lengyel kormányfő, Józef Oleksy esetét emlegette fel. Aki, midőn kiderült, hogy a KGB-nek dolgozott, lemondott mandátumáról - állítja Pokorni. Tévesen. Oleksy valóban lemondott, miután megvádolták avval, hogy a KGB-nek kémkedett. Később bíróság bizonyította be ártatlanságát: ma pedig a varsói szejm európai integrációs bizottságának az elnöke.Lengyelországban ügynökügyben politikai vihart először Antoni Macierewicz, a jobboldali-konzervatív Olszewski-kormány belügyminisztere kavart, amikor 1992. június 4-én a törvényhozásban kiosztotta az előző rezsimnek dolgozó állítólagos besúgók listáját. A belügyminisztérium szigorúan titkos névsorában nem csupán magasabb állami hivatalnokok, de egykori ellenzékiek is előkelő helyen szerepeltek. Sőt. A Macierewicz-lista magát Lech Walesát, az akkori köztársasági elnököt is hírbe hozta, aki "Bolek" álnéven egykoron maga is jelentéseket írt volna a lengyel (szocialista) Biztonsági Szolgálat (SB) számára.

Macierewicz listáját - melyet kéjjel teregetett ki később a radikális jobboldali lengyel szennysajtó - azóta sem erősítette meg senki, és soha semmi hitelt érdemlő információ nem derült ki Bolekről és Walesáról sem. A névsor puccsszerű nyilvánosságra hozatalának két következménye lett: Lech Walesának évekig kellett bizonygatnia, hogy nem volt besúgó (a Bolek-dossziékból később állítólag eltűntek valamiféle fontos és kompromittáló titkosszolgálati iratok és a többi és a többi, a történet egy idő után önmagát szőtte tovább), és már másnap megbukott az Olszewski-kormány (Walesa hathatós közreműködésével); az 1993-as választásokat pedig megnyerte a baloldal.

Nimbuszmínusz

A hasonló horderejű és indíttatású botrányra három és fél évet kellett várni. Ekkor, 1995. december 21-én Andrzej Milczanowski belügyminiszter - előbb egy Walesa elnökkel tartott találkozón, majd a szejm teljes plénuma előtt - saját főnökét, Józef Oleksyt, a baloldali kormány miniszterelnökét vádolta meg a KGB-vel való együttműködéssel. Milczanowski verziója szerint Oleksy (fedőneve: "Olin") éveken át együttműködött a KGB lengyelországi képviselőivel, Vlagyimir Alganovval, majd annak utódjával, Grigorij Jakimisinnel. A szocialista politikus, aki valóban ismerte Alganovot és Jakimisint is, tagadta a kémvádakat, de 1996. január végén, a nyomozást megkönnyítendő, lemondott kormányfői posztjáról. Három hónapra rá, 1996 áprilisában - bizonyítékok hiányában - a katonai ügyészség megszüntette az ellene indított nyomozást, és ügye természetes módon halt el. A volt miniszterelnök ártatlanságát, illetve bűnösségét persze - miként az ilyenkor lenni szokott - továbbra is politikai nézeteik szerint ítélték meg a lengyel közszereplők, a kibontakozó viták azonban ezt követően már korántsem csak Oleksyről szóltak. Külön szejm- és belső államvédelmis bizottság vizsgálta, hogy az Államvédelmi Hivatal (UOP) tisztjei sértettek-e törvényt a nyomozás során, illetve mennyire voltak körültekintők, amikor saját miniszterelnökükre vonatkozóan kaptak és gyűjtöttek terhelő adatokat. Komoly vita alakult ki arról is, hogy az időközben Oleksy által perbe fogott - és a rossz nyelvek szerint Walesa megbízásából eljáró - Milczanowskinak volt-e joga bizonyítékok hiányában nyilvánosan megvádolni a kormányfőt? És persze arról is, hogy vajon Józef Oleksy nem az orosz vagy a lengyel biztonsági szolgálat provokációjának áldozata lett-e? Az 1993-97 között kormányzó baloldali koalíció ösztönzésére 1996 októberében megjelent az ügy titkos dokumentumait is tartalmazó ún. Fehér Könyv, amely Oleksyt volt hivatott tisztázni: az 1997-ben hatalomra került jobboldali koalíció politikusai viszont ennek szerzőit vádolták meg államtitoksértéssel. Miközben a kérdések és az üggyel kapcsolatos - az UOP munkatársai, Milczanowski, illetve az ügy részleteit megszellőztető újságírók elleni - perek csak szaporodtak, a válaszok sorra elmaradtak. Máig sem tudni, ki volt "Olin", s egyáltalán létezett-e? A vezető politikusként megbukott Józef Oleksy mellett az Olin-ügy legnagyobb vesztese maga a lengyel Állam-védelmi Hivatal lett, amely hosszú időre elveszítette hitelét, s a nimbuszát, hogy képes politikamentesen és professzionálisan tevékenykedni.

