Újabb halálos áldozatok a Los Angeles körül pusztító tűzvészben

  • narancs.hu
  • 2025. január 9.

Külpol

Robert Luna seriff helyi idő szerint délután bejelentette, hogy már összesen öt ember halálát erősítették meg, minden holttestre Eaton körzetében bukkantak rá.

Los Angeles környékén és a városhoz tartozó területeken 3-4 helyen ég a bozót, ahonnan lakott területekre terjedtek át a lángok a kedden néhány óra alatt kiterjedt tűzvészben. Szerdán további épületek, köztük családi házak váltak a lángok martalékává, jóval meghaladva az ezret a házak számában mért veszteséget illetően. A tengerparti Santa Monica településrészen további kitelepítéseket rendeltek el, a már korábban távozásra felszólított 30 ezer emberen felül. A védelmi minisztérium helyettes szóvivője a Pentagon napi sajtótájékoztatóján közölte, hogy az elnök utasítására katonai helikoptereket juttatnak el a tűz elleni védekezéshez, és katonák is bekapcsolódnak a munkába.

Helyi idő szerint csütörtök délelőtt már több mint 180 ezer embernek kell elhagynia az otthonát.

Eatonnál a tűz kiterjedése kedden éjszaka néhány óra alatt többszörösére növekedett. Miközben a hatóságok kedden éjszaka még 2200 hektárról beszéltek, addig szerdára meghaladta a 10 ezer hektárt az érintett terület. A lángok az erős keleti irányú szélben Pacific Palisades városrész körzetében is gyorsan terjednek - áll a helyi idő szerint szerda délutáni beszámolókban.

Az oltást nehezíti, hogy az erős szélben nem tudják hatékonyan végezni a légi oltást, valamint a vízhiány is akadályozza a munkát, ugyanis számos tároló kiürült, ezért vízszállítmányokat indítottak útnak.

Joe Biden elnök szerdán személyesen kereste fel Santa Monica tűzoltóságát, ahol tájékoztatták a kialakult helyzetről. Az elnök minden szövetségi segítséget megígért a tűzvész elleni fellépés érdekében, és súlyos természeti katasztrófának minősítette a tűzvészt, ami további szövetségi forrásokat nyit meg. Joe Biden első dédunokájának születése miatt tartózkodott Kaliforniában.

A Szövetségi Vészhelyzet-kezelési Ügynökség (FEMA) elérhetővé tette a tűzvészek kezelésére létrehozott alapot az érintettek számára, valamint annak érdekében, hogy Kalifornia állam fedezni tudja a védekezéssel kapcsolatban felmerülő azonnali költségeket.

Arizona, Nevada, Új-Mexikó, Oregon és Washington államok segítséget nyújtanak az oltáshoz szükséges eszközökkel, valamint tűzoltókat is küldtek a katasztrófa sújtotta dél-kaliforniai területre. A tűz keletkezésének pontos okát egyelőre vizsgálják, a lángok gyors terjedését az óránkénti 150 kilométeres sebességet meghaladó széllökések segítették a Los Angeles körüli bozóttal borított helyeken. A kiterjedt tüzek miatt Los Angelesben több nagy filmstúdió felfüggesztett forgatásokat a katasztrófa által érintett területen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.