Tereprepedés

Az ügynökvádakból jutott bőven Aleksander Kwasniewski köztársasági elnöknek is, akit először - 1997 augusztusában - a Zycie című jobboldali napilap Vakáció az ügynökkel című írása hozott hírbe, azt sugallva, hogy Kwasniewski 1994 augusztusában Cetniewben együtt töltötte szabadságát Vlagyimir Alganovval, akihez - a lap sugalmazása szerint - őt is bensőséges baráti viszony fűzte. A Varsói Kerületi Bíróság több mint kétévi pereskedés után, 2000 májusában mondta ki, hogy a Zycie-nek bocsánatot kell kérnie Kwasniewskitól, továbbá 2,5 millió zlotyt kell fizetnie az árvízkárosultaknak, mert megsértette a köztársasági elnök jó hírét. Kwasniewski ugyanis a napilap által megjelölt időpontban nem volt Cetniewben, így nem is randevúzhatott az orosz fürkészszel. Ugyanezen év augusztusában a köztársasági elnökséget ismét megpályázó Aleksander Kwasniewskit az Átvilágító Bíróság (Sad Lustracyjny) is tisztázta azok alól a vádak alól, melyek szerint az 1980-as években "Alek" fedőnéven újságírókat jelentett fel. A bíróság szerint az ugyan igaz, hogy az SB 1982-es, illetve 1983-as regisztrációjában feltüntetett "Alek" fedőnév Kwasniewskire vonatkozik, de a bíróság egyrészt semmiféle nyomát nem találta annak, hogy a jelenlegi köztársasági elnök aláírt volna bármiféle együttműködési iratot, másrészt - ami még ennél is fontosabb - Kwasniewski esetében nem talált tényleges ügynöki tevékenységre utaló nyomokat sem. (A lengyel lusztrációs törvény szerint csak az utóbbi esetben tekinthető valaki titkos ügynöknek.) Emellett az "Alek"-re vonatkozó dokumentumok egy olyan napilap - a Zycie Warszawy, a Zycie elődje - szerkesztőségét említették ügynöki terepként, ahol Kwasniewski sohasem dolgozott.

Titkos és valóságos munkatárs

Mindazonáltal Józef Oleksy múltjából 2000 októberében ismét címlapsztori lett. A volt miniszterelnök 12 hónapig húzódó és az Átvilágítási Bíróságon lefolytatott lusztrációs pere után ekkor a "normál" bíróság is - első fokon, nem jogerősen, de - kimondta: Oleksy átvilágítási eljárása során eltitkolta azt a tényt, hogy 1970 és 1978 között megszakításokkal a katonai felderítés titkos és tényleges munkatársa volt. A bíróság elutasította a volt kormányfőnek azt a védekezését, hogy tartalékos tisztként csupán továbbképzésen vett részt, és semminemű kapcsolatot nem ápolt a katonai felderítéssel. A bíróság a beszervezési dokumentumon szereplő aláírás ügyében is azoknak az írásszakértőknek adott igazat, akik a kézjegy hitelességét hangoztatták. Az ügy természetesen ezzel még korántsem zárult le, hiszen nyolc hónappal később - 2001 júniusában - ugyanez a bíróság Oleksy átvilágítási eljárásának újbóli lefolytatását rendelte el, arra hivatkozva, hogy ügynöki tevékenységnek a lengyel lusztrációs törvény szerint csupán az számít, ha valaki a titkosszolgálatok "operatív vagy nyomozati" részlegeivel tartott fenn kapcsolatot. Így - mivel a törvény csak az ügynöki múlt letagadasát szankcionálja - a volt kormányfő megmenekült attól, hogy megfosszák mandátumától, és tíz évre eltiltsák a közügyek gyakorlásától. És még az is kérdéses, hogy egyáltalán lesz-e új eljárás. A szejm baloldali pártjai (a Demokratikus Baloldali Szövetség, a Munka Unió, a Lengyel Néppárt és a Samoobrona) ugyanis ez év februárjában módosították a lengyel lusztrációs törvényt, és kivonták a hatálya alól a felderítéssel, a kémelhárítással és a határőrséggel egykoron együttműködőket. Válaszul a parlament 122 ellenzéki képviselője a lengyel alkotmánybíróság előtt támadta meg az átvilágítási törvény új változatát.

Jadwiga Pucharska

(Sandomierz)

Román kémpóker

Kelet-Európában 1989 után külön kultúrája alakult ki annak a gyakorlatnak, amely politikai ellenfeleit azok egykori - ritkán valós, gyakrabban kamu - titkosszolgálati kapcsolatainak felhánytorgatásával akarta kiütni. Legdurvábban e játékot - nem lankadó kedéllyel - Romániában játsszák azok a politikai tényezők, akiknek konstruktív hozzáfűznivalója az 1989 utáni új jelenhez sohasem volt. Amikor Petre Roman egykori miniszterelnököt végül kikergette a hatalomból a Ion Iliescuval szövetkező bányászcsőcselék, magyar-zsidó származása mellett a vele szemben megfogalmazott vádak legfőbbikét egykori francia kapcsolatai, illetve - anyai ágon - spanyol családja jelentették. A legcsekélyebb bizonyítékok nélkül, kizárólag e családi viszonyokra, illetve azokra az egyetemi évekre hivatkozva, melyeket az akkori miniszterelnök Toulouse-ban töltött, a masszív restaurációs sajtó Petre Romant a francia DGST - vagyis a titkosszolgálat - ügynökeként állította be.

Az ezt követő, 1996-os választások előtt viszont már Ion Iliescu államelnököt hozták hírbe a KGB-vel; elvégre az érintett Moszkvában végezte egyetemi tanulmányait. A forgatókönyv ugyanaz volt, mint Roman esetében: a KGB-ügynöki gyanúból őt sem tudta kivakarni, hogy a sajtó - a közölt dús fantáziájú "leleplezések" ellenére - egyetlen kézzelfogható bizonyítékot sem tudott prezentálni. A számtalan átlátszó hazugság - a mind általánosabbá váló elégedetlenséggel párosulva - elütötte Iliescut az 1996-os újabb győzelemtől. Az, hogy a lakosság többsége tudhatta - vagy legalábbis nyilvánvalóan gyanította -, hogy a KGB-história badarság, senkit sem zavart. A legtöbb szavazó alighanem hősnek érezte magát: nemcsak a demagóg, javíthatatlan posztkomcsitól szabadította meg az országot, hanem a potenciális hazaárulótól is.

Aztán elérkezett a "polgári" diadal időszaka. A jobboldal színeiben induló Emil Constantinescu megnyerte az elnökválasztást. Nyomban potenciális kémmé is vált. A securitatés múltból jól eléldegélő szélsőjobboldali nagyromániások, akik egy árnyalattal feketébbre szerették volna festeni Constantinescut az ördögnél, hirtelen "kiderítették": országuk elnöke alighanem az amerikai hírszerzés, a CIA ügynöke lehetett. Hajdanán, a 60-as, 70-es években, a Bukaresti Egyetem ifjú geológiatanáraként ugyanis Constantinescu kőzetkalapáccsal, mintaazonosítóval, Geiger-Müller-számlálóval urán után kutatott az Erdélyi-érchegységben. No nem azért - szólt a szélsőjobboldali C. V. Tudor vádja -, hogy a testvéri Szovjetunió dinamikusan fejlődő nukleáris nyersanyagigénye számára feltárja a terepet, hanem hogy az altalaj rejtelmeit kiszolgáltassa a CIA-nek.

A vádnak nem az az egyetlen szépséghibája, hogy - legalábbis Romániában - mindenki tudja, az urániumprogram a hatvanas évekkel nagyjából kifújt. Ezt követően a tárnákat - bányászok helyett - többnyire csak az ország elmekórházainak gyógyíthatatlan ápoltjai töltötték meg, ama gyakorlatias kúra céljából, amit máshol eutanáziának hívnak. E tekintetben némi kémkedés valóban elkelt volna, de ez speciel nem egy geológus szakmájába vágó feladatkörnek bizonyult. Annak ellenére, hogy a szélsőjobb által az ismeretlenségből előkotort volt securitatés tiszt Bibliára tett kézzel, a televíziós kamerák előtt is esküt tett Constantinescu bűnösségéről, bizonyíték ezúttal sem került elő.

A történet persze folytatódik, mind a mai napig, mindössze a szereplők változnak. A gyanúsítgatás kétes tényei azonosak, miként a balkáni indulat is, mely a választók tisztánlátását hivatott elhomályosítani.

Várady Tamás

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.